A Palóc Társaság 2018-at, a honszerető költő és pedagógus, Sajó Sándor születésének 150. évfordulója tiszteletére és halálának 85. évfordulója emlékére Sajó Sándor emlékévnek nyilvánította.
Sajó Sándor Ipolyságon, a régi premontrei kolostor melletti domboldalon a Káptalan utca sarkában álló régi épületben látta meg a napvilágot 1868. november 13-án. Azóta november 13-a a magyar nyelv napja. Abból az apropóból, hogy 1844-ben ezen a napon elfogadták a magyar nyelvet hivatalossá tevő törvényt. Szerencsés egybeesése ez Sajó Sándor születésnapjával, melynek tiszteletére a Palóc Társaság minden esztendőben magyarságverseket mondó vetélkedőt szervez. Idén már pénteken megünnepelték Ipolyságon a szép szót, erről ITT olvashatják beszámolónkat. Z. Urbán Aladár, a Palóc Társaság elnöke itt hirdette meg a Sajó Sándor emlékévet.
A Palóc Társaság e-mailben (elérhetőség: z.urban@paloctarsasag.real-net.sk) várja az iskolák, intézmények, egyesületek és magánszemélyek jelentkezését, tervezett eseményeit. Kérik azok támogatását, akik fontosnak tartják az emlékév kapcsán megvalósítani a kívánt eseményeket, hogy ezáltal a nemzeti öntudat és a magyarság megtartása erősödjön.
Az eddig tervezett események között lesznek megemlékezések és koszorúzások, könyvkiadás, emléktábla-állítások, emlékülések, irodalmi vetélkedők, rajz- és mozgóképpályázat, irodalmi estek, emléktúrák az alábbiak szerint:
Az emlékév tervezett eseményei:
1. Megemlékezések, koszorúzások:
– Budapest, Kerepesi temető, 2018. február 2.
– Budapest, Szent László Gimnázium, Kőbánya
– Ipolyság, 2018. november 13.
– Jászberény, Lehel Vezér Gimnázium
2. Könyvkiadás
– Összes verseinek átdolgozott, 2. kiadása
– Könyv életéről, költészetéről
3. Emléktábla-állítás az év során
– Utolsó lakhelye, Budapest, Csörsz u. 1 sz. ház fala vagy környéke
– Budapest, III. ker., Árpád Gimnázium
– Újverbász, Délvidék
4. Nemzeti sorskérdések a XX. században és napjainkban
– Tudományos emlékülés Csáky Pál EP-képviselő fővédnökségével, a Magyar Írószövetség támogatásával – Ipolyság, 2018. nov. 10.
5. „Rendületlenül” – Irodalmi vetélkedő
– Felkérendő középiskolai csapatok:
Ipolyság – Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola, Szondy György Gimnázium, Összevont Középiskola
Budapest – Szent László Gimnázium, Árpád Gimnázium
Jászberény – Lehel Vezér Gimnázium
Délvidék – Magyarkanizsa, Óbecse
6. „Magyarnak lenni: nagy s szent akarat!” – A magyar vers ünnepe
– Versmondó fiatalok szemléje Ipolyságon (2018. november 13.) és Délvidéken
7. „Köszönöm, Isten, ezt a szép világot”
– Rajz- és mozgóképpályázat általános és középiskolás diákok részére
8. Irodalmi estek, könyvbemutatók határok nélkül
9. Emléktúrák Sajó Sándor nyomában
– Budapest-Jászberény
– Ipolyság-Selmecbánya
10. Egyéb események
– Év közben jelentkező egyesületek, társaságok csatlakozása által
„Sajó Sándorban a szülőföld szeretete párosult a hazaszeretettel, pedig nem származott tősgyökeres magyar családból. Az eredeti neve Heringer volt, családja már generációkkal előbb elmagyarosodott. Ezért írhatta később, hogy magyarnak született. Részéről ez olyan őszinte vallomás volt, mint az erdélyi szász családból származó Kós Károlynak, amikor oly nagy szeretettel vall szülőföldjéről” – emlékeztet Z. Urbán Aladár.
Kifejtette, hogy mint tudjuk, Sajó Sándor az elemi iskolába szülővárosában járt, majd a patinás bányavárosban, Hont vármegye szabad királyi városában, Selmecbányán tanult tovább. Abban az épületben, ahol Petőfi Sándor és Mikszáth Kálmán is. Itt születtek első versei, kiadásukban segítettek diáktársai azzal, hogy összeadták rá a szükséges pénzt. 1886-ban beiratkozott a budapesti egyetem bölcsészeti karára, magyar-latin szakra. Gyulai Pál és Beöthy Zsolt előadásaiból tanulhatott stílust és költészettant. Verseit korabeli újságok, hetilapok és irodalmi folyóiratok is szívesen közölték. A Vasárnapi Újság szerkesztőségében ismerkedik meg Vajda Jánossal, a Petőfi Társaság ülésein pedig Reviczky Gyulával.
Életrajzának további érdekessége, hogy 1890-ben, mint önkéntes honvéd vonult be a budapesti Károly-kaszárnyába, ahol egy év múlva hadnaggyá léptették elő. Mint középiskolai tanár pályafutását Nyitrán kezdte, majd a délvidéki Újverbászra került tanítani. Ő indította el és maga szerkesztette a Verbász és Vidéke c. lapot. Itt ismerte meg szerelmét Delhaes Lujzát, akivel 1895. augusztus 17-én között házasságot, már mint Sajó Sándor magyarosított névvel. Az 1896-os millenniumi ünnepségeket Ezer év című versével köszöntötte. Utána is vissza-visszatért verseiben a magyar történelem nagy eseményeinek megénekléséhez, ilyen versei a Rákóczi, Bezerédiné, Jókai, Kossuth, Drégelyvár romjainál, stb.
Költői életének újabb szakasza 1897-ben kezdődött, amikor a jászberényi gimnázium tanára lett. „Poros, de legalább magyar városba” került, ahol még őrizték Lehel kürtjét, és igencsak megszereti a jászokat. Itt jelenik meg második verseskötete 1898-ban. Ebben még keresi a hangot, a legmegfelelőbb kifejezési formát, így jelenteti meg az Ifjú szívvel c. kötetét. 1903-ban eredményes tanári munkássága és költői sikerei elismeréseképpen Budapestre helyezik, az akkori III. kerületi gimnáziumba. Itt 1904-ben lát napvilágot újabb kötete, az Útközben, amelyben a mélyérzelmű nemzethez való kötődését fejezi ki a leginkább. Újabb sikert hozott költészetének az 1910. év: kiadják Gordonka c. verseskötetét. Ebben jelenik meg legismertebb verse, a Magyarnak lenni, amely elnyeri a Magyar Tudományos Akadémia díját.
Közéleti tevékenysége jelentős: az Országos Tanárok Nemzeti Szövetsége titkárának választja, majd 1911-18 között ennek főtitkára lesz. A Szent László Gimnázium igazgatójává 1917-ben nevezték ki, majd a vörös terror idején állásából felmentették, és csak a kommün bukása után került vissza régi helyére. Ekkor választották meg a Magyar Tanárok Nemzeti Szövetségének elnökévé. Később, 1921-től tankerületi főigazgató lett. A Magyar Tudományos Akadémia 1932-ben levelező tagjává fogadta. A költő talán már érezte közeli halálát, amikor 1933-ban megírta utolsó versét, Nem akarok gyáva csendet címmel. 1933. február 2-án elragadta őt a halál. Sírjánál a Kisfaludy Társaság és a Magyar Tudományos Akadémia nevében Áprily Lajos mondott beszédet: „a szenvedélyes nemzetszerelem a meghatározó vonása volt költészetének… Keserűségében is a nemzeti életigenlésnek a költője volt, s maga is tele volt életszeretettel…”
„Hosszú idő telt el halála óta, amely idő alatt kirekesztése a nemzeti tudatból és létének, költészetének kitörlése a magyar irodalomból már-már sikerült. A Palóc Társaság és az Irodalmi Társaságok Szövetsége 2000. november 19-én emléktáblát avatott szülőházán. Azóta évente megemlékezünk róla, mert a költő verseiben él tovább. A Palóc Társaság „Magyarnak lenni: nagy s szent akarat” címmel évente megrendezi a magyar vers ünnepét, a Sajó Sándor nevével fémjelzett hazafias költeményeket mondó fiatalok szemléjét a költő szülővárosában, melyen felvidéki, magyarországi, délvidéki versmondók vesznek részt. 2008-ban bronz mellszobrot avattunk szülővárosában (Oláh Szilveszter szobrászművész alkotása). 2018-ban pedig Sajó Sándor emlékévet hirdettünk, hogy még inkább ráirányítsuk a figyelmet a honszerető költőre és pedagógusra” – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak Z. Urbán Aladár.
