Esterházy János budai szobrának Gesztenyéskertbeli avatására épp azon jeles napon került sor, amely napon Martényi Árpád barátunk, az Esterházy János Emlékbizottság fáradhatatlan elnöke, betöltötte kerek 70. születésnapját.
Az égiek kegyesek az emberhez. Olykor-olykor lemosolyognak rá fentről azt jelezve, hogy munkáját, ténykedését jónéven veszik, fontosnak, hasznosnak tartják. Az Ég egy ilyen, földre szálló mosolysugarának tulajdoníthatjuk akár ezt a tényt is.
Úgy illett volna, hogy e köszöntésnek szánt sorok is azon a napon jelenjenek meg. A csodás avatási ünnep történései elsodorták ugyan, de végleg el nem odázhatták a szándékot, hogy Árpád barátunk ismerői és tisztelői tudomást ne szerezzenek e jeles eseményről, mégpedig akkor, amikor még valahányan az Esterházy szoboravatás élményének bűvkörében élünk.
A jó dolgokból azonban sosem árt a ráadás, így legyen! Az elmúlt közös ünnepünk ráadása ez a születésnapi megemlékezés is, annál is inkább, mert olyan embert kell ünnepelnünk, aki nagyon sokat tett Esterházy János tiszteletének terjesztéséért, nagyságának széleskörű megismertetéséért. Az ő hetvenedik születésnapjának külön ajándéka számunkra az a tény, hogy még mindig itt van velünk, jó egészségben, épségben teljes munkakedvvel és tettrekészséggel…
Néhány kiragadott életrajzi adatot szeretnék megismertetni az őt közelebbről még talán nem ismerőkkel.
Martényi Árpád 1943. május 15-én született a Felvidéken, Eperjesen.
Édesapja, dr. Martényi Árpád ügyvéd a helyi Magyar Párt vezetőjeként, szorosan együtt dolgozott Esterházy Jánossal. Aktív ténykedéséért a Tiso érában, sok más derék és becsületes emberrel együtt őt is letartóztatták, s börtönbe zárták. S mint oly sokan mások, ő is Esterházynak köszönhette szabadulását, aki ezt szó szerint „kijárta” a szlovák hatóságoknál.
Édesanyja, Czapkay Mária, egy kisszebeni földbirtokos lánya volt. A szülők, Árpáddal együtt három gyermeket neveltek becsületben egész addig, míg (nevezzük néven a tetteseket) a csehszlovák hatóságok a Martényi családot ezernyi sorstársával együtt, mindenétől megfosztva, 1947-ben ki nem telepítették Magyarországra, ahol Budapesten találtak menedéket.
Árpád a Petőfi Gimnázium elvégzése után bányamérnöki, majd bányaipari gazdasági mérnöki oklevelet szerzett. Különböző bányaipari vállalatok vezetői állásai után az Ipari és Gazdasági Minisztérium főtanácsosaként 2007-ben vonult nyugdíjba. Közéleti tevékenységét elsősorban szakmai területeihez kötődően mérnökemberként kezdte, de nem sokkal az alakulása után tagja lett a Rákóczi Szövetségnek is, ahol előbb a választmány, majd az elnökség soraiba is beválasztották.
Az Esterházy János Emlékbizottság munkájába 1998-tól kapcsolódik be aktívan. Stelczer Elemér alapító elnökünk halála óta, 2008-tól ő tölti be annak mindenesi és elnöki tisztségét. Emellett 1995 óta ő vezeti a Rákóczi Szövetség mindig érdekes programokkal tarkított budapesti Klubját is.
Munkájáról, felvidéki szülőföldje iránti hűségéről, szeretettelteli ragaszkodásáról bárki meggyőződhetett, aki csak egyszer is hallotta lelkesült felszólalását, az igazság iránt elkötelezett előadását.
Árpád nős, három gyermekem apja, s kedves feleségével, Juliskával együtt maga is az Esterházy szobrának helyet adó XII. kerület lakosa. (Ugyan ki nem szeretne egy ilyen kerületben lakni?) S ez immár egy újabb kapocs életében Esterházy János felé, hisz nem véletlenül lett tagja az itt működő, s mintaszerű munkát végző szoborállító bizottságnak is.
Köszönjük neked, Árpi, hogy máig hadra foghatóan, fáradságot nem ismerve járod a Felvidék és Magyarország településeit, s kész vagy első szóra bárhol megjelenni ott, ahol Esterházy ügyét kell képviselni vagy épp védelmezni. Mert sajnos, s ezt Te is jól tudod, erre máig szükség van. De tudjuk azt is, hogy amíg Esterházy János ügyének és a magyarság „örök céljainak” olyan odaadó képviselői és elszánt védelmezői vannak, mint amilyen igaz ember Te vagy, aggodalomra okunk nincsen.
Isten éltessen hát, s tartson meg köztünk családoddal együtt erőben, egészségben, a tőled megszokott jókedvben és lelki bőségben.
Sok-sok barátod és tisztelőd nevében is szívből kívánom ezt neked:
Molnár Imre, Felvidék.ma