„Figyelem az országos válogatott mérkőzéseit és az edző kollégák csapatainak játékát. Szakmailag nem mindig értek egyet az edző társakkal, de ez természetes. Végignéztem pl. a tévében az 1990-es világbajnokságot, jegyzeteket készítettem az egyes játékosokról és a meccsek lefolyásáról – ezek a feljegyzések egy külön füzetben vannak. Szakmai szempontból azt a tapasztalatot szűrtem le magamnak a VB-ről, hogy javult a csapatok védekezése, viszont visszaesett a támadójáték hatásossága, ezért azé a jövő, gondoltam, aki kifejleszti a dinamikus technikát.
Ez azt jelenti, hogy villámgyors játékosokat kell bevetni, olyanokat, akik futtában is tökéletesen kezelik a labdát. Amikor ismét meghívtak a DAC-hoz, már kialakult az elképzelésem. Kitaláltam, hogyan lehetne a DAC-ra „lebontva” megvalósítani a korszerű játékstílust, kamatoztatva a világbajnokság tapasztalatait. Ezért vittem magammal Dunaszerdahelyre Jančulát, Maixnert, Siagot, s ezért láttam használhatónak Plevkát is.
Eleinte sokan bíráltak, hogy ezekkel az ismeretlen játékosokkal próbálkozom az elsőligában, ráadásul egy olyan sikertelen idény után, amikor a DAC-ot csak a szerencse mentette meg a kieséstől. Csakhogy én nem hagytam magam befolyásolni, s az eredmények ismét engem igazoltak. Jančula és Maixner egyszerűen lefoghatatlan volt, hiszen mindkettő villámgyors. Csak azt kellett kivárnom, amíg beépülnek a sárga-kékek csapatába, némi rutint szerezve az elsőligában. Ha a középpályások időben, késedelem nélkül küldték feléjük az átadásokat az üres térbe, a védők nem tudták őket szabályosan szerelni!
Pedig az 1990-es idényt balszerencsésen kezdtük, hiszen kikaptunk otthon az Ostravától és a Nyitrától. Én azonban bíztam a csapatban, tudtam, hogy előbb-utóbb gyűjteni kezdjük a pontokat, mert ha kikaptunk is, helyzeteink voltak, csak nem szegődött mellénk a szerencse. Azt hiszem, akkor jött meg a fiúk önbizalma, amikor megvertük a Slovant. Ezután tizenhárom fordulóban nem szenvedtünk vereséget, mígnem a tabella élén találtuk magunkat.
Célkitűzésünk a nyolcadik hely megszerzése volt, s egyszerre, öt fordulóval a bajnokság vége előtt mi álltunk a tabella élén! Ez a sikeresség mindnyájunkat meglepett, olyannyira, hogy nem bírtuk elviselni a lelki terhét. Egyszerre az országos érdeklődés középpontjába kerültünk, cikkeztek rólunk, a szurkolóink már bajnoknak hittek. Dunaszerdahely kisváros, a játékosok, az edzők, a vezetők állandó kapcsolatban állnak a közönséggel, ezért bárhová mentünk, mindenütt ez volt a téma.
Ugyanakkor olyan szoros volt az élboly, hogy öt csapat pályázott egyforma eséllyel az elsőségre: a Sparta, a Slovan, az Olomouc, és rajtunk kívül még a Cheb is. Hogy biztosak lehessünk a dolgunkban, az utolsó fordulókban kilenc pontot kellett volna begyűjtenünk a lehetséges tízből.
(Folytatjuk.)
Fotók: Szikora családi archívuma és M. Nagy László felvételei.
Batta György, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”45924″}
