Új elnöke és vezetősége van a Magyar Közösség Pártjának. Jó jel, hogy saját berkein belül tudott „frissíteni” a párt, és hogy egyelőre nincsenek olyan kiszólások, amelyek arra utalnának: alapjaiban nem ért egyet a tagság a tömörülés politikai irányvonalával és fő programcéljaival.
Most már csak annak a módját kell megtalálni, hogy a szlovákiai magyar közösség tömegei is megismerhessék azokat a komoly programelképzeléseket, melyeket az MKP már a tavaszi választásokat megelőzően kidolgozott, de átütő erővel bemutatni, a magyarok körében népszerűvé tenni nem tudott.
Ez a feladat nem lesz könnyű, ahogyan az sem, hogy mérvadó civil szervezetekkel, „rázósabb” magyar ügyeket is felvállaló (más párti) politikusokkal karöltve tudjon dolgozni, közös célokért fáradozni. Kicsit vissza kell térnie majd az alapozó munkához, és talán a tapasztalt nagy öregeket is végig kellene hallgatni, hogy az idő ne a kerékpár újra feltalálásával teljen el.
Jó jel, hogy – a látszat ellenére – sokszínűbb a párt csúcsvezetése. Ha nem csupán a kelet – közép – nyugat megoszlást nézzük, hanem a regionális sajátosságokat is, nagyobb súlyt kaphatnak a munkában és az építkezésben a többé-kevésbé szórványosult települések vezetői meg az ő tapasztalataik, de a két „legmagyarabb” járás szerepe-feladatrendszere is új kontúrokat ölthet.
Kemény feladat lesz ugyan feltárni annak az okait, hogy a Csallóköz népessége miért nem kedveli jobban a magyar érdekvédelemre összpontosító politizálást, de ezt a munkát nem lehet megspórolni. A választási részvételi adatok ugyanis a legutóbbi évtizedben rendre azt mutatják: a legmagyarabb régiók választási hajlandósága tendenciózusan múlja alul az országos részvételi arányokat. Ami a rendszerváltást követően még a hárompárti időszakban is erőssége volt a felvidéki magyarságnak – az átlagon felüli választói hajlandóság –, ma nincs sehol. (Még 1992-ben is begyűjtötte a szavazatok kb. 10 százalékát az MKDM – Együttélés koalíció és az MPP. Szlovák támogatók nélkül.)
Megtalálni annak a nyitját, hogy miért beteg a Csallóköz, és hogy a baját hogyan lehetne orvosolni azért is fontos és sürgős feladat, mert az egyre szórványosodó többi régiót a felvidéki tömbmagyarságnak is illene segítenie. Az az irányvonal, hogy a magyar pártnak magyar-magyar párbeszédet kell kezdeményeznie és lefolytatnia, életbevágó a közösség, de a közösség érdekeinek masszív politikai képviselete érdekében is. Tűnhet vonzónak és demokratikusnak a kisebbségi közösség többpártisága, csak olyan politikai környezetben, ahol a parlamenti jelenléthez megugrandó küszöb 5-százalékos, eleve kudarcra van ítélve. Ahogy az MKP új elnöke fogalmazott: „együtt erősek vagyunk”.
Most az „együtt” megteremtése a lecke, a súlyos feladat. Talán ez lesz a legnehezebb.