Szeptember 23-án nagy sikere volt a Szentegyházi Gyermekfilharmónia pozsonyi fellépésének. Brüsszelből, Bécsen át hazafelé tartva álltak meg Szlovákia fővárosában, ahol a Szent Márton Dómban tartottak emlékezetes koncertet.
Zsúfolásig megtelt a templom és forró volt a hangulat a pozsonyi Szent Márton Dómban a Szentegyházi Gyermekfilharmónia hangversenyén. Elégedettek a koncertkörút kezdeményezői és szervezői, a filharmónia tagjai és kísérői és ami a legfontosabb, a pozsonyi és környékbeli közönség megismételhetetlen élményt kapott.
A műsorvezető Jégh Izabella, a Csemadok Pozsonyi Városi Választmányának titkára volt, aki magyarul és szlovákul, a tőle megszokott igényességgel hangolta rá a közönséget a páratlan eseményre. „Tudod te, mi a zene? Isten parányi emlékeztetője az embernek, hogy nem az ember az egyetlen csoda ebben az univerzumban. A zene harmonikus kapcsolat minden élőlény között, még a csillagok között is.” Ezzel a mottóval jellemezte a rendezvény lényegét. A pozsonyi koncert szervezői, a Magyar Köztársaság nagykövetsége, a Szövetség a Közös Célokért társulás, a Csemadok Pozsonyi Városi Választmánya és a Duna utcai Alapiskola és Gimnázium nevében köszöntötte a székelyföldi vendégeket, a Szentegyházi Gyermekfilharmóniát, Haáz Sándor karnagyot és a meghívott vendégeket: a Magyar Országgyűlés alelnökét, Latorcai Jánost, a Magyar Köztársaság nagykövetsége képviseletében Bozsaky Katalin első beosztottat, a Pozsonyban székelő diplomáciai testületek képviselőit, a parlamenti képviselőket, a lelki atyákat, a vendéglátó Szent Márton Dóm plébánosát, Jozef Jančovič atyát és a népes közönséget.
A hangverseny első akkordjai után Latorcai János, kereszténydemokrata politikus, a magyar Országgyűlés alelnöke mondott ünnepi beszédet. Sok szeretettel köszöntötte a megjelent vendégeket és a Szentegyházi Gyermekfilharmónia tagjait, akik a turnéjuk utolsó állomásához érkeztek. Körútjuk során Európa több városában is megfordultak: Budapesten, az Országház lépcsőjén tartották első koncertjüket, majd egy győri fellépés után Németországba látogattak, ahol testvérvárosukban Mühldorfban, illetve Münchenben léptek fel. Ezt követően Brüsszelben, Passauban és Bécsben dalaikkal és muzsikájukkal közvetítették a hallgatóságnak a Kárpát-medence gyönyörű hagyományait. Külön köszönetet mondott a pozsonyi főegyházmegyének és Zvolenský érsek úrnak, hogy hozzájárultak ahhoz, hogy ebben a gyönyörű koronázó templomban kerülhessen sor erre a különleges koncertre. Kiemelte, hogy ez a koncert az Ima Európáért mozgalom keretében került megrendezésre, mely Erdő Péter bíboros úr, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának elnöke fővédnöksége alatt áll. Megköszönte továbbá a Szövetség a Közös Célokért, a Csemadok pozsonyi városi vezetősége és a Duna utcai Magyar Tannyelvű Általános Iskola és Gimnázium segítségét a koncert szervezésében és lebonyolításában. Az együttesről szólva hangsúlyozta, hogy a hagyományőrzés különösen napjainkban rendkívül fontos. E gyermekek a sokszínű kultúra kis utazó nagyköveteiként juttatták el Székelyföld és egész nemzetünk hírét Európa számos városába és mutatták meg a világnak hogy a magyarság országhatároktól függetlenül milyen derűs, nyitott, sokszínű, szellemi és lelki értékekben gazdag közösség. Tekintettel arra, hogy a koncertkörút utolsó állomásához érkeztetek, a koncertkörút fővédnöke, Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke nevében is tolmácsolta a köszönetet a gyermekfilharmónia minden tagjának, és azt kívánta, hogy (ha fáradtan is) de számos életre szóló élményben gazdagodva, egészségben térjenek haza szülőföldjükre, Székelyföldre!
Jégh Izabella így mutatta be a kórust: „A népviseletben fellépő 100 fős gyermekkórus és 40 tagú zenekar, a Gyermekfilharmónia, vagy ahogy ők saját magukat nevezik a FILI, 29 évvel ezelőtt alakult a felvidéki gyökerekkel rendelkező Haáz Sándor karnagy fáradhatatlan munkájának gyümölcseként. A közösségteremtés mellett, egyértelmű céljuk a hagyományőrzés, az értékek átörökítése a következő generációknak. Repertoárjukban klasszikus- és szakrális művek, népdalok és más népek dalai szerepelnek. A 29 év alatt több mint 800 koncertet valósítottak meg otthon és külföldön, túlnyomórészt Magyarországon. A Szent Márton Dómba európai nagyvárosokban – Budapesten, Győrben, Mühldorfban, Münchenben, Brüsszelben, Passauban és Bécsben – adott hangversenyük utolsó állomásaként érkeztek.”
A koncerten felcsendülő zeneszámokat már a kórus egyik tagja, talpraesett, csengő hangú kislány konferálta, szívből jövő kedves mondatokkal. Elhangzott többek közt Bach Parasztkantátájából részlet, Liszt Hajnalozója, Beethoven Örömódája, Berlioz: Rákóczi éneke, Te vagy földi életünk (ima), Szent István imája (ima), Boldogasszony anyánk, egy egyházi kánon: Ne aggodalmaskodjál, más népek dalai, köztük szlovák dalok, moldvai táncdallam, németül a Die Gedanken sind frei, El vito spanyol dal.
Jégh Izabella e szavakkal zárta a koncertet: „Szívből köszönöm, hogy eljöttek közénk, ide a Szent Márton székesegyházba, ahol a 140 gyerek mosolya, önfeledt éneke és játéka megismételhetetlen légkört teremtett. Megerősítette az igazmondást, miszerint, aki szépen énekel, az, kétszer imádkozik. Ezt tették az elmúlt percekben a gyermekhangok Európáért. Legyen köszönet érte a virágkosár. Isten áldása legyen munkájukon.”
A koncert alatt az első sorban ott ült a dóm fiatal plébánosa, Jančarič Jozef atya, akinek mindvégig ragyogott az arca a sok gyönyörű gyermeket látva, hallgatva. A végén szeretettel gratulált a szervezőknek. És a virágkosár története is jelképes lehet. Haáz Sándor karnagy azonnal felajánlotta, maradjon a virágkosár a templomban. Amikor a helyet kerestük neki, a sekrestyés szólt, szlovákul: Tegyék Pázmány Péter sírhelyére és odavezetett bennünket az oltár elé, ahol megmutatta, mely kőkockák takarják Pázmány Péter földi maradványait, ide került a virágkosár.
A Gyermekhangok Európáért körút szervezője a Magyar Országgyűlés, a Magyar Nemzeti Kisebbségek Európai Érdekképviseletéért Alapítvány brüsszeli képviselete, a HUNINEU iroda volt, amelynek igazgatója, Kiss Antal is megtisztelte az eseményt, eljött elköszönni a koncertútjuk végén a gyermekfilharmónia tagjaitól, akik a dóm bejáratával szemben a lépcsőkön a koncert után még elénekelték Kodály Esti dalát, ezzel köszönték meg a pozsonyi szervezőknek a vendéglátást, és a közönség soraiból is sokan kísérték vissza Pozsony-Óvároson keresztül a Duna utcai iskolába, végig énekszóval.
De mielőtt a búcsúról ejtünk szót, térjünk vissza a gyermekfilharmónia megérkezésének perceire. A pozsonyi iskola udvarára délután két óra előtt gördült be három busz és több személyautó, furgon, az együttes tagjai, kísérői, több mint 170 ember. Az előző napi bécsi hangverseny után Mosonmagyaróváron volt a szállásuk. A Duna utcai Alapiskola és Gimnázium igazgatónője, Morvay Katalin, a nagykövetség első megbízottja, Bozsaky Katalin és a pozsonyi utazást szervező Szabó József tanácsos, a Szövetség a Közös Célokért igazgatója, Pogány Erzsébet és Jégh Izabella, a Csemadok városi titkára várta a vendégeket rövid köszöntővel, amit a gyermekek azonnal énekkel viszonoztak. Az iskola tanári kara irányította a népes vendégsereget, hogy mindenki megebédeljen, átöltözzön és elinduljon városnéző körútra, amelynek végállomása a Szent Márton dóm. Orbán János, a csallóközcsütörtöki iskola erdélyi származású tanára volt az idegenvezető. A belvárosban a Fő téren és a Szlovák Nemzeti Színház épülete előtt Haáz Sándor karnagy megénekeltette a kórust, a pozsonyi járókelők nagy örömére.
Haáz Sándor karnagy személyisége mindenkit magával ragadott. Szeretettel neveli nagy-nagy fegyelemre a 140 tagú együttest, akik szeme pillantását követve azonnal ugranak, ha a karnagy szólítja őket. Felvidéki, szőgyéni gyökerekkel rendelkezik. Életrajza olyan olvasmányos, hogy külön írást érdemel portálunkon.
Emlékezetes számomra, ahogy Wurst Erzsébet, a bécsi koncert szervezője mondta a telefonba, hogy a bécsi szálláshelyen a szálloda személyzete is el volt ragadtatva, milyen bájosak, fegyelmezettek a szentegyházi gyermekek, pedig először elrémültek, amikor a szálloda megtelt gyerekkel. {phocagallery view=category|categoryid=277|imageid=8888|detail=0|float=right}
A hangverseny egyik hallgatója, Zilizi Kristóf, pozsonyi gimnazista így élte meg a találkozást a Szentegyházi Gyermekfilharmóniával: „Bécsbe is elmentem a hangversenyre, ahol a fellépésüket megelőzte a szentegyházi származású Pál László atya, az ausztriai magyarok vikáriusának ezüstmiséje. De nagyobb boldogság volt szülővárosomban itt lenni, mert a pozsonyi és környéki magyarság ez alkalommal igazán kitett magáért, a zsúfolásig megtelt padsorokon kívül sokan álltunk oldalt és hátul is, sőt voltak a karzaton is. Első zeneszámként a Téged, Isten dicsérünk kezdetű templomi ének hangzott el, majd hallhattuk Beethoven Örömódáját, az Európai Unió himnuszát magyar, német és román nyelveken. Liszt Ferenc születésének bicentenáriuma emlékére az ő egyik zeneművét, a Hajnalozót is elénekelték. A közel egyórás koncert a Szózat majd a Himnusz közös eléneklésével zárult, de a közönség még négyszer visszatapsolta őket. Kivonulva a főoltár elől kétoldalt Szentegyházi Gyermekfilharmónia feliratú zászlókat osztogattak, de cserébe ajándékot is kaptak. A legkisebb kórista-lánykának egy plüss zsiráfot ajándékozott valaki a közönség soraiból. A kijáratnál gyűjtöttek a turnéjuk költségeinek finanszírozására pénzadományt, és árulták CD-jeiket, ami a nagy érdeklődés mellett még a műsor alatt elfogyott. A hangversenyt beharangozó cikkben, a Felvidék.ma portálon olvastam, hogy, van 8 úgymond alkalmi vendégszereplője a kórusnak, ketten Délvidékről, Temerinből, tőlünk Párkányból, Kárpátaljáról és Budapestről is. Hadd osszam meg személyes élményemet: kiderült, hogy az egyik fellépő lány Temerinből Ternovácz Adél, akivel együtt voltam idén a Rákóczi Mozgótáborban. És két hónapra rá meg itt Pozsonyban futok vele össze! Egyikünk sem gondolta volna, nagyon kellemes meglepetés volt mindkettőnk részére.”
Megszólítottam a párkányi kislányokat, Smíd Kittit és Halasi Natáliát, akik elmondták, óriási élmény volt az európai turné, fáradtan de élményekkel gazdagon mennek szüleikkel ma már haza, Párkányba, és hálásak, hogy lehetőségük volt részt venni a gyermekfilharmónia körútján.
A Duna utcai iskolába is érkeztek még ajándékok, Pozsonypüspökiből Kovács Klára és családja több doboznyi süteménnyel egészítette ki az iskolában készített bőséges lakomát, azzal pakolták meg a Pozsonyból immár egyenesen haza tartó autóbuszokat, az ezer kilométer távolságban lévő otthon, Szentegyháza felé.
Képek: Lukács Csaba
Pogány Erzsébet, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”30220,30287,30345″}