Nagyon régen került hozzám az alábbi rövid prédikáció. Azt hiszem, anyám adta. Több évtizeddel ezelőtt írták, nem tudom, hogy elhangzott-e egyáltalán.
Ki fogalmazta meg, azt sem tudom. Valamit kerestem és ahogy lenni szokott, egészen mást találtam. Így most ez a kézirat akadt a kezembe.
A templomban húsvétkor megdöbbentett, hogy korábban legalább ünnepkor megtelt. Most bőven voltak üres padok. Tehát ez a prédikáció ma még aktuálisabb, mint valaha. Így úgy döntöttem, közkinccsé teszem.
Ez a gondolatsor az üres padokhoz szól, de nekünk kellene érteni belőle! Éppen most, húsvétkor, amikor nem a bugyuta nyuszikák, giccses tojások, bárgyú versikék ünnepe van. De az üres padok „létrehozói” tán meg sem hallják, nem törődnek vele, milyen sorsdöntő esemény zajlott majd két évezreddel ezelőtt.
„Kedves üres padjaim!
Már régóta foglalkoztatott az a gondolat, hogy egyszer nektek is prédikáljak, hisz ti vagytok a leghűségesebb hallgatóim. Jóllehet, nem találtam számotokra alkalmas alapigét a Bibliában, meg kell dicsérjelek titeket, hogy minden istentiszteleten jelen vagytok. Akár hideg, akár meleg az időjárás, ti mindig itt vagytok, és nem tesztek úgy, mint a barométer-keresztyének, akik csak akkor jönnek templomba, ha erre hébe-hóba kedvük szottyan. Vasárnap nem mentek soha kirándulni vagy barátokkal piknikezni, és az istentisztelet idejében nem főztök otthon ebédet, nem dolgoztok a kertben, és nem feküsztök az ágyban.
Csendes viselkedéseteket és illő figyelmeteket külön meg kell dicsérnem. Az igehirdetés áhítatát nem zavarjátok suttogással vagy unatkozó körülnézéssel, és ha valaki későn jön, nem fordultok kíváncsian hátra. Jelenlétetek célja nem a szép ruhával való kérkedés, sem pedig mások ruházatának a bírálgatása. Az igehirdetőtől nem vártok fellengzős szavú szólamokat, hanem megelégszetek az egyszerű, tiszta Evangélium hirdetésével. Mindezért dicséret illet, kedves üres padjaim.
De panaszom is van ellenetek. Igen bánt, hogy az Evangélium hirdetésének nincsen foganatja köztetek. Nincsen sem fületek, sem értelmetek az elhangzó igazságok befogadására, ezért nem mozdultok helyetekről, akárcsak sok más hallgatóm, akik jóllehet van fülük, mégsem hallanak.
A lelkipásztorotokért nem imádkoztok, és a vele való lelki közösséget nem ápoljátok; ezért nincsen látszata az értetek kifejtett munkásságának. Áldozatkészség sincs bennetek, azért vagytok olyan kemények, mint a távol maradó gyülekezeti tagok szíve. Nem tudjátok kedves üres padjaim, hogy minden nyomasztólag hat a lelkipásztorotokra, és hogy kísértést jelent számára. Mit ér a felülről nyert inspirációja és kiváló prédikálása, ha merevek és élettelenek maradtok? Csoda, hogy ez az állapot a kedvét szegi, és az elhivatottságban való hitét megingatja?
A gyülekezet hű tagjaira is rossz benyomást gyakoroltok, kedves üres padjaim. Rátok gondolva egykedvűen jönnek istentiszteletre, s ha itt vannak, s titeket látnak, elpárolog az örömük, s csökken a hitbuzgóságuk. Szomorú, lehangoló látványotok komolyan veszélyezteti a hívők hitét az Evangélium erejében s Isten országa diadalában. Ti nem is sejtitek, hogy mennyi víz folyik miattatok a hitetlenség malmára.
Szívem őszinte vágya s imáim folytonos tárgya, hogy ezután ne legyetek üres padok. Milyen örömöt okozna nekem, s mennyire buzdítana szolgálatomban, ha megtelnétek üdvkereső lelkekkel, akik éhezik s szomjúhozzák Isten országa igazságát!
De addig is míg ez a vágyam teljesül, s imám meghallgatást nyer, vigasztal az a tudat, hogy egykor majd bemehetek Uram és Istenem örömébe, s hogy a menny öröme zavarmentes lesz, mert odafenn már nem lesznek üres padok.”
Közreadta: Balassa Zoltán, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”45300,45286,45264,45263,45219,45138″}
