A gazdasági válság, főleg az adósságválság következtében a Mediterrán térség lassan, de biztosan az unió perifériájává válik. Közép-Kelet-Európa térségét az uniós csatlakozás kezdetétől egészen máig perifériaként tartották számon.
A központ, a kemény mag a Lajtán túl található nyugati és északi irányban. A válság következtében pedig kiéleződött a harc a központ és a periféria között. A déli periféria harca az adósságválság miatt zajlik, a közép-keleti periféria pedig gazdasági érvényesülése, a nyugati pénzszivattyúk enyhítése miatt. Ennek élharcosa Magyarország, ám Szlovákiában is hamarosan beindulhat hasonló törekvés, mert a tetemes államadósság-növekedés miatt nem biztos, hogy lesz más kiút az adósság gyűrűjéből. A pénzügyi, közüzemi szolgáltatások, az energiahordozók piacán az utóbbiak ki szeretnének törni az alárendeltségből. Amennyiben a szolgáltatások hazai szolgáltatókkal olcsóbban megoldhatók, miért kellene eltűrnie a lakosságnak és a vállalkozóknak a felesleges, túlméretezett kiadásokat? Bulgária esete intő példa kell, hogy legyen. A központ a perifériákon eddig extrabevételekhez jutott. Ám a válság átírhatja az eddigi, megszokott forgatókönyvet.
Harc a pénzért
Mindezzel szorosan összefügg az unió következő, 2014-2020 közötti költségvetése körüli hercehurca. Elindult a küzdelem a források újraelosztásáért. Mivel egyre erőteljesebb a közép-keleti periféria nyomása a nyugati pénzszivattyúk enyhítésére, visszafojtására, a Lajtán túl egyre erőteljesebben csökken a szolidaritás hajlandósága, ami a kohéziós források megkurtításában nyilvánul meg. Az év elején sikerült megtalálni az ideiglenes kompromisszumot. A szlovák kormányfő Brüsszelből hazajövet diadalittasan jelentette ki, hogy a Kohézió Barátai érdekcsoport sikeresen szerepelt, Szlovákia jött ki a közép-kelet- európai térség országai közül legjobban a küzdelemből, kohéziós forrásai más országokkal szemben jelentősen megnövekednek. Erre néhány hete mi történt? A Lisszaboni Szerződés értelmében első ízben az Európai Parlamentnek is el kell fogadnia az unió 7 évre szóló költségvetését. Mivel ennek még nincs meg a pontos szabályzata, az unió köztársasági elnökei és a kormányfők alkotta Európai Tanács úgy nyújtotta be jóváhagyásra az Európai Parlamentbe a költségvetést, hogy vagy jóváhagyják, vagy elvetik azt, az EP-képviselők nem fogadhatnak el módosító és kiegészítő javaslatokat. Mivel az év eleji kompromisszum nagyon hosszadalmas tárgyalássorozat eredményeként született meg és igencsak törékeny.
Időszerű kérdések
Az Európai Parlament pedig a szocialista frakció javaslatára elvetette a költségvetés javaslatát. Azzal indokolták meg, hogy ne kiskorúsítsák az Európai Parlament képviselőit. Mivel a szocialista frakció tagjai az szlovákiai egyetlen kormánypárt, a Smer EP képviselői is, ők is megszavazták a költségvetés javaslatának elutasítását. Vessük össze lépésüket a kormányfő januári diadalittas kijelentéseivel. Ugye mekkora ellentét tátong közöttük? Egyáltalán a tisztelt képviselők megbeszélték pártbeli elnökükkel, a kormányfővel, mielőtt elutasították az unió költségvetését?
Ezek a kérdések helyénvalók és időszerűek. Annál is inkább, mert a fent leírt indokok miatt a kialakult helyzet nagyon is megfelelhet az unió legerősebb országainak ahhoz, hogy végérvényesen jelentősen lecsökkentsék az unió költségvetését, hogy az már hiány, deficit nélküli legyen. Ne legyünk naivak, ilyen konstellációban leginkább a kohézióra szánt forrásokat kurtítanák meg. Újra csak a fent leírt indokok miatt. Németország, Franciaország, Nagy-Britannia vezetői pedig joggal érvelhetnének azzal, hogy a térség országai sem szavazták meg a költségvetés nehezen kialkudott javaslatát az Európai Parlamentben. Ki fogja majd ennek a következményeit elviselni? Megint csak a kelet-közép periféria országai és azok lakossága. Azok a feltörekvő országok, amelyek egy bölcs kompromisszum következtében az unió második legerősebb csoportját alkothatnák a déli periféria leszakadását követően.
Versenyképesség, versenylehetőség
Vessük össze a költségvetés körüli hercehurcát az Európa 2020 programmal, a kontinens, az unió igen ambiciózus gazdasági felzárkózási programjával, amely 2020-ra kontinensünk versenyképességét hivatott szavatolni a globális világgazdasági versenyben. Vajon jót tesz neki? Semmiképpen. A programban megfogalmazott célkitűzések megvalósíthatók egy lényegesen megkurtított költségvetéssel? Nem tartom valószínűnek.
Végül feltehetjük a kérdést: valójában létezik még Közép-Kelet-Európa? Igenis létezik, és éppen ebben a turbulens, viharos időszakban kellene a térség országainak zárnia, még szorosabbá tenni együttműködésüket a hatékonyabb érdekérvényesítés érdekében. A Kohézió Barátai informális csoportosulás kezdetnek megfelelő volt, ám tovább kell lépni. Hiszen térségünk az eddigieknél többet érdemel. El kellene például érni, hogy úgy módosulhasson a közbeszerzések szabályzata, hogy a nagy közlekedési infrastrukturális pályázatokon helyzetbe kerüljenek a hazai vállalatok, pályázók, a regionális, kisebb ívű pályázatokon pedig a régióban tevékenykedő kis- és közepes vállalkozók. A közétkeztetésben pedig lehetőséget kell adni a helyi termelőknek, gazdáknak. A közbeszerzésekben kritériumként kell megjelennie a regionális és a helyi érdeknek!
Máskülönben térségünk a lehetőségek elfojtása miatt végérvényesen leszakad. Elrettentő példaként hadd szolgáljon a mezőgazdaság és az élelmiszeripar vesszőfutása a rendszerváltozás óta, ezen belül az uniós csatlakozásunk óta eltelt időszakban. Szlovákia létrejötte idején az ország önellátása élelmiszerekből 98 százalékos volt, ma alig haladja meg a 40 százalékot. A folyamat egyértelmű vesztese pedig az ország déli térsége, az ország korábbi éléskamrája. A két ágazat talpra állítása lehet térségünk egyik legfontosabb kitörési pontja, hiszen térségünk adottságaira kell építenünk. Nem pedig könyöradományért folyamodni, a csodára várni.
Farkas Iván, az MKP gazdasági és régiófejlesztési alelnöke
Felvidék.ma
