Szolidaritáspróba címmel Zsebők Csaba a Magyar Hírlap internetes oldalán egy féli képviselőjelölt magyartalan szórólapjáról értekezik. Egy „politikai Fülig Jimmy” szórólapja került a kezembe, egyenesen a Felvidékről. „Transzparens átlátható vezetett falu egy jól tájékozott polgárokal, akik nem rendelkeznek problémákal az informáczió jutásával, informácziok amik beszerezhetők, es velük tudnak dolgozni és nyilvánosan tárgyalni róluk es van rá elég lehetősegük” – sok más borzasztó mondat mellett ez is olvasható Kovács Ágnes, a szlovákiai Fél (Tomášov) egyik képviselőjelöltjének kampányanyagában. Annak is a „magyar nyelvű” részében.
A kétnyelvű szórólapot amúgy felső-csallóközi rokonaim hozták elrettentésül. Hogy lássuk, milyen erős az asszimiláció a Felvidéken, és azt is érzékeljük: a még magyar többségű szlovákiai községben egy aspiráns érzéketlenségével, figyelmetlenségével mennyire semmibe veheti a helyi választópolgárok nagyobb részét.
A hölgy őszi kampányanyagának szlovák változata egyébként háromszor olyan hosszúra és jobban is sikerült. Persze az asszimiláció mértékéről és a többségi nemzethez való lelki igazodásról csak komoly kisebbségkutatói erőfeszítésekkel – többek között terepmunkával, kérdőíves felméréssel, interjúkkal – lehet számot adni. Bizony, terepmunka is szükséges, kedves nagyvárosi szobatudósok és neofita aszfalt-táltosok! Hogy „csak” a valóságérzékelő képességüket elvesztett két szélsőséget említsem.
A fenti példa mellett viszont az a tény is a felvidéki magyarok beolvadását, felgyorsult fogyatkozását jelzi, hogy hosszú évek óta a magyar szülők mintegy harminc százaléka szlovák első osztályba adja a csemetéjét. Igen, tudom, jogukban áll. Ám komoly szakemberek szerint egy hat-hét éves kissrác sokkal fogékonyabb, ha az anyanyelvén oktatják: jobban tanul már az első években, így nagyobb esélye lesz, hogy sikeres diák, majd felnőtt legyen. Kinek is fontosak tehát a jogai?
Mérvadó kutatások azt is mutatják, hogy a szlovák első osztályba adott magyar ifjak inkább mennek aztán a többségi nemzet nyelvén oktató középiskolába, és inkább választanak szlovák társat maguknak. A vegyes házasságokban született „porontyok” túlnyomó része pedig a többségi nemzetet erősíti. Nos, ezek is szikár tények.
Mindezeket a sorokat a – gyurcsányista hatalmat akkor megerősítő – 2004. december 5-i népszavazás évfordulóján körmölöm. Arra a referendumra emlékezve, amelynek a végeredménye a magyar nemzet részei és tagjai közötti szolidaritást még inkább próbára tette. És belém hasít egy délvidéki riportélmény. Két évvel 2004 decembere után Szabadkán a magyar nyelvű tanárképző három hallgatója szolidan bár, de az arcunkba vágta: a hírhedt népszavazás óta nem vajdasági magyaroknak, hanem egyszerűen csak vajdaságiaknak mondják magukat. Vajon ezek a fiatalok most, amikor végre áttelepülés sem szükséges ehhez, igénylik még a magyar állampolgárságot?
Zsebők Csaba, Magyar Hírlap
