Gyermekkoromban érdeklődve hallgattam az öregek beszélgetését a szabadságot védelmező harcokról. Az asztal körül ülők dicső csatákról, hűséges bajtársakról, a hazát védő honvédekről szóltak. A pipafüstből kirajzolódó arcvonások mindegyike a büszkeséget hirdette a családtagok felé. Már akkor elhatároztam, hogy egyszer én is huszár leszek.
Az uralkodó kardot ragad
Leghőbb vágyam volt, hogy az Isten kegyelméből még hátralévő éveimet a béke műveinek szentelhessem és népeimet a háború áldozataitól és terheitől megóvhassam – fordult a császár a Monarchia lakosságához. A Gondviselés másként határozott.
Ferenc József a háború kitörését így magyarázta az alattvalóinak: Egy gyűlölettel telt ellenség üzelmei kényszerítenek, hogy a béke hosszú esztendei után kardot ragadjak Monarchiám becsületének védelmére, tekintélyének és hatalmi állásának megóvására és területi épségének biztonságára. (…) Bízom népeimben, akik minden viharban híven és egyesülten sereglettek mindig trónom köré, és hazájuk becsületéért, nagyságáért és hatalmáért a legsúlyosabb áldozatokra is mindig készen állottak. (…) És bízom a Mindenhatóban, hogy fegyvereimnek adja a győzelmet.
A háború borzalmainak és országunk veszteségeinek ismeretében kijelenthető: „A Gondviselés másként határozott.”
A hadvezér
Az egykori pozsonyi V. hadtest parancsnoka, később táborszernagyi rangban. Ezután a császári és királyi csapatok főfelügyelője lett. A háború előtt gyalogsági tábornokként hadsereg-felügyelő. 1914 júliusától az osztrák-magyar hadsereg főparancsnoka. 1916 decemberétől tábornagy és az uralkodó mint hadsereg-főparancsnok helyettese. Frigyes főherceg (1856-1936) a Katonai Mária Terézia Rend nagykeresztjének és az 52. közös gyalogezred tulajdonosa. A Nagy Háború befejezése óta Magyaróváron él.
A hadsereg-főparancsnokság élén ugyan ő állt, de a vezetés Franz Conrad von Hötzendorf gyalogsági tábornok, vezérkari főnök kezében maradt. A birodalmi haderő hadműveleteit ő irányította.
Számunkra a legfontosabb igazodási pont a vezérkar volt. Békében meghatározták a hadsereg szervezetét és a katonáik felkészültségét, háborúban meg rajtuk múlott a harctéri siker feltételeinek megteremtése, és az egész hadjárat sorsa. A parancsot teljesíteni a katonának mindenkor kötelesség, jó parancsot adni viszont főparancsnoki felelősség.
A huszár, a szakértő, a girhes és a ló
A huszárezred minden egyes tagja bátran vállalta a királyi akarat teljesítését, a háborút. Az ő szemükben a csatatér halálos küzdelmét csak egy veszély múlta felül: a szégyen. A hátországban való veszteglés szégyene tartotta őket rettegésben.
Igaz vagy sem, de egy történet szerint, a huszárezredből itthon hagyott legény panasszal fordult a századparancsnokához:
– Kapitány uram, alássan jelentem, nem lesz ez így jó. Az ezred kiválóságát (magára mutatva) itt hagyják, miközben minden girhest elvisznek a frontra. Pedig egyik-másik épphogy megüli a lovat. Én pedig szégyenkezhetek idehaza, miközben igazi szakértő volnék a lóban.
– Miért volnál éppen te a szakértő? – csattant fel a parancsnok.
– Hát pontosan azért, mert korábban én már két esztendőt ültem: lóért.
Magyar katonadal a háború kitöréséről
DA katonák között járva-kelve hallottam a következő sorokat. Rögtön papírra vetettem, hogy később is emlékezzem a pontos szövegére:
„Azt üzenték Szerbiából, csata akar lenni, / készülnek a magyar bakák, el is fognak menni.
Szólnak az ágyúk, a gépfegyverek, mégsem jön a kapitányunk. / Meggyilkolták a trónörökösünket, azért bosszút állunk!”
(Források: Ferenc József: Népeimhez! In Budapesti Közlöny, 174. szám, 1914. július 29., 1. o., részletek; Romsics Ignác főszerk.: Magyarország az első világháborúban. Kossuth Kiadó, Hadtörténeti Intézet és Múzeum, Budapest, 2010; A világháború képes krónikája, 1914)
