Csáky Pál: Üzenet

Őrült gyorsasággal változó világunkban az új generációk tagjai gyakran alapinformációkkal sem rendelkeznek arról, milyen fontos, a saját kisebbségi társadalmak szempontjából mennyire elengedhetetlen, megkerülhetetlen dolgok történtek pár évtizeddel ezelőtt tájainkon – írja Csáky Pál az Üzenet című újonnan megjelent interjúkötet bevezetőjében.

Csáky a kötet összeállítójaként arról kérdezi interjúalanyait, Bartal Károly Tamás emeritus apátot, Duba Gyula író, szerkesztőt, Erdélyi Géza emeritus református püspököt, Koncsol László és Mács József író szerkesztőket, Szeberényi Zoltán irodalomtörténészt, kritikust, egyetemi tanárt, valamint Tőzsér Árpád írót, irodalomesztétát, szerkesztőt hogyan vélekednek a világ dolgairól s benne az irodalom szerepéről, Európáról és a magyar glóbuszról, illetve a szlovákiai magyar társadalomról.
Csáky szerint ugyanis fontos felmutatni azokat a tetteket, elképzeléseket és igyekezeteket, amelyek jelentős mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy közösségünk napjainkra erősen megtizedelve bár, de fennmaradt, és száz évvel Trianon után is az életképesség nem lebecsülendő jeleit mutatja.

A pozsonyi ősbemutatón, november 11-én a kötet interjúalanyai közül Koncsol László, Duba Gyula, Mács József és Tőzsér Árpád vettek részt, akik saját élettörténetükön keresztül próbálták a szóban forgó kor, elsősorban az ötvenes és hatvanas évek visszásságait szemléltetni, valamint egyfajta képet adni arról, hogyan látják az akkori történések sodrában a saját nemzedéküket.

„Úgy gondoltuk, hogy meg kellene szólaltatni azt a generációt, amelyik a beneši időszak utáni semmiből szó szerint a vállán vitte be a felvidéki magyarságot az írásbeliség és a szellemi kultúrtörténet új időszakába” – mondta a könyvbemutatón Csáky, aki szerint ez a nemzedék megérdemli, hogy ilyen módon is fejet hajtsunk előtte, és hogy megköszönjük nekik, azt, amit és ahogyan tettek.

Koncsol László (Fotó: Dunajszky Éva)

Koncsol szerint bár ezek az évek a legtöbbjüket rendkívül megpróbálták, mégis volt egy óriási hozadékuk, aminek akár örülni is lehet, mégpedig, hogy megkeményítették őket, s ennek köszönhetően tizennégy évesen érett emberként kerültek ki a világba. „Az egyik szemem sír, a másik meg nevet – mondta – mert azoknak a megpróbáltatásoknak köszönhetően, amelyek akkor velem történtek, feladtam a kritikusi és műfordítói pályámat, amit akkor nem végezhettem, a másik szemem viszont nevet, mert így kerülhettem kapcsolatba a helytörténettel, s így sikerült több kötetben feldolgoznom Csallóköz rendkívül gazdag helytörténetét” – fogalmazott.

Koncsol elmondta, azért is fontos ez a kötet, mert valamiképpen korrajz is ennek a nyolcvan-nyolcvanöt esztendőnek a története. Mint kifejtette, természetesen mindenki másként élte meg ezt az időt, de a lényegben mégiscsak összecsengenek. „Azt hiszem, hogy aki elolvassa ezt a könyvet, elolvassa a mi meglátásainkat, megsejtéseinket, az tisztábban fogja látni a múltat, s nyilvánvalóan a jelent is, és talán a jövőt is tisztábban fogja vizionálni a mi sejtéseink, meglátásaink, számításaink nyomán, mint hogyha nem ismerné ezt a könyvet, amely mindenképpen vallomás a felvidéki magyar történelemnek erről a nyolcvanöt éves szeletéről” – fűzte hozzá Koncsol.

Duba Gyula (Fotó: Dunajszky Éva)

„Ez a könyv egy olyan nemzedék gondolkodásának a születését tartalmazza, amelyik állandóan valahol a történelem nyomása alatt élt, és abban az időben, az ötvenes évek elején kezdett tulajdonképpen eszmélni, egy időben a mi háború utáni kultúránkkal, annak újjászületésével” – mondta Duba Gyula.

Duba szerint az a kor, azaz az ötvenes évek egyfajta mitikus korszaknak is tartható, mert gyanútlan és tapasztalatlan emberek elkezdtek a semmiből kultúrát csinálni, és szinte ösztönösen tudták, mit kell tenniük. Az ötvenes évek szerinte azért is nagyon bonyolultak, mert semmi sem volt kikristályosodva, semmi nem volt biztos, a dolgok csak úgy megtörténtek.

„És én hajlamos vagyok azt állítani, hogy azzal a kulturális felkészültséggel, gondolkodásmóddal, amit ez a nemzedék az ötvenes években kialakított, nagyon eredményesen folytatódott a nemzetiségi kisebbségi kultúránk fejlődése” – fűzte hozzá Duba.

Mács József (Fotó: Dunajszky Éva/Felvidék.ma)

Mács József a beszélgetés során elmondta, a felvidéki magyar társadalom leépülőben van. Úgy véli, egyetemes magyar irodalmunknak is nagy baja, hogy íróinak egy része lenézi a nemzeti érdekek szolgálatát, a magyarságtudat erősítését az irodalom eszközeivel. „Pedig szerintem sohasem volt nagyobb szüksége a Kárpát-medence magyarságának a szolgálatos irodalomra, mint napjainkban. Mindent el kell követni azért, hogy a magyarságtudatot erősítsük” – mondta.

Tőzsér Árpád (Fotó: Dunajszky Éva/Felvidék.ma)

Tőzsér Árpád szerint köszönet illeti a kötet összeállítóját, amiért eszébe jutott ez az ötlet, és sajnálatos, hogy sokan már nem kerülhettek bele, akiknek egyébként itt lenne a helyük, de sajnos már nem élnek. „Érdekes, tragikus, történelemcsináló évek voltak az ötvenes-hatvanas évek, de sémákba is szorítottak bennünket” – mondta –, ugyanazok játszódtak le az életünkben, ugyanazon történelmi séma szerint alakultak a kezdő éveink mindnyájunknak. A belső életünk azért mégiscsak megkülönböztetett bennünket egymástól, mindenki más volt a maga módján” – fűzte hozzá.

A kötet fülszövegében Csáky azt írja, egy korosztály több képviselője szerepel ebben a könyvben – sajnos, közel sem mindenki, akinek helye lenne benne. „Azé a korosztályé, amely a múlt évszázad negyvenes éveinek gyalázatos jogfosztó évei után a semmiből építette újra a felvidéki magyar írásbeliséget, szellemiséget. Nem hibátlan módon, néha problémákkal, némi színvonalbeli bukdácsolással is, de tették a dolgukat, s nélkülük ma nem ott tartanánk, ahol tartunk. Tisztelet illeti őket ezért, tisztelet generációjuk minden elkötelezett tagját – természetesen azokat is, akik sajnos már nem lehetnek közöttünk.”