Nem azok közé tartozom, akit érdekelne a tömegkommunikáció által fölfújt olcsó csodahír, na de ez most tényleg szenzáció: miniszterelnökünk jámbor keresztényként mutatkozott be. Ki hitte volna? Pláne miután kioktatta a püspököket, ne avatkozzanak olyanba, amibe – nyilván – csak neki szabad. Ezt nevezik – szerinte – jó kapcsolatnak. Meg tiszteletnek – értse ki-ki úgy, ahogy akarja. Mert ilyet mondott, ugyebár.
A miniszterelnök, miután fölfedezte, hogy mégis államfő akar lenni, katolikus gyökereit is fölfedezte, s ez ráadásul még megható is. Szinte könnyezik az ember, micsoda tántoríthatatlan erkölcsi tartásból merít. Tényleg a fölfedezés erejével hat ez, mert hiszen eddig erről nem volt szó, még halvány jelét sem mutatta keresztényi meggyőződésének. Bár ki tudja: azt is elmondta már, hogy a rendszerváltást nem vette észre. Gondolom azért, mert akkor éppen templomban volt. Ő, aki három évvel azelőtt (1986-ban) belépett a kommunista pártba. Micsoda lelki tusa lehetett az!
Aki 1968 után, tehát a Csehszlovákiába való szovjet invázió után belépett a kommunista pártba, ráadásul meggyőződésből, az föltehetően nem ott volt, ahol a bölcsességet osztogatták, hanem fosztogatták. A többiek viszont karrierizmusból, más magyarázat arra nincs.
Miniszterelnökünk nem hülye, ellenkezőleg, ezt bizonyítja a szívszaggató videofölvétel is. Lehetséges, hogy keresztényi gyökerei (meggyőződése?) ellenére lett kommunista? Hogyan lehet ezt összehangolni? Kinek hazudott? De akkor miről szól ez a katolikus hatásokról szóló mese?
Idáig mindenesetre nem sok jelét véltem fölfedezni ennek a katolikus hatásnak. Ami viszont ennél is érthetetlenebb: miért gondolja, hogy ebben az országban csupa naiv félművelt él, aki ezt a szöveget el is hiszi? Annyira átlátszó kampánytrükk ez! És ez persze szenzáció. Csak sajnos negatív szenzáció.
Pozitív szenzáció viszont az, hogy Bárdos Gyula a hihetetlenül rövid idő ellenére is 46 625 választópolgár 
támogatását tudta megszerezni az elnökválasztáshoz. Voltak, akik eleve megkérdőjelezték ezt, sőt bírálták is emiatt, ám a rengeteg aláírás alaposan rácáfolt a kétkedő(k)re. Mert Bárdos jelöltsége pozitív tett: nem egyszerűen valami (Fico elnöksége) ellen, hanem valamiért száll síkra. Értünk. Értünk, demokratikusan gondolkodó (és cselekvő), a másságot elismerő és tiszteletben tartó, európai polgári értékeket szem előtt tartó választópolgárokért. S nem utolsó sorban értünk, magyarokért is, bár Szlovákia köztársasági elnöke nem csak egy nemzet vagy nemzetiség elnöke lehet.
Hogy végül ki lesz a pozsonyi Grassalkovich palota háziura, az más lapra tartozik. Ám ha teknősbékaállásba hagyjuk magunkat szorítani, nehezen érünk el bármit – s jól tudják ezt azok, akik állandóan különböző szögből és okból támadnak (s tudhatnák azok is, akik azt a fölfogást akár csak közvetve segítik).
Jól példázza ezt a Malina Hedvig körüli hercehurca: állandóan őt védjük, mert azt is kell, de sajnos csak magyarul, holott szlovákul kéne, hogy a szlovákok is megismerjék álláspontunkat. Mert ez a fiatal nő egyáltalán nem célpont, csak áldozati bárány. A célpont mi vagyunk, mi szlovákiai magyarok, ez az egész kampány ellenünk irányul.
Bárdos Gyula jelölése pozitív tett, s tudhatjuk: a világ igazából csak pozitív tettek által halad pozitívan. A kormányfő szemforgató és álnok „hitvallása” a katolicizmus mellett csak hihetetlenül gusztustalan negatív tett, olyan ígéretet lebegtető csalfa húzás, amelyről az ilyet nyilatkozók az első kínálkozó alkalomkor sürgősen megfeledkeznek.
Márpedig az államfő legyen megbízható morális intézmény. S ne legyen ez szenzáció, hanem a hétköznapokon is elvárható normális állapot.
Aich Péter, Felvidék.ma
Fotó: aktualne.sk, ON.
{iarelatednews articleid=”43532,43524″}
