No persze csak jelképesen. Egy barátom keserűen panaszolta egy hajdani sorstárs közép-európai országból Budapestre hazatérve, hogy a külhonban látottak fényében a magyar fővárosban mennyire balkáninak talált ezt-azt.
Pedig a Balkánhoz tartozásban inkább már szinte reménykedhetnénk! Olyan közel van – kis ügyeskedéssel talán be is juthatnánk…
Tréfa félre – nemzeti ügyeikben legalábbis -, nálunk ők sokkal jobban állnak.
Mint mi is, az ottani népek is valamennyien rendelkeznek a nemzet egyfajta ,,fősodor” államáról letört, annál kisebb náció-résszel. Ám náluk mára egyenesen ország lett a legnagyobb „letört” részekből. Minden balkáni nemzeti közösség mostanra már – helyenként ilyen-olyan megszorításokkal – dupla országúvá vált: egy nagyobb és egy kisebb országgal. Felsorolva az érintetteket: Szerbia ― Bosznia/Srpska-Republika, Albánia ― Koszovó, Görögország ― Ciprus, Horvátország ― BiH Föderációs Hercegovina, Románia ― Moldova és némi megszorítással: Bulgária ― Macedónia és Törökország ― Észak-Ciprus.
Pedig mi magyarok beérnénk éppen nem teljesen szuverén, csupán csak autonóm kisebbik „országgal”, területi egységgel, entitással is.
Ránk a békediktátumra hivatkozva virgácsozást kérő egyes elitjeink által ma is sokat dicsért és sokszor megsüvegelt Párizsi Béke Kárpát-medencei elrendeléseinek egyik kedvezményezettje, Románia például – a II. világháború vége után nem sokkal – elfogadott a magyar és a román nemzet területei között, a magyarság számára legalább részlegesen méltányosabb helyzetet teremtő korrekciót, autonómiát. A párizsi diktátum nagyhatalmasságú megparancsolója: maga Moszkva ― az említett békeszerződés után nem több mint öt évvel ― már a székelyföldi Magyar Autonóm Területtel korrigáltatta a hibát belátva, az 1947-ben még olyannyira elhamarkodottan eljáró önmagát. Még ő is!
Ebben az értelemben vágyhatunk rá: bárcsak helyet kaphatnánk szimbolikusan mi, magyarok is a leszakított kompakt nemzetrészeknek egyenlő közösségi jogokat biztosító Európában ― itt, Délkelet-Európától kicsit északabbra és kontinentálisabban is, nem kevésbé, mint a sokszor inkriminált félszigeten!
Kolozsi Béla, Felvidék Ma
