Alább Gubík László Szent István-napi beszédét tesszük közzé, mely Ipolyságon hangzott el a vasárnapi ünnepségen.
„Az erények mértéke teszi teljessé a királyi koronát…”
Szent István király Imre herceghez intézett Intelmeiből
Szent István nem csak első királyunk, de minden bizonnyal történelmünk legnagyobb államférfija is. Neveltetéséből, felelősség- és kötelességtudatából eredő bölcsességének köszönhetően képes volt felülkerekedni a közegen, és tisztán látta a népe számára követendő utat. Látta a helyes irányt, és észlelte az akadályokat is. Egyúttal felismerte történelmi szerepét, és küldetését saját népe vérének ontása és az ebből fakadó fájdalom árán is vállalta, mert tudta, hogy népe túlélésének és jövőjének érdekében ezt kell tennie.
Az államférfiak a történelmi válaszutakon fogannak és nemzetük életének sorsdöntő pillanataiban születnek. A történelmi helyzet felismerése, és az abban betöltött szerep a nemzet javát szolgáló, ám személyes áldozatokkal járó felvállalása teszi őket halhatatlanná. Tetteik végkifejletének sikerét semmi nem garantálja, sőt az embertelen nehézségű megmérettetés terhe alatt gyakran elbuknak, és nem ritkán csak hosszú évek után, vagy halálukat követően kerül sor történelmi szerepük elfogulatlan megítélésére, illetve tetteik megbecsülésére és a személyüknek járó tisztelet megadására. Történelmünk kétségkívül rengeteg kritikus pillanatot tár elénk, így aztán nemzeti panteounk kiváló államférfiak hadában bővelkedik.
Volt, aki a szétszórt kuruc csapatok élére állt, hogy őket összefogva küzdjön Istennel a Hazáért és a Szabadságért, majd harca bukása után rodostói emigrációba kényszerült.
Volt, aki országa gazdasági és társadalmi felemelkedését mindennél fontosabbnak tartva, tetteiért elismerésül legnagyobb ellenfelétől a „legnagyobb” jelzőt kiérdemelve szállt szembe az uralkodóházzal, melyet addig hűen szolgált, majd harca bukása után a döblingi elmegyógyintézetben fejezte be földi életútját.
Volt, aki annak ellenére, hogy azonosult a kommunista eszmékkel, az adott történelmi pillanatban mégis ellene szegült egy világhatalom megszálló erejének, és népe forradalmi törekvéseinek élére állt, majd harca bukása után a Kozma utca 13. szám alatti Gyűjtőfogházban lehelte ki lelkét egy embertelen rendszer hóhérainak keze alatt.
Történelmünk elmúlt három századának mindegyikére jutott egy szabadságharc. Mindegyiknél magunkra maradtunk, mindegyiket vérbe fojtották, mindegyiket leverték és mindegyiket megtorolták. Rákóczi szelleme, Széchenyi reformjai és Nagy Imre üzenete azonban örök és halhatatlan, mert felismerték a pillanatot, vállalták a küldetést és a válaszúton népük élére álltak. Ez emeli őket államférfiúi magasságba, és ezért ismerik majd nevüket unokáink is.
És most térjünk vissza ünnepelt államalapító királyunkhoz. Szent Istvánnak megadatott, hogy még életében győzelemre vigye, és befejezze, ami számára elrendeltetett. Életműve, hagyatéka egy tökéletes, kerek egész. A fejedelmi család sarjaként, apja erkölcsi és politikai hitvallására mintaként tekintve nevelkedett, és tisztában volt vele, hogy a keresztény öröklési rend szerint neki kell folytatnia atyja és példaképe művét. István emberi nagysága, politikai bravúrjai és később királyi bölcsessége is annak köszönhető, hogy képes volt ötvözni és a korhoz idomítani az ősei hagyományaiból származó őserőt, a keleti lelkületet a nyugati világ társadalmi-gazdasági berendezkedésével. Mikor elérkezett az idő, vállalta fátumát, és az eszmét, melyet neveltetéséből és személyes meggyőződéséből követett, melyben népe jövőjének zálogát látta, győzelemre vitte. Élete alkonyán fia elvesztésével, ezáltal királyi címe egyenesen ágon történő továbbadásának végleges meghiúsulásával a sors újabb megpróbáltatások elé állította. Az utód nélkül maradt király felajánlotta a magyar királyi koronát Szűz Máriának, hogy oltalmazza országát. Ettől számítva Magyarország a Boldogságos Szűz országa, Regnum Marianum, és ettől kezdve válik el a királyi korona a király személyétől. Egyedülálló módon tehát a magyar alkotmánytörténetben nem egy személy, hanem egy személyfeletti fogalom, a Szent Korona válik uralkodóvá, a mindenkori királyok, ahogy a nép, majd később a nemzet mindössze annak szolgálói. István ezzel fektette le azt az állandóan fejlődő közjogi eszmerendszert, mely ezer éves alkotmányunk alapjaként szolgál, és melyet a Szent Korona-eszme fogalom alatt ismerünk.
Szent István államot alapított, és államot építtetett. Nem egy életöltőben gondolkodott, hanem időtállót, évszázadokig fennálló művet kívánt alkotni. Hagyatéka ugyanis nem csupán a magyar királyság megalapításában merül ki, de legalább annyi erőfeszítésbe telt és legalább akkora jelentőségű az új rend meghonosítása és megszilárdítása, az állam szerkezetének kiépítése és az azt szabályozó törvények megalkotása, a biztonság megteremtése népei számára, a külpolitikai és diplomáciai kapcsolatok kialakítása. Államalapítás nélkül nincs lehetőség egy erős és fejlődőképes ország megteremtésére, ám a keresztény magyar királyság megalapítása mit sem érne az ország működése jogi, társadalmi, gazdasági, politikai és nem utolsósorban erkölcsi alapjainak lefektetése nélkül. A kettő csak együtt egységes egész, és Szent István mindkettőben maradandót alkotott, hiszen egy 1012 éves mű a legszerényebben fogalmazva is kétségkívül maradandó alkotásnak tekintendő.
Szent István továbbá kétségkívül reálpolitikus volt. Történelmünk legjelentősebb, legismertebb és legsikeresebb reálpolitikusa. Államalapító királyunk szemléltetett tettei és politikai hagyatéka nélkül számunkra, magyarok számára augusztus 20-a csak egy lenne az év többi napja közül, sőt meglehet, mi magyarok se léteznénk, és a Kárpát-medence szívében a mindennapi történések megvitatása alighanem a szláv nyelvek valamelyikén folyna. A kitűzött célnak rendelte alá politikáját, és ezt a kor és földrajzi elhelyezkedés által szabott lehetőségek és keretek között végre is hajtotta. A cél apja művének befejezése, a keresztény királyság megalapítása és megerősítése, nemzetsége törzsi alapú társadalmának állammá formálása és egy közjogi otthon megteremtése volt a Kárpát-medence minden népe számára. Európa szívében az ezredfordulón ez csak a kereszténység felvétele és a katolikus egyház által volt megvalósítható. István ezt pontosan tudta, ezért célja elérése érdekében a testvérharc felvállalásával és saját népe legkiválóbbjainak leverésével hajlandó volt meghozni a legnagyobb áldozatot is. Nem tudhatjuk pontosan, hogyan alakul sorsunk, ha István marad alul, de alighanem nem többet és nem kevesebbet köszönhetünk ennek a kíméletlen reálpolitikának, mint puszta létünket, ugyanis a történelem pontosan tanúskodik arról, mi történt azokkal a népekkel, akik Európa e táján nem az István által választott Róma felé mutató utat követték.
Ezek történelmi következtetések. De milyen következtetéseket vonunk le első királyunk életművéből mi, felvidéki magyarok, akik itt élünk Szent István országa területének északi végein? Felfogjuk, megértjük-e üzenetét, és tudjuk-e alkalmazni, rá tudjuk-e vetíteni saját életünkre? Egy jó barátom írásai közt olvastam nemrégiben a gondolatot, mely valahogy így hangzott: A történelemkönyvek nagy emberek nagy tetteiről szólnak, de a tulajdonképpeni életet, a nyomtatásban meg nem jelenő, katedrán nem oktatott történelmet a hétköznapok emberének tettei íratják, és meggyőződésem, hogy hétköznapi hősnek lenni sokkal nagyobb és nemesebb feladat.
E gondolatból kérdések sora adódik: Tudunk-e hétköznapi hősként viselkedni? Felismerjük-e az adott pillanatban küldetésünket? Ha felismertük küldetésünket, merjük-e vállalni, és tettekre váltani? Tudunk-e mi, felvidéki magyarok a hétköznapok államférfijához méltó döntést hozni, mikor gyermekeink jövőjét határozzuk meg, mikor anyanyelvünk használatáról van szó, mikor tízévente megszámláltatunk, mikor négyévente közösségünk jövőjéről döntünk?
Szent István államot alapított, hogy biztosítsa népe jövőjét. Ehhez történelemkönyvekben méltán kiemelt helyet foglaló államférfiúi tettekre volt szükség. Ahhoz, hogy méltók legyünk a szent istváni örökséghez, nekünk is meg kell tennünk a hétköznapok államférfijához méltó cselekedeteket. Mindenki a maga életének királya, és ha azt az adott pillanatban képes államférfiként, hétköznapi hősként irányítani, úgy népünk és közösségük jövője további ezer esztendőre biztosítva lesz.
Sok hétköznapi hőstettet kívánok a felvidéki magyarságnak! Vezérelje életútjainkat államférfiúi bölcsesség!
Gubík László
Ipolyság, 2012. augusztus 19.
Felvidék.ma
