Béres József: Fábry szókimondó, erkölcsös, mélyen emberséges volt.
Béres József 1917-ben született Abaújszinán, napjainkban tehát már csak két esztendőre van a századik születésnapjától! Jóska bácsi valószínűleg a legtöbb Fábryval kapcsolatos emlék őrzője, hiszen évtizedeken át a Csemadok kassai és kelet-szlovákiai szervezetének kulcsembere volt, s mint ilyen hűséges népszerűsítője az írónak, kalauza a Stószra látogató magyarországi és hazai Fábry-tisztelőknek.
„Az író 1949-ben, szokásos előadói körútja során, Pozsony, Léva, Losonc és Rozsnyó után Kassára is eljutott. A Schalkházban, a ma már nem létező hírneves szállóban került sor fellépésére, ahol József Attiláról tartott nagy hatású előadást. Én is ott voltam az előadáson, és kapcsolatba kerültem dr. Simai Bélával, akinek a családját Fábry havonta meglátogatta.
Náluk ismerkedtem meg vele személyesen, majd Simaival együtt ki-kijártam Stószra is. 1951 márciusában a negyvennyolcas magyar szabadságharc jelentőségét akartuk méltatni. Az est előkészítésében részt vettem én is. Valósággal mellbe vágott dr. Simai felkérése, tartsam meg én az előadást! Becsületesen bevallottam, hogy én, a parasztgyerek nem rendelkezem egy ilyen fontos beszéd megírásához és elmondásához a megfelelő képességekkel, s egyébként sem mernék kiállni az én tájszólásommal a polgári közönség elé.
Simai elmosolyodott, majd megjegyezte: már pedig a szereplést vállalnod kell, így akarja ezt Zoli is, mi majd segítünk. Ők aztán elkészítették az alapanyagot, melyet én reszkető hangon felolvastam. Ez volt a tűzkeresztségem. Számomra kissé kínos volt, hogy elsőként éppen Fábry és dr. Simai gratulált a sikerhez.”
Hogyan jellemezné a közéleti Fábryt? „Szókimondó, erkölcsös és mélyen emberséges volt. Egynéhányan már életében tudtuk, rendkívüli egyéniséggel van dolgunk. Számomra ő marad az igazmondás megtestesítője. Csendesen, higgadtan érvelt, kissé rekedtes hangon, de ha sérelem érte az ügyet, nagyon harcias tudott lenni! Többször elpanaszolta nekem, hogy a második világháború utáni újabb elnémítása mennyire fájt neki!
Hatvanadik születésnapján Dobos László íróval látogattam meg. Elhalmoztuk ajándékokkal, bár az elhalmozás kifejezés túlzó, hiszen neki sohasem volt új bútora, eleinte rádiója sem, s hosszú ideig öltönyre sem telt. A losonci, lévai, rimaszombati szabók kimosott és megtisztított ruhadarabokat küldtek neki. Ragyogott a szeme, mikor ezeket mutogatta nekem, örült a megbecsülésnek, annak, hogy a munkássága nem marad visszhangtalan. Akkoriban felkért a rádió, (a mai Pátria Rádió elődjéről, a pozsonyi magyar adásról van szó), melynek a kassai munkatársa voltam, hogy egy hosszabb beszélgetésben mutassam be Fábryt a szlovák hallgatóknak.
Elkészült az interjú, ő magyarul beszélt, gyakran idézve saját írásaiból. Az anyag azonban mégsem került adásba, valami mesejátékot közvetítettek helyette. Ez Fábryt roppant felháborította, ma is őrzöm szemrehányó sorait – nem engem rótt meg, persze. Ennek ellenére mind többen és többen keresik fel otthonában magyarok, szlovákok, de külföldiek is. Akkor kapta meg az érdemes művész címet is.
A központi szerveknél először elrekedt a javaslat, a Kelet-szlovákiai Kerületi Pártbizottság azonban támogatta az ügyet, bár sokan azt sem tudták róla, hogy író-e vagy költő?”
(Folytatjuk.)
Batta György, Felvidék.ma
Fotó: Kolár Péter gyűjteményéből{iarelatednews articleid=”55336,55166,55155,55077,54974,54949,54816″}
