34
Délelőtt diskurzust hallgattam az irodalomról, pontosabban a politikáról. A magyar politikáról. Két íróember azt irigyelte benne, hogy bezzeg a kisebbségi magyarok – a művészek – nem vonultak lövészárkokba, náluk mindenki szabadon jár ki-be az egyik és a másik oldal folyóirataiban, lapjaiban, honlapjain, s ezért senki nem kövezi meg őket. Hát: messziről így festhet az ábra. Közelről azonban egyáltalán nem ilyen rózsás a helyzet. Különösen nem nálunk, s ezt láthatnák is, ha alaposan körülnéznének.
Szlovákiában – magyarul írott napilap tekintetében – egylap-rendszer van. Meglehetősen behatárolt gárdával, és erőteljes véleményformáló attitűddel, ami csak egy bizonyos fajta véleménynek enged teret. Ez napjainkban pártpolitikailag és kultúrpolitikailag is behatárolható kötődést jelent. Magyarországi vonatkozásban is. Akik ezt a lapot írják, jobban szeretik a most regnáló kormányt és csendestársát, mint azokat, akiknek más a véleményük az ország dolgainak igazgatásáról. Véleményt is a magyarországi kormánybarát eszmefuttatók véleménye alapján formálnak, így elemzéseikből, összehasonlításaikból a legtöbbször éppen az alapok és az építőelemek maradnak ki – csak azért, hogy a levont következtetések minél nagyobbat durranjanak.
Mert nálunk ugye – ahogy a klasszikus mondta volt három és fél esztendeje – az első szociáldemokrata Szlovákiában Juro Jánošík volt, s az első szociáldemokrata jelszót is róla nyúzták le: a gazdagokét elvette, a szegényeknek szétosztotta (bár ez most éppen fordítva működik). Délebbre a Fidesz-MPSZ kereszténydemokrata néppártnak tartja magát, mikor kormányon volt, nem titkolta: annak a híve, hogy ki-ki a saját erejéből tudjon megélni, ne abból, amit a hatalom másoktól elvesz, és valakiknek újraoszt. Az osztogatást a szerény lehetőségekhez mérte (lásd: a magán nyugdíj-pénztári hányad mérséklése, a nyugdíjak garantált szintentartása), az alanyi jogon járó családi pótlék sem volt olyan bőkezű, mint utódai alatt, bár: az igazán szegényeknek a gyermekei iskolalátogatási támogatást kaptak, de csak akkor, ha valóban járatták iskolába a gyerekeiket. A kereső szülőknek meg adóbónusz járt az eltartott gyerekek után… Tiszta Fico, nem? Még jó, hogy az utóbbit a második Dzurinda-kormány honosította meg Szlovákiában… A Smer ikermásaként talán?! És – bár emlékezni nem kell rá – az első Dzurinda-kormány végnapjaiban papíron már létezett az a törvény is, amely az iskolalátogatási támogatásról szólt (csak a másodiknak a hatalomra lépésével visszavonták ezt is, amikor pl. az üzemanyag jövedéki adóját emelték úgymond európai szintre, hogy legyen pénz a nagy reformokra).
És hát: hol van a Fico-féle Széchenyi-terv, ha már az azonosságoknál tartunk? Akkor az otthon megmaradó kisvállalkozások támogatása került előtérbe, hogy legyen megélhetése minél több embernek, és legyen minél több otthon adózó polgár. Mert a statisztikák már bőven kimutatták, a multinacionális magyarországi cégekből több pénz megy ki külföldre, mint amennyi állami kedvezményt kapnak a behozott működő tőke fejében. Szlovákiában ki és mikor támogatta a kisvállalkozókat, ha már ikermásról beszél valaki?!
S hadd írjak ide egy aktuális párhuzamot is. Déli szomszédunknál a Horn-kormány alatt épült koncessziós autópálya. Nálunk a Fico-kormány építtet ilyeneket. A Fidesz-kormány kénytelen volt visszavásárolni, mert akkora terhet jelentett 25 évre az államkasszának, autópályadíjban pedig a közúti forgalom résztvevőinek, hogy nem bírták. Bevétel nem volt, mert Hegyeshalomnál a gépkocsik letértek a sztrádáról, s csak Győr után hajtottak fel rá… A szocialista-liberális ballépés árát, igaz, a Fidesz-kormány alatt kellett megfizetni, de hát egy állam – az ugye permanens jogfolytonosság. Ahogy egy politikai elemző számára is permanens kötelesség – lenne – a tényekre építeni, gondolkozni, s csak utána vagdalkozni, billogozni. Akkor is, ha napjainkban ez nem divat.
Mert akkor talán tisztulna a kép, és a hasonlóság is jobban feltűnne azon út között, amelyre tavaly a Fico-kormány lépett, s a között, amit bukásáig a Gyurcsány-kormány bejárt.
Felvidék Ma, gyurkovits
