Lelkemnek kedves, jó palócok, tót atyafiaim!
Ha már múlt levelemet Kákay Aranyos Nr. 3-nál hagytam abba, folytatom tehát a témát, hogy miféle bolondságokat követtem el én ezen incognitóban.
Bolondságokat biza, merthogy „Még újabb fény és árnyképek” címmel összvegyűjtöttem és egy kis füzetecskében kiadtam politikusokról írt portréimat. Bolondság volt, mondom, rajtuk köszörülni a nyelvemet, merthogy egy politikussal csak egy szépasszony versenyezhet hiúságban. Ugyanis, a szépasszony is csak abból él, hogy tetszik a férfiaknak. Aztán, ha a pásztorórán mégiscsak fény derül néminemű hiátusra, annyi baj legyen. Addigra már megtörtént, aminek meg kellett történni!
Ezért aztán nem ajánlatos férfiembernek szépasszonyokat magára haragítani, hacsak nem határozta el, hogy szerzetesnek áll, és cölibátust fogad.
Ezt pedig azért írtam le ilyen részletesen, hogy legalább konyítsatok valamit abból, amit írni fogok, hogy egykor milyen svindlerek voltak a politikában.
Nem úgy, mint abban a ti dicső korotokban, amikor bizonyára csak csupa erkölcsös, szilárd jellemű, megvesztegethetetlen, a Haza üdvéért lelkesedő férfiúból lehetnek politikusok.
Feltétlenül így kell annak lenni, ha már, mint hallom, megtörtént az a csuda, hogy a világ annyira összement, hogy csak úgy át lehet kiabálni egy feléről a másikra, mint mikor Etel ángyom az alvégen kiállt a kapuba, és úgy hítta haza a felvégből az ő hites urát. Márpedig, ennek feltétlenül igaznak kell lenni, hiszen angyal mondta, akinek munkaköri kötelessége az igazmondás. Node, azért ők se mentek mindennemű gyarlóságoktól, ami bizonnyal még ember voltukból ragadt meg bennük. Ez pedig a pletykálkodás.
Mert úgy van az a világon mindenhol, és a mennyországban sincs ez másként, hogy a személyzet szereti kibeszélni az urak dolgait. Innen jutnak el az üdvözült lelkekhez is néhanapján hírmorzsák arról, hogy mi folyik ott lent a földön.
Ha pedig a technika vívmányai odáig fejlődtek, mint azt előbb mondtam volt, azzal feltétlenül az erkölcsök jobbulása is lépést tart, abban a boldog korban, amiben ti éltek, nemeslelkű utódim.
…
Ha már a tökélesedés olyan fokára jutott lények is, mint az angyalok, pletykálkodnak, akkor az én gyarló emberi mivoltomban, ami a tökéletesedés felé vezető útnak még csak az elején vagyok, nem állhatom meg, hogy én is pletykáljak egy kicsinykét.
Azt úgyse tudjátok, hogy a mennyek országában külön placc van kialakítva a politikusoknak. No, nem mintha protekciójuk volna, annyira azért még a mennyek országában nincs kifejlődve a demokrácia. Ellenkezőleg, azért vannak itt elszállásolva, mert a pokol kapui bezárultak előttük.
Történt ugyanis, hogy az ördögöcskék petíciós küldöttséget menesztettek az Úristenhez, és felpanaszolták, hogy náluk vannak elszállásolva a gyilkosok, paráznák, útonállók. A bűn legkülönbözőbb fajai vannak képviselve a pokolban, de most már betelt a pohár, hogy még a politikusokat is a nyakukba akarják sózni. És ha az Úristen nem méltányolja a kérésüket, akkor ők fellázadnak, nem lesznek ők a gonoszok, hogy a papok velük ijesztgessék a jónépet.
No, lett erre nagy riadalom! Mert hát kétezer év óta jól bevált ez a rendszer, és az ördögöcskék most ezt a contractust akarják felrúgni.
Az Úristen hívatta Szent Pétert, a mennyek országának kvártélymesterét, hogy ókumláljon ki valami okosat, ő pedig nem hiába volt az apostolok között is az első, de most is ragyogó tervet fundált ki.
Egy jókora területet jelölt ki a mennyország közepén, amit akkora magas fallal vett körül, hogy a szem is elfárad, mire a végire ér. Ide záratta be a politikusokat, és egy légiónyi angyalt rendelt az őrzésükre, akiknek szigorúan meghagyta, hogy valamelyik akár csak az orrát is dugná ki onnan, nyomban vessék le őt a földre.
…
Hát én is ehhez hasonló bölcsességet kívánok tinéktek is, fényes lelkű utódim!
Sztakó Zsolt, Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”47708,47790,47932″}
