Teszem fel a kérdést. Lassan huszonöt éve lesz, hogy pap vagyok, és ennek tudatában egyelőre ott tartok, hogy attól szép, ha másoknak akarjuk szebbé tenni. Viszont nem tudom megállni, hogy mindjárt az elején ne jegyezzem meg (dünnyögjem, ahogy mifelénk Csallóközben mondanák), hogy mostanság leginkább az zavar, ha már november közepén karácsonyi hangulatot igyekeznek teremteni az üzlethálózatok.
S addig-addig mondják, zenélik, míg végül, úgy december első felében már el is hisszük, és bizony huszonnegyedikére aztán elegünk is van belőle – sokan azt érzik, legyünk már túl rajta. Én talán ritkábban, de a tőlem idősebbek gyakran nosztalgiáznak: persze valaha, amikor ropogott a hó a csizmánk alatt, amikor mentünk a hajnali misékre. Az volt a szép advent.
Most meg azt sem tudják a gyerekek, mi az, hogy hó, meg hajnal, meg advent (a rorátéról nem is beszélve). Az egész picik számára a hajnal valami szörnyűség, korán ki az ágyból, be az oviba. A nagyobbak, az egyetemisták már tudják, hogyan kell úgy összeállítani az órarendet, hogy a hajnal messziről elkerüljön, hiszen éjjelig mulatoznak, advent ide vagy oda. Pedig a régiek tudták, miért kell hajnalban önként felkelni, elmenni hajnali misére, s napközben is kerülni a hangos mulatozást. A Karácsonynak is meg kell, hogy legyen a böjtje – akár a Húsvétnak. Így szebb és kész, jól bevált évszázados keresztény szokásrend. Kár volt felborítani.
Az idei karácsonyomat egy rendhagyó esemény előzte meg, amit szeretnék megosztani kedves olvasóinkkal, nem utolsósorban paptársaimmal, akik még abban a biztos tudatban élnek, hogy itt nálunk a Felvidéken voltaképpen nincs okunk panaszkodni – nem üldözik az egyházat, mint például Szíriában. Fiatal papként gyakran vállaltam szolgálatot Kárpátalján, főleg Karácsony táján – hiszen megérdemlik, hogy legyen legalább ilyenkor magyar szentmiséjük. Mindig felemelő érzés volt, hogy szükség van rám – ránk, magyar szerzetesekre (a szerzetesnek azért jó, mert nem plébános, így szabadabb a mozgásterülete). Idén ismét, mint hajdan 25 évvel ezelőtt, a kassai jezsuita közösség tagja vagyok – innét már nincs messze Kárpátalja, hát nem is tudtam ellenállni. Írtam az ottani papbarátaimnak, s kérdésem végére még oda se tettem a kérdőjelet, már jött is a válasz: IGEN, persze, szívesen látunk. Ott Karácsony előtt, az adventben a fiatalok számára természetes, hogy pár napra elvonulnak, elcsendesednek, készülnek a karácsonyra – idén ebben én lettem a lelkigyakorlatadó.
A helyszínt a kékfüredi lelkigyakorlatos ház adta (a Kárpátok egyik üdülőközpontja, Munkácstól még vagy 40 km-re). Egyik meglepetés a másikat érte számomra: maga a megnevezés: Kékfüred – senki nem tudta, mit takar ez a helységnév, ma már minden magyar fiatal is csak az ukrán megfelelőjét használja (Siniak).
Az adventi lelkigyakorlat résztvevői (Fotó: Puss Sándor)
A legnagyobb meglepetést az okozta, amikor láttam, hogy a fiatalok számára teljesen természetes, hogy adventben az egyik decemberi hétvégén a kollégiumból nem haza mennek, hanem ki a hegyekbe imádkozni, lelki dolgokról beszélgetni. Karácsonyra készülni.
Az elsőben, az ismerkedési körben derült ki, hogy van, aki ötödször, mások hatodszor – és csak ketten voltak, akik először járnak itt. S a szervezés is egyszerűen ment: a püspök atya meghirdette, a plébánosok kihirdették, a fiatalok pedig jöttek, megtöltötték az 50 fős lelkigyakorlatos házat.
A konyhán az ukrán nénik örömmel fogadtak, hiszen húsvétkor is járnak ide a magyarok. Ilyet bizony Szlovákiában nehezen tudok elképzelni. Vasárnap délben ért véget a találkozó – a buszom Kassára csak este indult, így volt pár órám sétálni Ungvár utcáin. December 18-át írtunk, és a városban semmi karácsonyi hangulat (itt-ott valami). Sőt, december 30-ig iskola, tanítás és idén szerencsések, mert szombatra esik Ádám-Éva napja. Itt Karácsonyi hangulat majd csak januárban lesz, a pravoszláv naptár szerint. Itt a pravoszláv az államvallás, s minden, ami ezzel jár.
Huszonöt évvel ezelőtt még nem, ma már szinte minden kis falucskában, még a magyarokban is van egy-egy pravoszláv istentiszteleti hely, templom. Nagyon elgondolkoztató, s kezdem érteni, mire is megy ki a játék Európában: eljön még az idő, amikor nálunk is vagy ilyen, vagy muzulmán hangulat fog uralkodni december folyamán – nálunk, Felvidék városaiban is, ahol jelenleg az advent nem imádsággal és böjttel, hanem mértéktelen eszem-iszommal, mulatozással telik.
Mikor elkezdtem ezt a cikket írni, még nem volt szándékomban ünneprontónak lenni. Kívánni szeretnék minden kedves olvasónak egy eddig nem tapasztalt karácsonyt, szépet, hangulatosat, sok-sok kellemes meglepetéssel. Higgyék el, amilyen az Advent, olyan lesz a Karácsony.
