Február 3-án, csütörtökön került sor Nagy József grafikus, illusztrátor, festőművész gyűjteményes kiállításának megnyitójára a Pozsonyi Magyar Galériában (Csemadok OV nagytermében, Május 1 tér 10-12, Pozsony).A megnyitó ünnepségre nagy számban jött el a közönség, számos közéleti személyiség is megtisztelte.
A kiállítást Pogány Erzsébet, a Szövetség a Közös Célokért igazgatója nyitotta meg, aki köszöntőjében elmondta, hatodik éve szerveznek az ún. Pozsonyi Magyar Galériában kiállításokat, öt szervezet összefogásával, ezek a Pozsonyi Műtermek szabad művészeti társulás, a Csemadok Országos Választmánya, a Szövetség a Közös Célokért, a Posonium Polgári Társulás és a Madách Posonium Lap- és Könyvkiadó. Sajnos az öt év során a körülmények nem javultak, sőt rosszabbodtak, hiszen a pozsonyi könyvesbolt bezárásával a kiállítás iránt érdekdlődők február 1-jétől zárt kapura találnak. Korábban a könyvesboltból lehetett kulcsot kérni, ha valaki a rendezvények időpontján kívül szeretett volna bemenni. Megoldást kell keresni arra, hogy a Csemadok nagyterme valódi közösségi tér, a pozsonyi magyarok elérhető találkozóhelye lehessen, mondta Pogány Erzsébet.
A kiállítás szervezői Nagy József 50 alkotását tartalmazó leporellóval lepték meg a tárlatnyitó résztvevőit.
Az alábbiakban teljes terjedelmében közzétesszük Kalita Gábor festőművész, publicista kurátori beszámolóját, Nagy József képzőművész munkáinak bemutatását:
„Nem egy standard, rutinszerű kiállítást nyitunk itt meg, ahol esetleg egy képzőművész legutolsó alkotói megnyilvánulásait vonultatjuk fel műtárgyak formájában, vagy egy kezdő nemzetiségi képzőművésznek nyújtunk bemutatkozási lehetőséget, hanem ettől bizony egy jóval nagyobb esemény megünneplésére készülünk. Annak a tiszta forrású alkotói szabadságnak a megünneplésére, amelyet önön maga teremtett meg – nem önön maga számára az itt, ma ünnepelt művész ,a nagybetűkkel írandó MESTER, hanem azok lelki megnyugtatására, megvigasztalására, akik gerincüket, vallásukat akkor is megőrizték, amikor az emberi szabadság a porba tiportatott, amikor azok tartoztak a társadalom kiemelt és megbecsült tagjai sorába, akik sárba taposták a szabadságot, akik gonosz módon félreállították-, vagyis nem tűrték meg soraikban az olyanokat, akik harcoltak nyelvükért, akik őrizték őseik lelki- , szellemi-,hitbeli örökségét. Az ilyenek – habár sokan közülük,közülünk valók,vagyis nemzetiségiek voltak- azt sem nézték jó szemmel, ha valaki anyaföldjén – anyja nyelvét beszélte,s felmenői vallását gyakorolta. Ilyen rendszerkiszolgáló, jellemtelen emberek között is, ilyen nehéz körülmények között is élte csendes, ám kiváltképp eredményes életét az az alkotó, aki bizony az átkosban is becsempészte lelkünkbe, templomainkba, kegyhelyeinkre azokat a szívet-lelket melengető alkotásait, – gondoljunk csak a ma is sok helyütt kiállított Keresztút témakörű képeire – amelyek a reményt jelentették az őseik vagyonát, mindenüket elvesztő, határok és vörös- ideológiák közé kényszerített EMBEREK számára. Nagy József tehát nem poliészterből készített vörös csillagokkal díszített forradalmi emlékszobák tervezésével kereste nagyszelet kenyerét, mint egyes politikai erők által, korábban is, ma is piedesztálra emelt képzőművésztársai, hanem egy nagyon kicsi szelet kenyérért – igaz művészetével – a lelkünknek, a hitünknek szolgáltatott táplálékot.
Habár Nagy József grafikus, illusztrátor, festőművész életpályáját az itt jelenlévők közül sokan ismerik, ebben az esetben is kurátori feladatként kezelendő az, hogy ha időt, türelmet kímélően,- mégis szólok az alkotó életpályájának legfőbb állomásairól. 1926-ban született Pozsonypüspökin. Tanulmányait a pozsonyi Képzőművészeti Főiskolán végezte 1953-1959 között. Neves professzorai, Vincent Hložník és Orest Dubay nagyszerű művészeti indíttatást jelentettek számára, a több mint öt évtizedes képzőművészeti pályáján.
Nagy József 1959-1968 között a Dolgozó Nő c. hetilap illusztrátora, 1959 óta a Pedagógiai Könyvkiadó Magyar Osztályának külső munkatársa, aki napjainkig több mint 40 tankönyvet illusztrált. Műveit és illusztrációit közölte az Új Szó, a Hét, az Irodalmi Szemle, ma is az Egyházi kiadó és a Remény c. folyóirat munkatársa. A művész jóformán pályája indulása óta szabadfoglalkozású képzőművész, szülőhelyét, Pozsonypüspökit soha nem hagyta el, s habár családjával szerény körülmények között is élt, ez biztosította számára a tökéletes művészi szabadságot. A korábbi vörös rezsim sem jelentett gátat számára abban, hogy a tiltások ellenére is a szakrális művészetet is művelje, s tartsa a földalatti kapcsolatait a papsággal. Számos Keresztút, s hasonló témakörű grafikája, festménye díszítette, s ma is díszíti (Balogfa, Ipolybalog, Szinyér, Gymes és másutt) mind az anyaországi, mind viszont hazai templomainkat.
Művei számos csoportos kiállításon szerepeltek úgy a felvidéki városokban, mint a Szlovák Képzőművészek Szövetségének kiállításain belföldön és külföldön. Nagy József jelenleg is aktív tagja a többi szaktestület mellett a Pozsonyi Műtermek szabad művészeti társulásnak, s hivatása iránti alázata, józan-, erkölcsös életmódja ma is példaképe lehet számos fiatalabb pályatársának.
Nagy József életművének felmérése valóban összetett feladat, ugyanis ötven éve nem igen telt el nap, hogy az alkotó ne nyúlt volna ceruzához, ecsethez. Természetesen ezek között számos, egyszerű grafikai munkák – meghívók, helyi szintű plakátok stb. – is találhatók, hiszen a művész erényére írható, hogy nemcsak tagként vett részt a nemzetiségi helyi, s országos szervezetekben, hanem – nemzetiségi sorstársait segítő, naprakészen szolgálatot tévő grafikusként, illusztrátorként is. A már említett, hivatásához fűződő, az önteltséget mindig is mellőző alázat, s maga az erős hite segített őt – dicsőséget nem termő, ám – közfeladatokat teljesítő hasznos munkájában. Hasonló tevékenységet folytatott a nemzetiségi sajtó szolgálatában, hiszen számtalan illusztrációját közölték, s közlik a mai napig is felvidéki lapjaink.
A másik szolgálat, az egyházi kommunitás szolgálata. Katechizmusokat, imakönyveket illusztrált, egyházi naptárakat tervezett. A templomokba szánt alkotásai – sgraffitók, oltárképek – tartalmilag is, formailag is új módon közelítik meg az ősi, vallási történéseket – alkalmazkodva a hagyományos vagy a modern kegyhelyi miliőhöz.
A kiállításon készült további felvételek megtekinthetők Képgalériánkban
Míg Nagy József szabad grafikája pályája első időszakában bőven merített az illusztrációs rajz technikai lehetőségeiből, gondoljunk csak a csallóközi mondák illusztratív ábrázolásmódjára, érett művészként már szabadosabban alkalmazta azt a hatalmas grafikai tudást, amelynek elsajátítása elején ott állt Hložník professzor, a grafika virtuóza. Az 1998 óta, a Pozsonyi Műtermek alkotócsoport által rendezett tárlatokon – tagként – rendszeresen részt vevő Nagy József grafikai anyaga valóban a modern grafika tükre. A művész idős kora ellenére is olyan briliáns, korszerű grafikai ábrázolási módokat alkalmaz, amely – csakis a folyamatos munka, kísérletezés eredményeként jöhet létre. Például a hetvenkét darabból álló, Angyalok sorozat, mind az ábrázolásmódban, mind a technikai megoldások terén – a legmagasabb művészi szintet érinti.
Szintén figyelmet érdemelnek Nagy József szőnyegtervei, s ezek sajátkezű kiszövése. Míg korábbi grafikái többségükben a fekete-fehér kontraszt hatásra épülnek, addig kartonra vitt szőnyegtervei izgalmas, ám valóban kultivált színparadicsomban jelentek, s jelennek meg. A farkaskaland, A szántó, A vízöntő című gobelintervei szintén a magas szintű komponáló képesség, a briliáns grafikai tudás jelképei.
Az itt látható válogatás mindannyiunk számára egy nagy-nagy ajándék, amelyet Nagy József – tekintetünk elé tárt. Nekünk tagtársainak adatott meg először az, hogy itt, ezen a gyűjteményes kiállításon így egyben bemutathatjuk például az alkotó négy képből álló diplomamunkáját, amely bizony – engem is – nagyon meglepett. Az időállóság Nagy József vele született erénye, hiszen, ha ma ezek közül egy alkotást felnagyítva, s egy hagyományos festési móddal, vagy akár akrilátokkal vászonra felrakva kifüggesztenénk Európa bármelyik legrangosabb kiállítótermében, a korszerűség jelzőt – korántsem kerülné el. A hagyományos, életszerűen intenzív alakábrázolás attitűdjei mellett ott rejtőzik az elvontság, a gondolati szabadság nüánsza – annak ellenére is, hogy ezek az alkotások – s most hadd csodálkozzunk itt mindannyian egy nagyot – 1959-ben, a szocialista realizmus mézesheteinek kellős közepén készültek.
A bemutatott válogatás valóban csupán egy töredéke a művész gazdag pályájának, hiszen a széles sugarú alkotói spektrum komplex bemutatása szinte a lehetetlenség határát súrolja. A jobb tájékozódás segédeszköze lehet a Pozsonyi Műtermek által erre az alkalomra kiadott leporelló, amelyikben témakörök szerint van szétbontva az egyes művek idő – és stílusrendbeli besorolása.
A hetvenes évek eleje óta napjainkig több száz műteremben jártam idehaza,vagy Csehországban, Lengyelországban, s természetesen az anyaországban, s hát számos ismert, neves képzőművésszel is volt módomban találkozni, hosszasan elbeszélgetni. Ezeknek a nagyszerű alkotóknak a tudatában meglátásom szerint mindig is ott rejtőzött egy olyan jellegű lelki szorongás, amolyan kötöttség, görcs, hogy az akkori külvilág előtt csakis egy egysíkú, egy bizonyos karámban tartott művészi megnyilvánulással voltak őket hajlandók elfogadni mind az akkor szolgálatos kurátorok, szakírók, művészettörténészek,vagyis – az akkori közelvárás. A híres cseh Anderlének is volt – beszélgetésünk során – egy ilyen mondata. – Tudod, olyan szívesen csinálnák már valami mást, de hát – ezt várják el tőlem … Szász Endre hazaköltözése után – dísztálfestés, s egy amolyan szászos kalapos női fej festése közben – köztudottan nem ecsettel, hanem az ujjára tekert ronggyal festett sima felületekre a mester – ezt találta mondani nekem; Persze, én mást is festek, nemcsak azt, amit itt látsz… S kihúzott egy fiókot,ahol amolyan kisméretű, terrakotta színű kerámialapokat láthattam, teljesen elvont, szárnyaló absztrakt motívumokkal ékesítve. Aztán visszatolta a fiókot, s utána még hozzáfűzte… De hát tudod, ezt kérik tőlem New York-ban is, meg Pesten – a Csók galériában …
Nagy Józsefet – akinek már hosszú-hosszú ideje követem pályáját – soha nem érdekelte igazán az, mit is kérnek tőle, mit is várnak el tőle az éppen poszton lévő nagyérdeműek … Ő alkotott. Napi penzumban, tisztességben, soha senkitől nem könyörögve pénzért, dicsőségért, hanem csak úgy -, gazdag fantáziájától szárnyalva. Az Ő számára a művészet egy amolyan örömzene volt mindig is, ma is, mint a dzsessz zenész számára éppen az adott pillanatban kitalált akkord, aki örömből zenél, vagyis – szárnyal – mindannyiunk örömére. Mivel jóformán örök életében szabadúszó volt, mindig is szülőházában élt, úgymond – megengedhette magának azt a ritka művészi szabadságot, amely csodákat varázsolt kartonjára, vásznára,szőnyegjeire, s szinte könnyed játékos módon kötöttségek, görcsök nélkül a tökéletesen Dűrer-es karcrajztól kezdve Mondriánig minden ott volt, s van abban a hatalmas alkotói látleletben – amelyet néha napján elénk tár, s néha napján elmondjuk; olyan szép és egységes ez az életmű, mit egy kék égen szálló galamb hullámos szárnyalása.
Ha Nagy Józsefről beszélünk, szólni kell a Pozsonyi Műtermek alkotócsoportról is. Az említett társulás kurátoraként elmondhatom,hogy az említett csoportosulás tagjaként az említett alkotó minden kiállításunkon részt vett, ma is részt vesz, s mindig is hozta azt a művészi teljesítményt, amelyet alkotói nagysága diktált. Csoportunk 1998-óta több mint hetven csoportos vagy egyéni kiállítást rendezett,több éven keresztül kiállítottunk a Szlovák Parlament kiállítótermében, Budapesten A Magyarok házában, a Magyar Kulturális Intézetben, Szlovákia számos városában, a Szlovák Képzőművészeti Únió kiállítótermeiben, Budapest több rangos kiállítótermében,a Pozsonyi Casinóban több alkalommal, Tatabányán, magyar Komáromban, s másutt. Nagy élmény volt kiállítanunk Nagy Józseffel együtt az Esztergomi Keresztény Múzeumban, ahol Az MS Mester tiszteletére című kiállításon 2006-ban bemutatta egyik gyönyörű keresztút sorozatát. Ugyanebben a városban állítottunk ki a Nemzeti Galéria hatáskörébe tartozó, híres Rondella galériában – szintén több alkalomal – szabad témaválasztásban.
Joggal lehetünk büszkék a Hommage Esterházy János festmény-, szobor és grafikai gyűjteményünkre, amelyik már három éve járja a Kárpát-medence magyarlakta vidékeit, ezzel is erősítve a felvidéki képzőművészeti élet rangos helyét – térségünkben. Nagy József több pasztelljével – Mint például a Kakukk fióka című alkotás – járult hozzá az állandó gyűjtemény magas szintű elismertségéhez. Tavaly ezt az anyagunkat ismét Budapesten – itt már a negyedik alkalommal – mutattuk be az Erdős Renée házban, ősszel a szombathelyi Szavária Múzeum fogadta a kiállítást, Januárban Zalaegerszeg, most februárban viszont Sopron értő közönsége láthatja majd a legnagyobb felvidéki magyar szép emlékét őrző és hirdető tárlatunkat.
Egy másik – Szent István Pozsonyban című gyűjteményünk, melyet innen indítottunk a Pozsonyi Magyar Galériából sajnos, nagyon nehezen indult, ugyanis tavaly, a parlamenti választások előtti, meghirdetett májusi hónap helyett egy szórakoztató zenét játszó zenekar fellépése miatt – júniusra tolódott a tárlatnyitó, így már nagyon kevesen jöttek el az egy új gyűjteményt indító, póttermínusban sorra kerülő kiállításunkra. Képzőművészeink nagyon is őszintén gondolt célja az volt, hogy a jelzett időben szóljunk képzőművészeti alkotásainkon keresztül magyarjainkhoz, mely üzenet Szent István ma is érvényes üzeneteinek, eszméinek együttesében, festményeinkben-, grafikákban fogant meg. Persze – már nem idehaza – hanem a magyar festészet Barbizonjában, Nagybányán meleg fogadtatásban részesült az említett anyagból készült válogatásunk a nagyszabású Szent István napi máramarosmegyei központi ünnepségeken. Tehán Nagy József Stefanus című, s több más festménye is kiállításra került a Pozsonyi Műtermek többi tagjának alkotásaival egyetemben – a messze földön híres – Nagybányai Milleneum 2. galériában. A kellemetlen indulás után következett az úgynevezett rakétagyorsulás, mind az anyaországból mind a Felvidék keleti részéről nagy volt az érdeklődés az anyag bemutatása iránt. Kelet mellett döntöttünk, s tavaly ősszel már hat helyen, Tornalján, Rozsnyón, Kassán, Királyhelmecen, Nagytárkányban, Szepsiben láthatta a valóban hálás közönség az említett kiállításunkat. A Szent István – festmény és grafikai gyűjteményünk sorsa úgymond megpecsételődött, hiszen több anyaországi galéria jelentkezett az anyag kiállításának ügyében, a Szentkirály Szövetség viszont Románia magyarlakta vidékein kívánja majd utaztatni a folyamatosan új anyagokkal bővülő gyűjteményünket.
Érdekes, vagy mondjuk megható mozzanatai is voltak az említett kiállítás anyagának a gyűjtése közben. Az itt, most kiállító tagtársunk, barátunk, Jóska tavaly ősszel egy szemműtéten esett át. Egy ilyen kellemetlen esemény után nem is akartuk őt zavarni újabb felkérésekkel, ám egyszer csak karácsony előtt kaptunk egy üzenetet lányától Gabikától,aki gondozza édesapját, s hozzáértőn rendezi alkotásait. Tehát az üzenet így szólt; apu szeme már gyógyul, így elkészített az új gyűjteményetek számára egy királyi relikviákkal ékesített István király portrét is. Az üzenet jókor érkezett, nagyon jókor, ugyanis a Magyar Köztársaság Pozsonyi Nagykövetsége felkért arra, hogy állítsuk ki a Szent István Pozsonyban című gyűjteményünket a nagyköveti rezidencia fogadótermeiben – Magyarország Európa- Úniós elnökségének hathónapos időtartama alatt. Ezt a tárlatot az elmúlt hónap közepén – ünnepélyes keretek között meg is nyitottuk. Tehát hosszas zárszó helyett; ez az előbbi kis történetecske is arról tanúskodik, hogy milyen ember is, milyen barát, milyen alkotó is – Nagy József.”
Felvidék Ma
