Ezerszáztizenegy. Belegondolni is hihetetlen, hogy ennyi évvel ezelőtt aratták egyik legnagyszerűbb győzelmüket a magyar harcosok, akik 40 ezres seregükkel megsemmisítő csapást mértek Luitpold bajor őrgóf mintegy 100 ezer főből álló seregére. Becslések szerint ugyanis ekkora sereg gyűlt össze Ennsburgban 907 júniusában, akik Liutpolddal és Theotmár salzburgi érsekkel az élen hamarosan megindultak, hogy – a krónika szavai szerint – kiirtsák a magyarokat.
Portálunk az esemény főszervezőjével, Molnár Attilával, a Csenkey Baranta alapítójával beszélgetett.
Gratulálunk a kitűnő programhoz. Kik segítettek a szervezésben?
Köszönöm, ez egy igazi csapatmunka volt. Segítségemre volt a Csenkey Baranta csapat és a Tolma Baranta csapat, sokat segített Farkas Sándor, a várkonyi MKP erős embere, a Magyar Turán Szövetség, a Kassai Lovas Íjász Iskola Brázik törzse, a Kárpátia zenekar, a rendezvény fővédnöke pedig Menyhárt József, a Magyar Közösség Pártja elnöke volt.
Mondanál pár szót a bemutatókról is? Aki ott volt, biztosan egyetért velem: méltók voltak az eseményhez!
A Magyar Turán Szövetség elnökének beszéde után négy harcos 8-9. századi korhű páncélban és fegyverekkel mutatott be harcokat lovak nélkül. Amint láthattátok, a fiúk nem kímélték egymást, hiszen egyiküknek a fejére mért csapás után vérezni kezdett a homloka. Ezután a Csenkey és a Tolma Baranta csapat következett, szablyavívást, botforgatást, hun-magyar harci botolót mutattak be, utánuk pedig a Brázik törzs tartotta meg bemutatóját. Talán ez volt az a bemutató, ami legjobban visszahozta az 1111 éve történt győzelmünk hangulatát.
Bíró András Zsolt, a Magyar Turáni Szövetség elnöke beszédében kiemelte a pozsonyi csata jelentőségét, valamint annak fontosságát, hogy terjeszteni kell a csata történetét, és a dicsőséges győzelmet, mivel még ma sem tudnak róla elegen. Biztatta a felvidéki magyarokat, ne adják fel a küzdelmet a magyarságukért folytatott harcban, majd kiemelte, hogy a magyar olyan nép, mely győzelemre van ítélve. Miért pont őt szólítottad meg és milyen a kapcsolatotok?
Egy ilyen alkalomra jobb és megfelelőbb szónokot nem is találhattunk volna. Mi, a Csenkey Baranta csapattal a Kurultájon kezdetektől részt veszünk, a Felföldi Baranta Szövetség tagjaiként, mivel András személyesen szokott felkérni minket, hogy tartsunk bemutatót. Régi, jó kapcsolatunk van vele. Igazi baráti kapcsolat ez. Egyébként András anyukája felvidéki származású, ezért erős a kötődése az itteni magyarokhoz.
A bemutató után egy nem mindennapi zarándok lépett a színpadra. Mondanál róla valamit?
Igen, Petraskó Tamás, aki Gömörszőllösről érkezett, tavaly megfogadta, hogy lóháton fog érkezni a dévényi vár alá, a pozsonyi csata emlékére szervezett megemlékezésre. Június 7-én indult a vereckei emlékműtől, majd félúton Budapestre is ellátogatott, ahol konferenciát tartottak a pozsonyi csatáról. A jelenlévők itt elfogadtak egy határozatot, melyben kérték a magyar kormányt, hogy nyilvánítsa emléknappá e dicsőséges győzelem napját, majd pedig államünneppé. Tamás végső célja az volt, hogy bejárja azt az utat, melyet őseink tettek meg a Vereckei-hágótól egészen a pozsonyi csata jelképes helyszínéig, melyet teljesített is, ráadásul hozott magával a vereckei szent földből és vízből, melyeket egyesített a dévényi anyafölddel és a Duna vizével.
Egy kopjafa is állt a felállított színpad mellett. Erről mit lehet tudni?
Egy sepsiszentgyörgyi fafaragó, Balázs Antal faragta Erdélyben, kifejezetten erre az alkalomra. Dévényben szerette volna felállítani, de szerintünk nem engedték volna meg, sőt azt sem akartuk, hogy meggyalázzák. Szerencsére a nyékvárkonyi polgármester, Fazekas István felajánlotta, hogy ott elhelyezhetik. Így ez másnap meg is történt: a kopjafa a Gál Ferenc parkban kapott helyet. Az ünnepségen négyen vettünk részt, mi barantások. Petraskó Tamás adott a vereckei vízből és földből, melyből az ünnepség végén mint a négy égtáj felé szórtunk, illetve szöktettünk. Ezután régi magyar hagyomány szerint körbeostoroztuk a kopjafát. Négy személy, hét ostorcsapás. Ez jelképezte, hogy hetedik hónap negyedikén kezdődött az ütközet és hetedikén fejeződött be.
A megemlékezés ezen része fantasztikusan sikerült, de a másik része meghiúsult. Miért nem játszhatott végül a Kárpátia?
Tavaly ugyanilyen megemlékezés volt. Akkor semmi gond nem volt. Tizenegy évvel ezelőtt az 1100 éves megemlékezés a kultúrházban kezdődött, s ugyanígy itt folytatódott lovasbemutatóval. A következő évben a pozsonyligetfalusi díszkertben már én szerveztem a megemlékezést, majd egy évvel később a Pozsonypüspökin. Azután egy ideig nem volt, de tavaly, az 1110. évfordulóra megint megrendeztük, kértem a kultúrházat, bementem a hivatalba fél évvel előtte, de két héttel az események előtt kifogásokat keresve végül nem engedélyezték. Így az egészet kinn tartottuk. Idén már nem is kérdeztem a kultúrházat, viszont a magánterület tulajdonosával idén is írtunk szerződést. A Kárpátiával már régen megbeszéltem a dolgot, ők teljesen ingyen jöttek. Megbeszéltem a károlyfalusi rendőrparancsnokkal, hogy küld egy járőrkocsit, hogy minden rendben legyen. Ráadásul a polgármester asszony arra hivatkozott, hogy az környezetvédelmi terület, ezért sem lehet ott koncert. Ezzel szemben az egyik barátom utánanézett, és szerinte nem az. Szóval a polgármester félrevezetett minket. Végül azért döntöttünk úgy, hogy lemondjuk a koncertet, mert nagyon könnyen ráhúzhatták volna a lázítás, vagy valami hasonló törvénysértés vádját. A polgármester kihívta a rendőrséget is. Ők felvették a szervező adatait, de konkrét szabálysértést nem tapasztaltak, így az autójukban ülve várták meg a kulturális rendezvény végét.
A megemlékezés végül az ezeréves magyar határt jelző emléktáblánál ért véget nyílzáporral és a magyar, valamint a székely himnusz eléneklésével. Honnan a nyílzápor ötlete?
A nyílzápor nem a mi ötletünk, hiszen a hagymományőrzők Ópusztaszeren és a Kurultájon is rendszeresen így emlékeznek őseinkre, akiknek a fő fegyvere a nyíl volt.
