Az ószövetségben a „salom”, béke jelentésű szó, annyira gazdag tartalmú, hogy a magyar fordítás 25 különböző kifejezéssel fordítja le. Alapjelentése személyes jólét, boldogság, boldogulás, de mindezt jelenti a közösség számára is.
A béke két fél rendezett viszonyával kezdődik, mind emberi vonatkozásban, mind Isten és ember vonatkozásában. A béke ellentéte nem pusztán a háború, hanem mindaz, ami megzavarja a két fél, tehát Isten és ember viszonyát. A béke állapota az élethez szükséges javak meglétét jelenti, de jelenti a veszélyeztetettségi érzés megszűnését is. Ezért az alvás, vagy a halál is jelenthet békét, mert itt is megszűnik a veszély érzet. Ezt az állapotot azonban nem az ember szerzi meg magának, hanem Isten ajándékozza meg vele az embert. Isten áldásának része a béke, ezért köszöntik egymást az emberek ezzel a jókívánsággal: „Béke veled!”
Isten és ember közötti zavartalan béke föltétele és alapja a szövetség. A szövetség megszegései mindig megzavarják Isten és ember közötti békét, és erre figyelmeztetnek a próféták, amikor a szövetség érdekében föllépnek, mindig ezt akarják helyreállítani. A fogság utáni próféciákban visszatérő motívum a béke jövendölése, amely szinte azonos az üdvösség ígéretével. Ennek a végső békességnek a helyreállítását végzi a Messiás, aki ilyen értelemben a béke követe. Az ő általa közvetített béke nem időleges, hanem örökké fog tartani.
Az Újszövetségben a legtöbb utalást békére Pál leveleiben találjuk. Az újszövetségi béke fogalom a görög „eiréné” lényegében a héber „salom” teljes jelentés árnyalatát megtartotta.
Krisztus által adott béke azonban lényegesen különbözik az emberek, vagy a „világ” által adott békétől. Az ő békéje, az engesztelés által kiárad mind a földre, mind pedig az égre. Krisztus békéjének alapja az Isten országa, amely személyében jelent meg a földön. Aki Krisztus békéjét elnyeri, az részesedik az új teremtésben, az olyan emberi állapotba kerül, amely átrendezi az emberi viszonyokat. Ne feledjük el, Isten országa igazságosság, békesség és a Szentlélekben való öröm.
Korunk nagy dilemmáját foglalja össze szellemesen a II. Világháborút átélt Churchill: „Akik képesek megnyerni a háborút, ritkán hoznak létre jó békét, akit jó békét tudnának kötni, sose győznek a háborúban.” Talán ez a cinizmustól sem mentes politikus mégsem felejtette el teljesen, hogy a béke eredetileg nem politikai fogalom volt és megteremtése nem katonai vagy politikai kérdés csupán. Azóta a politikusok önbizalma megnőtt, bölcsessége pedig megfogyatkozott, a világháborúkat lezáró politikusok azt gondolták, ők a győztesek követeiként, az élők megbízásából köthetnek olyan megállapodásokat, amelyek figyelmen kívül hagyják a legyőzöttek és a meghaltak érzelmeit. Megkötötték politikailag kötelezőnek tekintett béke megállapodásaikat, amelyben figyelmen kívül hagyták az igazságosságot, a legyőzöttek érzéseit, és a halottakat. Nem is lett béke a népek között sem Trianon, sem Jalta, sem Helsinki után. Ezért azonban mindig másokat okolnak, soha sem a béke megkötőit, aki szeretnek úgy fellépni, mint Isten követei, pedig csak maguk érdekeit képviselték.
A békét nem közvetítheti a világnak egyetlen politikai szerződés sem, egyetlen gazdasági megállapodás sem, amely az erőre és a gazdasági hatalommal rendelkezők előnyeinek megtartására irányul. Csak az a béke megállapodás működik, amelyet egyre többen éreznek igazságosnak. Sőt csak akkor tudunk, mi emberek békét közvetíteni, ha tudjuk annak az élet feltételeinek biztosítása a célja, és annak a nyugalomnak a helyreállítására törekszik, amelyet az Istennel kötött szövetség a 10 parancs pontjaiba már régen belefoglalt. Ennek megsértésével nem lehet tartós békét teremteni.
Dr. Benyik György-Virtuális Plébánia
