Egy történelmi, erkölcsi adósság törlesztéseként gróf Tisza István miniszterelnökre emlékeztek országszerte halálának 100. évfordulója alkalmából. Könyvbemutató a Terror Házában, konferencia a Parlamentben, miniszterelnöki emlékbeszéd a Kossuth téren, s mindezek eljuttatása a média révén a nagyközönséghez – ezek voltak a kései főhajtás fő eseményei.
Miért e megkésettség? Miért, hogy napjainkig is tovább élhettek Tisza István személyéről és életművéről azok a klisék, amelyeket a diktatúra történészei aggattak rá? Schmidt Mária történész, a XX. Század Intézet főigazgatója szerint a rendszerváltozás óta eltelt csaknem 30 év bizonyos szempontból folytatása volt az előző évtizedeknek, amelyekben ugyanazok a történészek, közírók formálták a közvéleményt, akik a Kádár-korszakban.
Miután Kun Bélát már nem lehetett ünnepelni, Károlyi Mihályt akarták pozitív alakként piedesztálon tartani, s ennek megőrzéséhez szükség volt a negatív Tisza-képre, akit a maradiság jelképének állítottak be a haladással szemben. Ezért is nagy jelentőségű a januárban sajnos elhunyt Tőkéczki László Tisza Istvánról szóló munkája, amely megjelenésekor azonnal elfogyott, ezért kellett most sürgősen újra kiadni.
A Terror Házában tartott könyvbemutatón Balog Zoltán miniszteri biztos, a Polgári Magyarországért Alapítvány elnöke hangsúlyozta, hogy szellemi adósságainkat is törlesztenünk kell.
Szerinte azok mocskolták mindig Tiszát, akik saját teljesítményre nem képesek, tehát le akarták húzni saját színvonalukra.
Balog Zoltán a 100 éve meggyilkolt miniszterelnökben annak a protestáns közéletiségnek a megtestesítőjét látja, amely Bethlen Gábor erdélyi fejedelemmel indult, és remélhetőleg a 21. században sem ér véget.
A protestáns Tisza István
Tisza István szolgálata és felelőssége a protestáns predestináció hitéből táplálkozott. Olyan ember volt, akinek számára nem az evilági ítélőszékek a fontosak, hanem a számadás a végső ítéletnél. Tisza célja Magyarország megmaradása volt. A Nagy Háború azonban elszívta erejét. Milyen jelképes, hogy utolsó beszédét 1918 októberében a szerémségi Maradékon tartotta. (Maradék: magyar szórványtelepülés a Délvidéken. szerk.)
Lázár János miniszterelnöki biztos, képviselő nyitóbeszéde közben (Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI)
Schmidt Mária hozzátette, hogy Tiszát egy szétesett kor végén érte a halál, amit – holott figyelmeztették a veszélyre – azért is vállalt, mert tudta, hogy a következő időkben az ő személyére nincs szükség. Mi, az utókor, azt hisszük, hogy amennyiben Tisza életben marad, akkor a teljesen alkalmatlan Károlyi nem léphetett volna színre, de Tisza sem tudott volna már más irányt szabni az eseményeknek.
Az 1918 – A nagy összeomlás címmel Tisza István halálának 100. évfordulójára rendezett konferencián, amelynek fővédnöke Kövér László házelnök volt, a Parlament felsőházi termében még a karzatot is zsúfolásig megtöltötték az érdeklődők. Az első sorokban a politika és a közélet ismert személyiségei, illetve a Tisza család és a mártír miniszterelnök emlékét ápoló szervezetek képviselői ültek, a patkó előterében pedig nemzetiszín, illetve gyászszalaggal díszített koszorú mögött Benczúr Gyula gróf Tisza Istvánról 1915-ben készített olajfestménye állt.
Bellavics István, az Országgyűlés Hivatala közgyűjteményi és közművelődési igazgatója köszöntőjében emlékeztette a jelenlévőket arra, hogy a képviselőházi teremben ma is láthatók azoknak a golyóknak a nyomai, amelyekkel egy Kovács Gyula nevű ellenzéki képviselő 1912-ben akarta megölni Tisza Istvánt. Az akkori merénylet nem sikerült, a második sem 1918 októberében, így került sor a harmadikra saját villájában felesége és unokahúga szeme láttára október 31-én.
Mi lett volna, ha…
A történelmietlen, de minden drámai fordulóponttal kapcsolatban mégis felmerülő „mi lett volna, ha…?” kérdés a parlamenti emlékkonferencián is többször előkerült. Lázár János országgyűlési képviselő megnyitó beszédében is feltette:
„Mi lett volna, ha Tisza Istvánt nem ölik meg 1918. október 31-én? Mi lett volna, ha Tisza nemcsak a háború, hanem a háború utáni időszak, az új békeidőszak első miniszterelnöke is lehet? Mi lett volna, ha a Károlyi Mihály-féle hazárdőr politikai közjáték után nem bolsevik terroristák, hanem újra a „Vasgróf” testesíti meg Magyarországot a világ szemében?
Méghozzá akkor, amikor a magyar állam jövője, a szó fizikai értelmében vett megmaradása a tét? Károlyi Gyula, a későbbi miniszterelnök – aki a Sigmund Freud által nemes egyszerűséggel csak „a leghülyébb magyar grófnak” titulált Károlyi Mihály unokatestvére volt – így válaszolt erre a kérdésre: „A világháborút akkor sem nyerhettük volna meg, ha Tisza István a helyén marad. De amint igaz, hogy a háborút tényleg nem a harctéren vesztettük el, úgy bizonyos, hogy Tisza István alatt az a gyalázatos belső összeomlás nem következett volna be minden végzetes következményével, megaláztatásunkkal, megcsonkításunkkal és szégyenünkkel.”
Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond Tisza István emlékművénél a budapesti Kossuth téren (Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI)
Lázár János beszédében az apáról, Tisza Kálmánról is szólt, aki 15 évig volt miniszterelnök, „a leghosszabb ideig, legalábbis eddig!” – tette hozzá, a hallgatóság pedig kuncogással jelezte, érti a célzást. Hogy apa és fia, két „kálomista” a katolikus Habsburgok birodalmában az ország legmagasabb tisztségét tölthesse be, jelzi kvalitásaikat. Tisza István mély és megvallott hitét a hivatástudat és a szabadelvűség jellemezte, amely azonban másféle liberalizmus volt – hangsúlyozta a képviselő –, mint azoké, akik ma tartják magukat liberálisnak. Hitén, elvein nem változtatott, azt vallotta, hogy hitvány ember nem csinálhat jó politikát.
Vértanúságot vállalva
1918. október 31-én jó ideje tudta már, hogy neki az erkölcsi és a fizikai halál között kell választania. Egy menekülő, az életét mentő Tisza István az előbbinek esett volna áldozatul. Maradt tehát. Maradt a vértanúságot vállalva és – ahogy Baltazár Dezső református püspök írta – „a magyar nemzet erkölcsi jövendőjét megtermékenyítve”.
Az október 31-én lezárult élet (micsoda jelkép, hogy éppen a reformáció emléknapján!) utolsó hónapjának eseményeit idézte fel Maruzsa Zoltán történész, s bár nem tette fel a „mi lett volna, ha…” kérdést, de Tisza politikájából, szándékaiból levezette azt a lehetőséget, amely más irányt szabhatott volna az eseményeknek.
Tisza István pártja, a Nemzeti Munkapárt 1910 óta – ellenzékben is – többséget élvezett az országgyűlésben. Mégis, a háború elvesztését látva, koalícióra akart lépni az ellenzék pártjával, mert tudta, hogy a háború után a győztesek csak egy stabil, egységes kormánnyal lennének hajlandók tárgyalni. Ez Ausztria és Németország esetében meg is történt.
Ezzel szemben Károlyi a szociáldemokratákkal Nemzeti Tanács alapításában egyezett meg. Tisza a béketárgyalásokig a legfontosabb feladatnak az ország határainak védelmét tartotta. A cári birodalom felbomlásában új külpolitikai helyzetet látott, az volt az elképzelése, hogy a szlovákokkal és a horvátokkal kell tárgyalni, mert mind a „cseh-tót fantazmagória”, mind a délszláv „Nemzeti Tanács” elsikkasztja a két nemzetiség autonómiáját. Maruzsa Zoltán úgy összegezte: lehet mondani, hogy Tisza víziójának a próbája nem valósult meg, de az ellenkezője igen: nem lett nagykoalíció, szlovákok és horvátok helyett a románokkal próbáltak tárgyalni Károlyiék, a katonaság jó részét pedig visszahívták és leszerelték.
A délutánba nyúló emlékkonferencia – amelynek levezető elnöke Hermann Róbert, a Magyar Történelmi Társulat elnöke volt –, többi előadása már nem közvetlenül Tisza István személyével, és az életét kioltó gyilkossággal foglalkozott, hanem az 1918-as nagy összeomlás okaival: a társadalom állapotával, a Monarchia haderejének szétesésével, illetve leszerelésével, a nemzetiségi helyzettel, az osztrák kiútkereséssel és a Monarchia felbomlásáról szóló emlékiratokkal, mítoszokkal és magyarázatokkal. Bármelyikről érdemes lenne külön szólni.
Az emlékkonferencia résztvevői láthatták elsőként a Tisza István tragédiájáról készült dokumentumfilmet, amelynek címét tőle magától kölcsönözték: „Ahogy éltem, úgy fogok meghalni”. A film ma este 21 órakor tekinthető meg az M5 csatornán.
A konferenciát követően Orbán Viktor miniszterelnök mondott beszédet a Kossuth téren gróf Tisza István szobra előtt, majd Kövér László házelnökkel megkoszorúzták az emlékművet.
