Rég nem látott indulatokat váltott ki Rimaszombatban a képviselő-testület minapi döntése, amely szerint a Tompa-tér újabb szoborral gazdagodna. A döntés elsősorban a szlovákok egy részének felháborodását váltotta ki, de nem aratott osztatlan sikert a terv a magyarok körében sem.
Munka kellene, nem pedig újabb temető – háborognak sokan, ugyanis temetőből (ebben az esetben szoborpark értendő) van már elég. Egy hallgatólagos megegyezés alapján külön magyar és külön szlovák szoborpark. De amíg ez utóbbiba nem nagyon szólt bele senki, s évente gyarapszik a park többnyire olyan szlovák egyéniségek mellszobraival, akiknek többségét még a szlováktanárok nagy része sem ismeri, addig a szlovákok egy része most petíciót gyűjt, képviselőik pedig hőbörögnek, mert a magyar szoborparkba egy újabb szobrot szeretnének elhelyezni. Mégpedig Arany Jánosét.
Soha a nevét se hallottam – verte a mellét a testületi ülésen a Smer helyi korifeusa, elfeledkezvén arról, hogy ezzel ország-világ szeme láttára csak a saját butasági bizonyítványát állította ki. S eszembe jut az egykori SNS-es járási elöljáró – akinek az ablaka épp a Tompa-szoborra tekint… Amikor interjút készítvén vele megkérdeztem, hogy tudja-e, ki volt Tompa Mihály, csak a fejét rázta. Valami költő – volt a csattanós válasz. De nem is tudhat többet, hiszen egyik magyar barátom mesélte – aki tavaly érettségizett szlovák osztályban az egyik kétnyelvű szakközépiskolában –, hogy a négy év alatt se Tompáról, se Mikszáthról, se más gömöri magyarról egy szó nem sok, annyi se esett a tanítási órákon.
A helyi Matica is bőszen levelet körmölt a polgármesternek, ne írja alá a határozatot, ugyanis ha már Tompa-tér, akkor csak Tompa szobra álljon a téren. S elfeledkeznek arról, hogy 1945 óta bizony ott áll már a szovjet felszabadítási emlékmű is. A Matica nyilatkozatban követeli a Petőfi szobor eltávolítását is, hogy ezzel is megakadályozza a „szlovák és a magyar nemzetiségű állampolgárok békés együttélésének megzavarását a városban és a régióban”.
Végtelen cinizmusuk nem ismer határokat, akad olyan is, aki Arany helyett Janko Kráľt látná szívesen. De jött rögtön egy másik javaslat is, hogy a szovjet hősi emlékművet kellene elhelyezni a térről, s annak helyébe felállíthatnák Janko Jesenský jelenleg makett formájában létező, az egykori megyeháza egyik eldugott sarkában található szobrát. Ő ugyan szlovák volt, de sok szállal kötődött a magyarokhoz, s amíg gömöri főispán volt, nem engedte Tompa szobrának az eltávolítását sem az eredeti helyéről.
De a magyarok is megosztottak ebben a kérdésben, sokuk szerint ugyanis, ha már Rimaszombat, akkor olyan egyéniségeknek kellene szobrot állítani a városban, akik sok szállal kötődtek ehhez a városhoz. Ilyen egyéniség volt Mikszáth Kálmán, aki itt járt gimnáziumba, s aki a szlovák-magyar megbékélés jelképe is lehetne. Talán nem véletlenül hozta fel az ominózus testületi ülésen éppen az egyik szlovák képviselő az ötletet. De ott van a Magyar Faust, Hatvani István, akinek jövőre ünnepeljük születésének 300. évfordulóját. És folytathatnánk a sort.
A határozatot a polgármester már aláírta. A Matica helyi képviselői járják a várost, fényképezik a magyar emlékműveket. S ahelyett, hogy a két népet összekötő szálakat szövögetnék, de legalább megkeresnék a földön, hogy végre felemeljék, inkább teli szájjal uszítanak. De hogy ki is volt Tompa Mihály, Blaha Lujza vagy Arany János, arról fogalmuk sincs.
