A rossz politikai döntések és az együttműködés elutasítása miatt több hidas politikus úgy véli, a Most-Híd nem tud megfelelni eredeti értékeinek.
Banai Tóth Pál egyike volt annak a hetven embernek, akik a Most-Híd párt alapításánál jelen voltak. Az elmúlt időszak rossz politikai döntései viszont nem hagytak kétséget számára afelől, nem jó irányba tart a magyar érdekképviselet.
Banai úgy véli, ahhoz, hogy a magyarságot érintő problémákat hatékonyan orvosoljuk, elhivatott és felkészült magyar képviseletre van szükség.
„A rendszerváltás óta a szlovák politikai közegben már végbement a generációváltás, épp itt az ideje, hogy ez a felvidéki magyar politikusok közt is megtörténjen. A képzett, közéleti szerepet vállalni kész fiatalok teret kell kapjanak a jövő alakításában. Hatékony önkormányzati, régiófejlesztési és gazdaságpolitikával közösségünket nem csak megtartani, de fejleszteni, gyarapítani tudjuk, és megfelelő megoldásokat találhatunk a XXI. század kihívásaira” – mondta.
Ennek megvalósulását Banai Pál szerint az Összefogás mozgalom szellemisége tudja garantálni, mely vérfrissítést hozhat a szlovákiai magyar közéletbe.
„Mindemellett az Összefogás listája arra is alkalmas eszköz, hogy a jelenlegi politikai képviselet hiteles alakjait egy listán tömöríteni tudja. A közös listán a választók karikáikkal választhatnák ki, ki az, akiben valóban megbíznak, aki ténylegesen őket képviseli” – véli.
Az Összefogás listája nyitott az együttműködni kész politikai pártok és azok képviselői előtt.
Banai Tóth Pál, aki korábban nyolc évig Dunamocs polgármestere volt, a jövőben az Összefogás csapatát erősíti, közgazdászként pedig segíti a programalkotást.
Az Összefogás üdvözli Banai Tóth Pál döntését és továbbra is várja soraiba azokat a szakembereket, akik készek tenni és felelősséget vállalni közösségünkért.
A három hét alatt összegyűjtött és múlt héten leadott 18 ezer támogató aláírás jelzi, a felvidéki magyarság részéről van igény az összefogásra és a megújulásra.