Ismeretterjesztő pódiumjátékot láttunk a kassai színpadon. Egy családtörténet néhány jelenete kelt életre, melyet a történelem lehengerelt. Itt is bemutatták Hit és hűség színpadi játékot.
A szó szoros értelmében, mert az egyensúly a történelem oldalára billent, az egyéni sorsok csak vázlatszerűen mutatkoztak. 1889 és 1989 között bizony megemészthetetlenül sok történt ezzel a hat generációval, vagyis velünk. Ettől nem szabadulhatunk. Boráros Imre, Kossuth-díjas színművész és Petrécs Anna megidézték a boldog békeidőkben élő szép- és ükszülőket, majd az első világháború poklába kerülő déd- és nagyszülőket, a cseh legionáriusokat, akiket a város nem fogadott be. Olyan hősök voltak, hogy egy alkoholistát lőttek agyon. A két bécsi döntést, melynek során kiderült, a részben visszatért Erdély balkáni szűrt öltött magára, de az „anyások” megkeserítették a boldogan visszatérők mindennapjait, majd az 1945 utáni borzalmakat, a kommunizmusnak behódoló apát, akit mégsem fogadtak maguk közé az elvtársak, és jó káder feleségét… Ez a „dicső” huszadik század! Tarics Péter egy személyben szép-, ük-, dédunoka és unoka, valamint fiú röviden kérdezget, kommentál, magyaráz. 
„Miért nem tudunk tanulni saját hibáinkból?” – kérdi jogosan. Ő viszont mellékszereplő, hiszen a felmenői voltak kénytelenek valamilyen módon átélni az embert próbáló éveket, évtizedeket, századot. Neki viszont felmenői sorsát kell megemésztenie. Nyitott kérdés, hogy ez sikerül-e neki. Ám végülis a nézőnek kell ezzel a sorssal szembenéznie, mely mindennapjainkig kísért és hat.
Három zászló jelképezi a múltat. Az Osztrák-magyar Monarchiáé (sajnos ezt hibásan készítették el, az osztrák zászlónak kellene megelőznie a magyart), a magyar és a csehszlovák. A Boldog Békeidőket követték az első világháború borzalmai, majd a népakaratot semmibevevő trianoni békediktátum. Az új állam nem kedvezett a kisebbségeknek. Egy pillanatnyi fellélegzés az első és második bécsi döntés, ám ott is az emberi, vagy inkább hivatalnoki korlátoltság rontotta el az örömöt. A második magyar hadsereg megsemmisülése és a sok értelmetlen halál, a náci megszállás és a deportálások. 1945-ben a felvidéki magyarok számára nem ért véget a világháború. Folytatódott a sok jogfosztó intézkedéssel, deportálással, kitelepítéssel, reszlovakizációval… Majd a kommunista hatalomátvétel után ugyan egy darabig úgy tűnt, rendeződnek ügyeink. Ám ez is csak pillanatvételnyi lélegzet, röpke időszak, melyet a szovjet tankok letiportak. A reménytelen husáki korszak végét az 1989-es rendszerváltás jelentette, melyre már az utód is emlékszik. Ez is sok illúziót, beteljesületlen vágyat, megint csak pillanatnyi megkönnyebbülést jelentett. De ezen a ponton már a darab véget ér. Ezt követően három fiatal képviselőjelölt mutatkozott be, ami az előadás szuggesztióját megtörte. Az embernek nem állt módjában megemészteni a látottakat. Abból kizökkentette a választási kampány jelenvalósága.
Az aláfestő zene valahol ellenpontozza a történelmet, néha gúnyolódik, vagy gyógyít. Szükséges feszültséget kelt. A Radetzky-indulóról egyből a levert forradalomra kell gondolnunk, majd következik a Kék Duna-keringő, azután szentenciaként hat a „Tanulj meg fiacskám komédiázni”. Minden komédia!? Karády Katalin egy kor életérzését hozza: Hamvadó cigarettavég, Sokkal jobban szeretlek mint máskor… Zorán énekli később: „Rég volt, szorongó évek jártak…” Majd a végén a Feszty-körkép jeleneteinek láttán felcsendül a Kormorán együttes slágere: „Volt valamikor egy régi világ/ Akkor élt apám, dédapám, nagyapám/ Tették a dolgukat, nem kérdeztek semmit/ Tudták az életet, jó volt magyarnak lenni!”
Az előadás címe Hit és hűség. Szerzője Csáky Pál. Történelmi visszapillantás 1889-1989 közötti évekre. A címben szereplő fogalmakból vajmi keveset mutatott föl ez a színpadi játék. A szereplők nem kerültek választási lehetőség elé. Csak egy alkalommal. Reszlovakizáció, vagy deportálás. A lehajtott fejűek megalkudtak, e család tagjai nem. Így csehországi munkára hurcolták el őket, ahol megalázó körülmények közé kerültek. De itt sem hangzik el semmi vigasztaló, ami a hűség vállalásának indoka lenne. Egy tragikus kor végigszáguldott tartalomjegyzéke, melyet nagyon fontos a fiatal generációnak bemutatni, hogy megismerjék felmenőik sorsának alakító történelmi eseményeit és végiggondolják, vajon mit tettek volna ők elődeik helyzetében. Felmentés számtalan esetben nem adhatnak, csak megérthetik a felvidéki magyar sors emberzúzó pörölycsapásait, melyet három kereszt képvisel a színpadon. Egy is bőségesen elég lett volna belőlük!
A nézőnek kell elgondolkodnia e történeten és leszűrnie a tanulságot, mely akarva-akaratlanul betüremkedik mindennapjaink valóságába. A kereszteket meg cipeljük tovább.
Balassa Zoltán, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”45399,45295″}
