Attól tartok, egy illúzióval szegényebbek lettünk az elmúlt hetekben. Jó lett volna egy korrekt népszámlálás által megtudnunk, mennyien vagyunk itt magyarok, mennyien tartjuk a magyar nyelvet anyanyelvünknek és milyen körülmények között használjuk azt.
Bizonyára egyéb összefüggéseket is kideríthetett volna egy tisztességes módon végrehajtott népszámlálás.
Sajnos, nem így történt. Valószínűsíthető ugyanis, hogy azzal, ami és ahogyan nyilvánosságra került a népszámlálási folyamatban, az egész igyekezet bizonyos fokig hiteltelenné vált. Komolyan fenyeget, hogy ha a jövőben bármikor bárki eme népszámlálás adataira fog hivatkozni, tárgyalópartnere részéről megjelenik majd minimum egy enyhe mosoly, esetleg egy bágyadt legyintés. Nem kizárható ugyanis, hogy azok a zöngék, amelyek a népszámlálás folyamatában megjelentek, jelentős mértékben megkérdőjelezhetik ennek a népszámlálásnak bármelyik adatát.
Le lehetett volna ezt játszani persze elegánsabban is.
Úgy néz ki, hogy az eredendő bűnt a dilettantizmus okozta. Igen, egy szakmai problémát rosszul oldott meg a Statisztikai Hivatal – úgy, hogy valaki rossz újítást vezetett be 2001 után.
Két egyszerű dolgot kellett volna logikus módon összehangolni. Az első: a bármely állami szerv által begyűjtött, tárolt és feldolgozott népszámlálási íveken valóban nem szabadna olyan adatnak szerepelnie, amely alapján bárki visszakeresheti, kihez, mely polgárhoz tartoznak a lapon szereplő információk.
A másik: az adatok begyűjtésének folyamatában tényleg kell lennie egy olyan mechanizmusnak, amely személyre szólóan meg tudja mondani, x polgárt megszámolták-e már, s csak egyszer, nem pedig többször.
A feladatot tíz évvel ezelőtt pofonegyszerűen oldották meg. A népszámlálási ívek első lapján felül volt egy letéphető rész, amely tartalmazta a polgár nevét és címét. Amikor azonban a számláló biztos eljött begyűjteni a lapokat, kötelessége volt a polgár szeme láttára letépni ezt a részt és betenni egy ki nem nyitható műanyag dobozba. A polgár tehát ellenőrizhette, hogy az általa kitöltött ívről eltávolítják a két identifikációs adatot, s ezáltal a lap anonimmá vált.
Most megfordították a procedúrát: utólag tesznek fel a lapra olyan kódot, amely alapján bármikor visszakereshető az adatok tulajdonosa. Dilettáns, át nem gondolt megoldás, még akkor is, ha nem különlegesen érdekes személyi adatokról van szó.
S még valami. A népszámlálás helyes lebonyolítása a társadalom – s így az állam – érdeke. A legfőbb végrehajtó szervnek kellett volna minimum koordinálnia és ellenőriznie a folyamatot.
Tíz éve, az első Dzurinda-kormányban ez az illetékes alelnök feladata volt. Nyolc hónapon keresztül havonta bekérettem a miniszterelnöki hivatalba az összes érdekelt állami szerv vezetőjét, jegyzőkönyveztük az esetleg felmerülő problémákat és megoldásaikat, és havonta megkérdeztem őket, látnak-e még valahol problémát. Miért nem lehetett ezt megtenni 2011-ben is?
Most össze-vissza férceltek egy eseménysort, amely sokkal többre volt hivatott. S ami a legrosszabb: istenigazában senki sem tudja pontosan, főleg a legérzékenyebb személyes adatok vonatkozásában hányadán is áll az idei népszámlálás kapcsán.
Kár.
Attól tartok, az adatok számunkra sem jelentenek majd megkérdőjelezhetetlenül korrekt támpontot.
Csáky Pál
