67 évvel ezelőtt január 18-án 136 nagybalogi fiatalt hurcoltak el kényszermunkára. Nagybalogon a Csemadok szervezésében megemlékeztek az áldozatokról.
Visszaemlékszünk a régi időkre. Pontosabban a 67 évvel ezelőtt történtekre. – mondta prédikációjában Nt. Gebe László református lelkész. „Egyrészt elődeink iránti tiszteletből és szeretetből, másrészt pedig talán azért is, hogy jobban tudjuk értékelni a jelent. Hogy legyünk hálásabbak az Istennek azért, ahogy ma így élünk, élhetünk. Hogy a háború utáni évekhez képest mennyivel könnyebb az életünk. Hogy bizony ebből a szempontból is egy kegyelmi időszakot élünk. Ahogy erre az alkalomra készülvén a héten újra átolvastam Koós István munkáját a Nagybalogi tragédiákról és ebben is konkrétan az elhurcoltatás eseményeit, bementem a nagyszobába és az ablakból figyeltem az utcát perceken keresztül. S közben megpróbáltam elképzelni azokat az eseményeket. A sok kétségbeesett, rémült arcot, a tehetetlen szülőket, nagyszülőket, a mit sem sejtő fiatalokat, ahogy parancsszóra tolongnak az utcán és gyülekeznek a Majoros házban kisebb-nagyobb batyujukkal. S közben mindenki próbálja bíztatni, nyugtatni a másikat, bár nagyon sokan sejthették, hogy sok jóra nem lehet számítani. Az utca, akkor, amikor én figyeltem, csendes volt. Mindössze egyetlen autó gurult rajta végig, az is lassan. És sehol egy lélek. Arra gondoltam: Béke van. Nyugalom van. Kegyelmi időszak van. Ki tudja meddig? S vajon megbecsüljük-e eléggé mi maiak, akiknek többnyire fogalmunk sincs elődeink milyen szenvedéseken mentek keresztül a háborút követően – akár a fronton, akár fogságban, akár kényszermunkán – hogy ma azért ehhez képest jó világ van?! Hogy ugyan magyar emberként lehet, hogy idegenek vagyunk itthon, de mégsem kell szeretteinktől elszakíttatva, félelmek és aggodalmak között léteznünk. Mégsem kell bányamunkától, meg éhezéstől, halálrafagyástól tartanunk. Mégis elégedetlenek vagyunk sok mindenért, mégis morgunk, zúgolódunk és közben természetesnek vesszük azt a sok jót, amink van, és ami körülvesz minket.” – fogalmazott igehirdetésében Gebe László.
Az Istentisztelet keretében Koós István idézte fel a borzalmas időket. „Emlékezni jöttünk a huszadik század legborzalmasabb időszakára, a második világháborúra, ahol mindegy hatvan millió ember, áldozat esett el, halt meg a háború következményei által. Ebből nagymértékben kivették a részüket a nagybalogiak is, mert mintegy 50 ember nem tért haza a világháborúból, s az azt követő „málenkij robotból”. 1945. január 15-én érkezett meg ide a „felszabadító” vörös hadsereg, de inkább leigázónak bizonyult, mert január 15-tól 18-ig 136 embert, fiatalt gyűjtöttek össze, hogy elhurcolják kényszermunkára, a „málenkij robotra”. Közöttük 17 éves lányokat, fiúkat, kisgyermekes édesanyákat, áldott állapotban lévő nőket, férfiakat, akik közvetlenül azelőtt tértek haza a háborúból. Három napot gyalogoltak Miskolcra, ahonnan mintegy három héten át utaztak a dombaszi szénbányába. Bányászok lettek. Haza három vagy öt év múlva tértek, tizenkilencen már soha. Az elhurcoltak közül még tízen élnek, hat nő és négy férfi. Tisztelet emléküknek.” – mondta Koós István, a Nagybalogi tragédiák című kiadványban írta meg a történteket. A könyv, mely a Rákóczi Szövetség Balogvölgyi Helyi Szervezetének a kiadásában és a Nagybalogi Községi Hivatal támogatásával jelent meg 2006-ban, olyan történelmi tényekre épülő helytörténet, ami zömmel a túlélők elbeszéléseiből és életük legtragikusabb időszakából származó dokumentumokból áll össze.
Nagybalog község önkormányzata 2005-ben emelt emlékművet emlékezve a két világháborúban elesettekre, a holocaust áldozataira és az elhurcoltakra. Az egykori iskola épületében rendezett megemlékező műsort követően, melyben közreműködött Pál Gabriella és a Szivárvány Énekkar, az áldozatok emlékművéhez mentek, ahol elhelyezték a megemlékezés virágait. Koszorúzott a Rákóczi Szövetség Balogvölgyi Helyi Szervezetének nevében Pósa Dénes alelnök és Molnár Jolán szervezeti tag; Auxt Ferenc, az Magyar Koalíció Pártja Rimaszombati Járási elnöke, Bán Zoltán, az MKP besztercebányai megyei képviselője, Csirmaz Miklós, az MKP Rimaszombati helyi szervezetének elnöke; Nt. Gebe László helyi református lelkész és Ibos Szilárd gondnok, Csúr Tibor Nagybalog polgármestere és Valent Erzsébet képviselő, Pál Csaba a Csemadok helyi elnöke és Kovács László vezetőségi tag. A megemlékezés az Ároni áldással ért véget, melyet a Szivárvány Énekkar adott elő.
Felvidék.ma
