Ifjabb Havasi Péter a kassai Teatrovás keretében mutatta be január 19-én, kedden műsorát, mely Márai Sándor: Kassai Őrjárat c. esszéjét szinte hangos könyvként eszköztelenül adta elő. Belülről sorjáztak a gondolatok. Így Márai Sándor jelent meg másfél órára közöttünk.
Szívszorító napot választott rá, mert ezen a napon foglalta el a Vörös Hadsereg 1945-ben Kassát, s ezzel megkezdődött mindannak tudatos és tudattalan lerombolása, amit Márai képviselt. Mindannyiunk kárára.
Többször olvastam ezt a munkát, de mást mondott nekem harminc éve és tíz éve, de ezen az estén is. Döbbenten vettük tudomásul, ma is aktuális. Különböző időszakokban más-más kerül előtérbe, más gondolatnak van aktualitása ma, mint amikor íródott. De Márai akár most is írhatta volna. Egyes mondatok visszhang nélkül hullanak a semmibe, mások meg letaglóznak. Egyesekre jól emlékszem, másokon csodálkozom. Jé, ez is benne van? Ez ebben a kötetében van?
Másfél órába az egész kötet nem sűrülhet bele. Ez túl fárasztó is lenne. Hiszen Márai egyik gondolata kergeti, üldözi a másikat. Az előadáson nem lehet letenni a kötetet és elmélkedni, gyönyörködni, megemészteni egy-egy mélyen szántó gondolatot, fordulatot.
Egyszer szülővárosának falait nézi, emlékeiben válogat, majd a vállára nehezedő egyetemes kérdések nyomasztják, foglalkoztatják, hogy egy utcasarkon befordulva ismét a városra figyeljen. Harangzúgás, temető, ördögárok, dóm… Kulisszák, melyek egy életen át kísérték és nem engedték. Mágnesként vonzották. A kassai kövekből, a Város sokat mondó múltjából építette egész életművének szellemi katedrálisát. Ez a kincs most már érdemtelenül a miénk.
Hagyjuk, hogy az író szóljon hozzánk!
Repülőgépen jön Kassára, „háromszázötven kilométeres sebességgel.” Eszébe jut, hogy látott egyszer egy vénasszonyt, aki „két kilométer magasságban a tenger felett” keresztrejtvényt fejtett. Mintha nem is gépen ült volna, hanem seprűn lebegett volna a magasban. „Az ember felrobbantja az idő és tér törvényeit, de aztán rögtön unatkozni kezd, ásít, keresztrejtvényt fejt és édesen alszik, mint a barokk angyalok két felhő között.
A kétely, hogy e civilizációban a tömegek számára előbb-utóbb minden unalmas lesz, nem hagy nyugodni…”
„A világ sorsát az emberi lélek dönti el, s ez a lélek, az európai, e hetekben legmélyebb válságát éli.” Ma már hónapokban mérhető ez az idő.
A kassai malom zúgását hallva eszébe jut, hogy „Mindig a malomról van szó, az őskorban…, mely őrölt búzát olajos magvakat, de őrölt, Isten nevében, Kinek szerszáma, életet és sorsokat is.”
„Ez a hazugság százada. Lassan mindenről kiderül, hogy valamilyen ősi, eredendő füllentés van mögötte… Meg kell vizsgálnom lelkem, életem és múltam, hol falaztam ennek az általános hazugságnak, amelybe végül minden belefulladt, az igazság és az értelem is.”
„A polgár, aki csak megőrizni akar, szenvelgő és émelyítő, át kell adni sorsának.”
„Európa kénytelen lesz megtérni igazi szerepéhez…, ami nem lehet más, mint a műveltség, a jog és… a keresztény erkölcs érvényesítése a világban.”
„Hol az otthon? Múltunkban, hagyományunkban, emlékeinkben. Itt van ebben a városban…”
„Így kell felépítenünk még egyszer Európát, mint egy templomot.”
„Mikor kereszténységről beszélünk, az európai műveltség és erkölcs megtisztulását értjük, társadalmi és gondolati, művészeti és gazdasági értelemben.”
„Meg kell magyaráznunk, hogy a világ nem lehet nemzetellenes és a nemzet nem szükségszerűen világellenes…”
„A kötelesség minden.
Hivatásérzés, az európai szerep tudata, s a mély kötelesség: szeretni és szolgálni a népet, melyhez nyelv, emlék, jó és rossz sors, s nyelvnél és fajtánál is erősebb kötőanyagok, a közös nemzeti sors kötöz… Ez a dolgunk, Európában.”
Az előadó méltán érdemelte a tapsot. Ennek egy része természetesen Márait illeti, de a válogatás ifj. Havasi Péter felelőssége és érdeme.
Ezt a kötetet – Márai ostorcsapásait – gyakrabban kell forgatnunk!
A szerző képriportja az eseményről ITT>> tekinthető meg.
Balassa Zoltán, Felvidék.ma
