Kedves Csaba, eljött hát az elkerülhetetlen búcsú pillanata! Már hosszabb ideje nem kaptam hírt felőled. Legutóbb meg nem volt időm még fölhívni sem, amikor egy rövid időre felugrottam Pestre. Nincs egy hete, hogy írtam Neked néhány sort, de válasz nem érkezett. Nem gyanakodtam semmire, reméltem, majd csak szakítasz időt. Pedig tudtam, a szíved néha renitenskedik. Ilyenkor le kellett dőlnöd pihenni, de azután összeszedted magad és rendületlenül dolgoztál.
Ha felrándultam Budapestre, akkor a lakásodon fogadtál, vagy inkább a Mákos Gubába hívtál, hogy ebédeljünk együtt. Ide jártál mindig, itt lehetett Téged déltájban megtalálni. De találkoztunk véletlenszerűen autóbuszon, konferencián, ünnepségen, Nagykaposon és más alkalmakkor is.
Azt is tisztáztuk, hogy mi úgy kerültünk sajátos módon kapcsolatba, hogy nem is ismerhettük egymást. Egy zimankós estén ültem családom körében besztercebányai otthonunkban, amikor apám szólt,, hogy nocsak kapcsoljam be a rádiót és keressem meg a Szabad Európa Rádiót, mert neki az az érzése, valami fontos történt a világban. Kérésének eleget tettem. Néhány perc múlva bejelentették, Dallasban meggyilkolták John F. Kennedyt, az Egyesült Államok elnökét. Te voltál akkor ügyeletes a müncheni stúdióban és Te tétetted közzé a hírt. Tehát 1963. november 22-e óta ilyen sajátos módon álltunk kapcsolatban.
Gyerekkoromban nekem nagyon imponált, hogy ez a rádió „Kedves hallgatóinknak” szólított engem, ami egyfajta jóérzésű magabiztossággal töltött el. Meleg érzés fogott el, nem vagyok akárki, én a SzER kedves hallgatója vagyok! Ambrus Márton azután eltűnt az adó hullámhosszairól, majd Skultéty Csabaként tűntél föl, most már a valóságban.
De addig tengernyi időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy személyesen találkozzunk. Hogy ez mikor és hol történt, már nem tudom. De azután rendszertelen rendszerességgel tartottuk a kapcsolatot. Beszélgettünk a Rádió kulisszatitkairól. Te, András Károly és Borbándi Gyula sok érdekes részletet mondtatok el. Ők is távoztak már. Gyula tavaly ment el, aki Károly halálakor írt róla.
Te kis híja megélted a kilencven ötöt. 1920 utolsó napján születtél Nagykaposon, melyről egy érdekes könyvet írtál. Néhány hónapja vettem elő, hogy írjak róla, csak más feladatok elvonták figyelmemet és időmet, így nem fejeztem be a cikket. Gondod volt rá, hogy könyveid eljussanak hozzám, ám elvártad, írjak róluk és rendszerint megnyugvással állapítottad meg, hogy annyi figyelmet és terjedelmet szenteltem köteteidnek, amennyi dukál. Azt is köszönöm Neked, hogy egy számomra nehéz időben anyagilag támogattál. Mint kollégát – mondtad, s ezt megtiszteltetésnek vettem. Dedikált könyveidet megsimítom a polcon és újra előveszem azokat, hogy ismét társalogjak Veled.
Szeretted az adomát és tréfát. Mesélted a vidám rádiós történeteket, mire felvetettem, gyűjtsd össze azokat egy kötetbe! Az ötlet megtetszett Neked, cetlizni kezdtél és nemsokára olvashattam a jópofa sztorikat. Lakásodon mindig a munka nyomait láttam. Néha különböző nyomtatványokat rendezgettél a padlón. Fontos dokumentumok voltak ezek! Hiszen Te voltál az utolsó túlélő, aki részt vett az 1945 utáni lakosságcsere körüli tárgyalásokban. Az áttelepítési kormánybiztos titkáraként tevékenykedtél.
Nagykaposon születtél, a késmárki német evangélikus gimnáziumban tanultál. Hazafelé tartva, a kassai Megay-cukrászdában majszoltad a finomságokat. Ott, ahol állítólag Márai Sándor ismerkedett meg Matzner Lolával, későbbi feleségével. Tehát veszélyes helyen jártál. A Krisztinvárosban laktál utolsó éveidben, ahol 1945 előtt Márai is lakott. Az író kollégád lett a SzER-nél. Az volt a benyomásod, azért kerüli az embereket, mert sajnálta az időt, amit írásra kellett szánnia. Azután Pesten folytattad tanulmányaidat. Hadifogoly lettél, megszöktél, majd Párizsba kötöttél ki. Nemzetközi jogot és politológiát végeztél. Tizenhárom évig szerkesztetted a híreket, azután önálló műsorod lett. Harminchárom évet húztál le a rádiónál. Olaszországi nyaralódban szeretted volna eltölteni nyugdíjas éveidet, de a rendszerváltás hazaszólított további szolgálatra. Hazarándultál azért szülőhelyedre, ahol díszpolgárrá választották. Nevetve mesélted, hogy Nagykapos másik híres szülötte, Herczeg Géza, aki öt éve hagyott itt bennünket, fehér asztal mellett elmondta Neked, hogy most döbbent rá, nemzetközi jog nem is létezik. Pedig ennek a diszciplínának volt bölcs tudora.
A Szabad Európa Rádiótól az Ung partjáig (2000) c. kötetedben többek között keresztapádról Mécs Lászlóról emlékezel meg. A Vasfüggönyökön át (2006) c. könyved borítóján Tasnádi Fekete Mária színésznő fényképe, amit Rólad készített. Te mesélted el szomorú sorsát. Ő Radványi Géza, Márai testvére felesége volt. Papiroson. Férje Párizsban élt barátnőjével, de egyszer évente, karácsonykor egykor gyönyörű feleségét azért meglátogatta. Az asszony ebbe belezavarodott. Kárpátalja magyarsága a viharok sorában (2009) – a következő köteted. Ebben megírtad, hogy az 1955-ben elterjedt hír, miszerint Nagydobronyt 1946-ban a megszálló szovjet hadsereg elpusztította, kacsa volt. A kettős vasfüggöny sokáig nem tette lehetővé a valóság kiderítését. A nyugati emigrációban így ezt a falut Oradourral és Lidicével emlegették együtt. A Szlovákok és mi egy kelet-nyugati publicista szemével (2010) c. könyvedben a megkerülhetetlen „lidérces emlékű” Benešsel foglalkoztál, akinek ma szobra áll a cseh külügyminisztérium előtt. A Mi is volt a Szabad Európa Rádióban (2011) leírod, hogyan találkozott az Aranycsapat Horthy Miklóssal. Kényes kérdés merült föl, hogyan szólítsák. Puskás Öcsi megoldotta. Egyszerűen Miklós bácsinak. Ezekben a kötetekben sok minden más is benne van, én most önkényesen ragadtam ki néhány részletet. Talán nem is a legfontosabbakat. A Vannak vidékek, féltett kishazák (2014) Nagykapossal foglalkozik. Erről most nem írok többet, csak örülök neki, hogy ennyi hányattatás ellenére, sok mindent megőriztél, amit most közkinccsé tudtál tenni. Kiállítást rendeztél Fiuméról. Ennek a városnak az emlékeit gyűjtögetted évtizedeken át és egyszerre összeállt az anyag. Ebből is kötet lett: Fiume magyar emlékezete. A cím önmagáért beszél.
Publicisztikai írásaid féltő módon álltak ki jogaink, múltunk mellett. Felemelted szabad minden bántó és hamis rágalom ellen. Nagykövetünk voltál a rendszerváltás után is.
Kedves Csaba, köszönöm megtisztelő barátságodat! Szövetségesünk voltál. Most is mosolygó arcodat látom, ahogy valami régi anekdota jut eszedbe. Hiányozni fog a társaságod. Ha majd megint a Mákos Gubába megyek ebédelni, gondolatban Te is ott leszel velem.
Nemcsak őrizted a múltat, hanem abban a kegyelemben részesített a Mindenható, hogy ezt közzé is tudtad tenni. Más nem tehette meg helyetted. A kilencvenöt év elrepült, de annak termését átadtad. Most már a mi felelősségünk megőrizni és tovább adni!
Balassa Zoltán, Felvidék.ma
