A magyarországi Demokrata című politikai hetilap december 24-ei száma A kiegyezést akarni kell címmel megjelent írásában Falath Zsuzsanna esete kapcsán, a vele készült interjúban arra világít rá, hogy a V4-es együttműködés sem hozta el a szlovák–magyar történelmi kiegyezést, mert – az elbocsátott muzeológust idézve – hiányzik hozzá az akarat.
A lap a két állam kapcsolatát hullámzónak minősíti. Emlékeztet rá, hogy a 19. században az orosz eredetű pánszlávista mozgalom hatására fordultak a Monarchia ellen a szláv népek, ennek nyomán lett fő ellenség végül a magyarság. És bár az első Csehszlovákia alapos csalódást okozott a szlovákoknak – melynek mértékére jellemző, hogy még az Andrej Hlinkához hasonló harcias soviniszták is visszasírták a Monarchiát – száz év alatt sikerült alaposan eltávolítani egymástól a két népet. Ráadásul a szlovák történészek napjainkig is nagy igyekezettel tüntetik el a magyar múltra utaló nyomokat, s ferdítik el a történelmi tényeket.
Mint a lap is emlékeztet rá, a Visegrádi Együttműködés keretében napjainkban ugyan jó a két ország államközi viszonya, viszont továbbra is megoldatlanok maradtak olyan problémák, mint a magyar állampolgárság ügye, a nyelvi és általában a kollektív jogok korlátozása, vagy a 2006-ban hatályukban megerősített Beneš-dekrétumok.
A hivatalos politikai kapcsolatok elemzése mellett természetesen az egyszerű emberek közötti magyar–szlovák viszonyról is kérdezték a fiatal muzeológust, aki szerint: „A felszínen nincsenek különösebb problémák, de ha a politika síkján valamilyen feszültség támad, azonnal kiéleződik, és vehemens megnyilvánulások formájában jelenik meg a történelmi ellentét. A szlovák emberek ugyanis azt tanulják az iskolában, hogy a magyarok ezer éven át elnyomták őket. Gyakran felhánytorgatják, hogy a dualizmus idején a magyar kormány bezáratott három szlovák gimnáziumot. De arról szó sem esik, hogy a második világháború után háromszáz magyar iskolát szüntettek meg. Alapjaiban meghatározza a világlátásukat az a mítosz, ami szerint a szegény szlovákokat mindig kizsákmányolta a magyar uralkodó réteg. Ez a felfogás még a tanult emberekre is jellemző.”
A lap ezután felidézi Falath Zsuzsanna kálváriáját, akit a saját kollégái is kiközösítettek, mert egyszerűen érthetetlen volt számukra, hogyan állíthat olyasmit, ami ellenkezik a hivatalos nemzeti ideológiával. A szlovák média hozzáállásával kapcsolatban a lap említi Zolo Mikešnek, a liberális Aktuality.sk portál szerzőjének reakcióját, aki a Magyar Hírlapban tavaly megjelent magyar nyelvű interjút rosszindulatúan félrefordította, szlovákellenes szöveget adva a muzeológusnő szájába.
A propaganda meg is tette a hatását. Zsuzsát gyalázkodások érték, magyar ügynöknek titulálták, még halálos fenyegetéseket is kapott, emlékeztet rá a továbbiakban a lap, majd arra tér ki, hogy Zsuzsanna főiskolásként kérdőíves kutatást folytatott az 1945 utáni magyarellenes atrocitások témakörében.
Ennek eredményéből az derült ki, hogy a műveltebb, tanult emberek tudnak ezekről, de cinikusan elhallgatják, a szlovák átlagember viszont egyáltalán nem hallott róluk, a magyarok pedig, akik személyesen vagy családjukban érintettek, nem merik szóba hozni.
Arra a kérdésre, vajon a V4 segíthet-e feloldani ezt a százéves ellentétet, Zsuzsa a következő választ adta: „Elméletileg elképzelhető lenne, de a történelmi problémák ezen a platformon sincsenek kibeszélve. A himnusztörvény körüli botrány megmutatta, hogy a partnerség ellenére a szlovák politika bármikor nyugodt szívvel nyúl a sovinizmushoz, fenntartva az őszintétlenséget, és ez veszélyes. A V4-partnerség Magyarországon sokkal ismertebb és népszerűbb, mint Szlovákiában, ahol az együttműködés eseményeiről gyakorlatilag semmi nem jut el az emberekhez. A hírekben a legritkább esetben említik ezt az egészet. Nincs például V4 Híradó, mint a magyar közmédiában. Ha nem nézném rendszeresen, én sem tudnék erről eleget. Úgy látom, a Visegrádi Együttműködés Magyarországnak és Lengyelországnak fontos igazán.”
Pedig a szlovák államnak is érdeke lenne lépéseket tenni, emlékeztet a továbbiakban a lap. A kettős állampolgárság tilalma nyomán például sokkal több cseh útlevéllel is rendelkező szlovák ember veszítette el az állampolgárságát, mint magyar, és a magyarlakta felvidéki területeket elkerülő ipartelepítési politikát is számos térségbeli szlovák sínyli meg.
Falath Zsuzsanna azonban úgy látja, a szlovák politikának még a sajátjainak a hátrányba hozása is megéri, a magyar állampolgárság kiterjesztése ugyanis számukra a területi igények rémképét idézi.
Emlékeztetett rá, hogy a 19. században a Ľudovít Štúr vezette nyelvi mozgalmon belül voltak olyan szlovák nemzetébresztők is, akik nem akartak elszakadni Magyarországtól, hanem a megegyezést keresték, és az államon belül kívántak önállóságot. Magyar részről számos embert lehetne említeni – Falath külön kiemelte Horthy Miklóst, aki az 1938-as visszacsatoláskor szlovák nyelven köszöntötte a Magyarországhoz visszatért területek szlovák lakosságát, illetve II. Rákóczi Ferencet, akit még a szlovákok is sajátjuknak tekintenek.
Falath Zsuzsanna szerint a rossz beidegződések ellenére is vannak pozitív kezdeményezések. Ilyen például a Madari.sk internetes oldal, ahol szlovák nyelven olvashatók olyan történelmi anyagok, amelyek segíthetnek eloszlatni a tévedéseket, az előítéleteket, a hamis információkat.
A kiegyezés lehetőségét azonban távolinak tartja. Mint ezzel kapcsolatban mondta: „Ehhez először is akarat kellene. El kellene kezdeni őszintén beszélni egymással. Ám a szlovákok megdöbbentően keveset tudnak a magyarokról, sokkal kevesebbet, mint fordítva. Ki kellene mondani az igazságot, beismerve azokat a hibákat és bűnöket, melyeket a szlovákok elkövettek a magyarok ellen. Ez a széles tömegek fejében is más megvilágításba helyezné az ezeréves elnyomatás mítoszát.” Végezetül hozzátette, hogy „a kölcsönös kiengesztelődés csak kölcsönös gesztusokkal lehetséges, amíg ez nem történik meg, addig nem lesz előrelépés”.
(Felvidék.ma/Demokrata)
