Ha jól számolom, Fiala Ilonának a Jaj, anya! immár a negyedik könyve, amit olvastam, és az eddigiekben se csalódtam, mert mindegyik azt nyújtotta, amit ígért. A szerző nem akarja stilisztikai bravúrokkal lenyűgözni az olvasót, sem rafinált történetvezetéssel, hanem „csak” egy életszagú történetet akar nekünk elmesélni. És gyakran ez a legnehezebb, hogy úgy meséljenek el nekünk egy történetet, hogy abban a saját életünkre ismerjünk.
Annyira életszerű ez a történet is, hogy azok az ismerőseim, akik eddig beleolvastak a könyvbe, nem egyszer a maguk életére ismertek benne. Mert, sajnos a legtöbb családban van egy Juszti…
Mint azt a cím is jelzi, a történetben nagy hangsúlyt kapnak a generációs ellentétek is.
A tizennyolc éves Dani, az elbeszélő azt tervezi a legjobb barátjával, hogy az egyetemi éveik alatt elköltöznek a szüleiktől és közös lakást bérelnek. Miközben az érettségire készül és azon töri a fejét, hogy milyen egyetemre jelentkezzen, Dani még arra is talál időt, hogy elbeszélje nekünk a családja történetét. Természetesen nem rejti véka alá, hogy sok mindent másként csinálna, mint az őt egyedül nevelő anyja.
Bizony, gyakori és egyáltalán nem szép történet az, amikor a családon belül annyira megromlik a viszony, hogy egészen a pereskedésig fajul a békétlenség. És ha mindez még azzal is jár, hogy az egyik, még életben lévő szülőt is kisemmizik a vagyonból, bizony hatványozottan súlyosbodik az eset.
Ez a kisregény egy ilyen történetet oszt meg az olvasóval. Én pedig arról is megbizonyosodtam, amit már egy ideje sejtettem, hogy Fiala Ilonának kifejezetten jól áll a hosszabb szöveg, ahol jobban el tud mélyedni a témában, mint a mindössze pár oldalnyi, szűkre szabott keret.
Fiala Ilona a tőle megszokott derűs bölcsességgel nyúl hozzá ehhez az érzékeny témához, és így eléri azt, hogy mi se keserű szájízzel tegyük le a könyvet.
A könyv október utolsó napján jelent meg, és ideális ajándék lehet a fa alá!
