Lassan beigazolódni látszik, az előkerült földi maradványok Petőfi Sándor hamvai. Elkezdtek dolgozni Petőfi méltó újratemetésén. Alább Mihályi Molnár László 2-3 éve írt, de most aktuális versét s a kutatások eredményeit olvashatják.
Sírjaink hol domborulnak?
… és hiába keresték őt
ott a csatatéren Székelykeresztúrtól Segesvár felé
amerre űzte őket a felbőszült kozák
de később látták sokan amint eltűnt a kukoricásban egy sáncban egy házban s egy körtefánál és volt aki büszkén szekérre rakta mondván hogy róla is megemlékezhessen az utókor mert látták őt sokan később emlékeiben harcolni menekülni verset írva sebesülten hogy zsebében teleírt papírok voltak és azt is látták hogy kabátja sem volt már s felbukkant élve is sok helyen titokban az eperfa lombja alatt mesélve tetteit a fiataloknak akiket nem marcangolt még a keserűség az elrabolt szabadság miatt
mások szerint megnyílt fölötte az ég
tollal és papírral kezében e kialvó lángoszlopot újra magasba emelte az angyalok hada mint Zrínyit a szigeti várnál hogy a hódítók meg ne gyalázhassák a tetemét… és voltak persze akik beteljesedni látták a jóslatot bár nem diadalra hívtak a harsonák és a vágtató paripák patája döngölte mélyre a testet hogy egy új tavaszban kihajthasson belőle egy újabb márciusi ének s a dalokban itt hagyott lelke őrizze népünk reményét a feltámadásra és jókedvű duhaj legények dalolják daccal minden csárdában a faluvégeken hetykén és szabadon: „ördög az uradba” „s agymosott cselédeidet is vidd el a pokolba magaddal végleg…”
Keresték őt nem csak azok, akik szerették, nem csak az ősi törvény isteni parancsa a szokás a hagyomány a vér és az emlékezet
valamint a hitvesi hűség akarta eltemetését
mert nem lehet dicső ősökhöz méltó csak hitvány utód aki prófétáinak
nem adja meg a végtisztességet holta után… nem is a félelem hogy megnyitja egyszer azt a síri világot ahol már mindenki látni vélte őt mert megnyugtatóbb a tragikus bizonyosság mintsem hogy egyszer csak megjelenik az ajtóban és számonkéri rajtunk bűneinket
az árulást megalkuvást és behódolást a megszállók előtt…
nem látta őt senki sem holtan
csak hitték hogy ő lehet az
és halálra keresték a spiclik a fizetett vagy megzsarolt besúgók mindenütt
de akkor is tudták megírták Bécsben a lapok hogy félezer foglyot hurcoltak magukkal kényszermunkára a muszkák ebből a csatából akik már akkor is azt akarták megmutatni hogy világuralomra vágynak s barbárságukat megsínylette előtte a kifosztott és felperzselt Losonc
miért lett volna hát kegyelmesebb Segesvárnál a dölyfös hadvezér aki Osztrolenka hősének egész seregét szerette volna vérgőzben látni
és miért is vallotta volna meg nekik a költő hogy ő az az ifjú akit Bem apó úgy szeretett… remélte hát hogy a szlávosan zengő Petrovics Sándort ahogyan keresztlevele is szólt meg sem kínozzák és az osztrákok sem kérik kiadását hiszen azok Petőfit keresték aki március idusán magyar Prométheuszként lángot hozott amelynek világossága évszázadok sötétségét oszlatta el magyar hazánkban…
Petőfi nevét nem találták a listán s tiszti ruhája sem volt az ájultan szekérre dobott sebesültnek mehetett hát hosszú menetben a távoli Bajkál erdőirtásaira robotolni a politikai foglyok közé …
csak hét évig bírta a kényszert a magányt e furcsa magyar távol a hazától amelyet tán ugyanúgy rabságban tart a muszka amint a lengyeleket… verset is írt a honról szerelemről szabadságvágyról s a kényszerű magány kínjairól… ott temették el ahol a sorstársait is sorban…
de nem ő volt itt az utolsó magyar
jöttek hadifoglyok az első nagy háború után s szájtátva hallgatták a helybéliek történeteit a legendás magyar tisztről aki szabadságáért harcolt a cárja ellen aki verseket írt nekik is … oroszul … jöttek a hírek a távoli muszkaföldről a hazatérőkkel de nem hittek nekik sehol mert lezártnak tekintették a legendát mert csak az lehet történelem amit ők fogalmaznak nekünk
melyben nincs helye sem az ősi civilizációnak sem a hősöknek sem annak a kegyetlen ténynek hogy az utódok nem temették el őt úgy ahogyan illik
méltón a legnagyobbjainkhoz ….
így döntöttek rólunk is a páholyban ülők
akik pénzükkel már rég megvették Magyarországot
s elosztották egymás közt mint ahogy egyszer Jézus köntösét is gyalázatukra és e bűn száll vissza fejükre mindig a hazudozóknak s nem tudják elviselni ha valaki mint akkoron Petőfi felmutatja az igazságot a világról s róluk is mert nem lehet nem szembesülni a tényekkel
és nem lehet megcsalni a Mindenhatót….
látták őt sokan sok helyen a csatában
megsebesülni elesni is
de holtan s a halottak közt senki sem látta őt akkor
hiába tudjuk hogy valahol ott nyugszanak csontjai a földben
csak nyugtalan lelke bolyong még mindig ébresztgetve az utódok rabságban sínylődő lelkiismeretét….
Mihály Molnár László, Felvidék.ma
Fotó: Oriskó Norbert
Petőfi Sándort, a legnagyobb magyar költőt 1849. július 31-én látták utoljára a Segesvár közelében fekvő Fehéregyháza határában zajló csatában.
Évszázaddal később, 1956-ban magyar-román történészi-régészi vegyesbizottság feltárta a fehéregyházi tömegsírt, végigvizsgálva a holttesteket. De Petőfi Sándor földi maradványit nem találták.
Az első világháború során számos magyar hadifogoly került Szibériába. Köztük Svigel Ferenc, aki egy fényképet hozott magával, amely a barguzini temetőben készült. A kereszten Alexander Sztyepanovics Petrovics (az 1823. január 1-én született Petőfi Sándort Kiskőrösön Alexander Stephanus Petrovics néven anyakönyvezték) neve szerepel, őrnagy és költő megjelöléssel. A halál dátuma 1856.
1989-ben, egy Moszkvában élő, de gyermekkorát Barguzinban töltő idős férfi, J.D. Vinokur, a Morvai Ferenc vezette expedíció tagjainak megjelölte a barguzini temetőben azt a helyet, ahol ő még gyermekkorában látta Alexander Sztyepanovics Petrovics sírját.
A feltárást végző négy antropológus – Dr. Kiszely István, az amerikai Bruce Latimer és Clyde Simpson, valamint a szovjet Alekszij Burajev – a legaprólékosabb embertani vizsgálatnak vetették alá a leletet, s megállapították Petőfi hamvairól van szó.
Azóta genetikailag is igazolták, hogy 1989. július 17-én a szibériai Barguzinban, a Morvai Ferenc vezette expedíció valóban Petőfi Sándor hamvait tárta fel – ezt maga Morvai Ferenc jelentette be Budapesten 2015. március 13-án a kínai szakértők jelenlétében.
A kínai Igazságügyi Azonosító Központ Tudományos és Technológiai Kutatóintézetének képviseletében megjelent szakértők kínaiul és magyarul ismertették az általuk lefolytatott DNS-vizsgálat eredményét.
A Megamorv-Petőfi Bizottság 2014. szeptember 2-án juttatott el hozzájuk egy lábszárcsontot, a Barguzinban feltárt csontváz részét, valamint 2 ma élő Petőfi-rokon közjegyző előtt vett vérmintáját. A jelentés szerint a csontminták mindkét vérmintával való összehasonlítása elérte a 99,2-99,9 %-os hasonlóságot.
A bizottság következő célja Petőfi méltó újratemetése. Ennek érdekében hamarosan feláll a „Kegyeleti Bizottság”, melybe Morvai várja az önként jelentkezőket.
Hábel György előzményeket feltáró írását ITT olvashatják el, s 2014-ben Orbán Viktor miniszterelnökhöz írt levele ITT érhető el.
