„Kérve a jó Istent, hogy mi is hasznos, munkás polgára lehessünk visszanyert hazánknak, megköszönve segedelmét kérjük: Isten áldd meg a magyart!” E sorokkal zárul – 1938. november 14-én – özv. Hornyák Gézáné Irma, a losonci Református Nőegylet aktív tagjának naplója. E napló részletekben való közlésével egy páratlan történelmi utazásra invitáljuk a kedves olvasót, mely során betekinthetünk a harmincas évek végének felvidéki mindennapjaiba – és átélhetjük a várakozás, majd a Hazatérés szavakba is nehezen önthető pillanatait…
***
Az alábbiak özv. Hornyák Gézáné, (Irma) háztartásbeli, a losonci Református Nőegylet aktív tagja naplószerű feljegyzései a Losoncon (Lučenec) és a szomszédos – ma hozzá tartozó – Apátfalván (Opatová) történtekről 1938. szeptember 22-től november 14-ig. A szövegben szereplő gyermekei, lányai: Ila (Ilona) és Magda, nevelt lánya Marcsa (Mária), fiai Géza és Bandi (Hornyák Endre, mérnök – utóbb a budapesti Műszaki Egyetem tanára). Férje, Hornyák Géza, posztógyári alkalmazott 1935-ben halt meg, sírja a losonci református temetőben van. Hornyák Gézáné 1945 után áttelepült Magyarországra, Budapesten halt meg. A családból már senki sem él.
Az azonosítható személyek neve mellett zárójelben szerepel teljes nevük és foglalkozásuk. Ugyancsak zárójelben, dőlt betűvel van néhány magyarázat. A ceruzával írt 48 oldal (kb. A4) terjedelmű szöveget változatlan formában, eredeti helyesírással írta át Böszörményi István Losoncon, 2001. júliusában és mi is ebben az eredeti formában közöljük.
Hornyák Gézáné, Losonc, 1941
***
1938. szeptember 22-i hazaérkezésünktől Budapestről.
Utazásunk hazafelé minden reménységet felülmúlóan simán, kellemetlenség nélkül folyt le. Megérkezve az állomáson lányaimon kívül Rudi, János és M. Tibi vártak, e két utóbbi természetesen Gézát várta. A lányok sírva, sőt Ila szemrehányással fogadott, hogy hogyan maradhattunk eddig. Elbeszélték azután, hogy milyen szörnyű izgalmas napjaik voltak. Sápadtak, kimerültek voltak mindnyájan. 17ikén írott levelemet még nem kapták meg, ezért is nagyon nyugtalankodtak, de láttam, hogy ennél még valami nagyobb ok is van, ami bántja őket. El is mondták csakhamar, hogy milyen halálos izgalmakat álltak ki. Ugyanis Rudi rosszakaratból-e ? v. ő maga is hallotta, azt mondta nekik, hogy Géza ellen elfogató parancsot adtak ki. De ennek Istennek hála semmi alapja sem volt. Engem és Gézát nem rémített ez egy percre sem, hiszen az ő hatóságuk engedelmével időzött távol, tehát nem lehettek saját magukkal szemben sem olyan következetlenek. Másnap reggel mindjárt elment Géza a jegyzőhöz, ki szokott szivességével fogadta és megnyugtatta, hogy az egész csak rosszakaratú, légbőlkapott koholmány és szinte követelte, hogy ennek a rémhírnek a forrását nevezze meg, mert az illető lesz megbüntetve. Persze Magdára való tekintettel nem neveztük meg.
1938. szept. 23 Különös, rendkívüli hangulat uralkodik mindenütt az embereken, a város egész kinézésén. Tétován tanácstalanul áll mindenki. Ideges feszültség mindenütt, az emberek bizalmatlanul félve mernek szóllani is. A bankok a takarék betéteket letiltották. A közönség megrohanja még most csak az élelmiszer üzleteket s vásárol amit tud. Cukrot p.o. (példának okáért) már csak korlátolt mennyiségben adnak, de még más kapható.
Szept. 24. Nyugtalan éjszaka után korán felkelve halljuk a rémhírt, hogy általános mozgósítást rendeltek el az éjszaka. Riadt sírószemű asszonyok, gyermekek mindenfelé. A férfiak komoran, mogorván jönnek-mennek. Én is felköltöttem már 6 ó.-kor Gézát, mert azt mondták 11 ó-ra neki is jelentkezni kell a kaszárnyában. De csakhamar meggyőződött a falragaszokról, hogy neki még egyelőre nem kell berukkolni. Marcsa korán elment a városba zsírnak valóért. Szerencsére még kapott 5 kgr.-ot persze már drágábban. Hazajövet mindjárt ment bevásárolni, hónap vége felé lévén amúgy is fogytán voltunk mindennek. Nem győztem haza várni, 10ó.-kor utána mentem. Az üzlet tömve, mindenki kétségbeesetten vásárol, persze csak k.p.ért adnak. Bevásároltunk amit lehetett. Számolni kellett az esetleges menekülés kényszerével is. D.u. kidobolták az általános elsötétítési rendeletet. Az uccák elsötétítve maradtak, a lakásokból leghalványabb fénynek sem szabad volt kiszűrődnie. Fekete papírral kellett az ablakokat beragasztani, vagy vastag takarókat felaggatni. Igy mi is csak a konyha ablakát kellően elkészítve, itt töltöttük az aggodalmas estéket. D.u. még bevásároltunk mindannyiunknak egy-egy pár cipőt és Gézának vettem meg a katonasághoz szükséges alsóruhaneműre. Szomorú szívvel kellett venni a sok jó ismerős búcsúzását. Évtizedek múlhatnak, hogy nem látni annyi könnyes kisírt szemű férfit, asszonyt egyaránt mint e napon.
(Folytatjuk)
