Ezerkilencszázkilencvenöt június 18-án, pappá szentelése másnapján mutatta be első szentmiséjét Csécsben, szülőfaluja templomában főtisztelendő Weiszer Attila, aki jelenleg nagytárkányi plébános. Kassa város, a nagykaposi és a szepsi esperesi körzet papjai 2020. június 18-án ugyanott a 11 órakor kezdődő szentmisében közösen adtak vele és érte hálát a 25 évi szolgálati papság kegyelmi ajándékáért.
„Mit adhatnék én az Úrnak a sok jóért, amit Ő nekem juttatott? Fölemelem az üdvösség kelyhét, és segítségül hívom az Úr nevét.“. (Zsolt 115,12.)
A szentmise akkor is és most is „Hálaadás Istennek” sajátos célszándékkal lett bemutatva annak tudatában, hogy az ünneplés és a dicsőítés csakis és kizárólag annak szól, aki megteremtette és minden gyengesége és gyarlósága ellenére meghívta az ezüstmisést és paptársait, hiszen mindenkire, de a papra hatványosan is érvényes Szent Pál apostol megállapítása:
„Isten kegyelméből vagyok az, aki vagyok.” (1Kor 15,10).
A Királyok első könyvében olvassuk (1Kir 19,19-21), hogy miután Illés próféta köpenyét rádobta utódjára, Elizeusra, az újonnan meghívott nem maradt tovább szántani. Fontosabb dologra szánta el magát, elindult keresni és hirdetni az igazságot. A történet kapcsán eszünkbe juthat, hogy
az a nemzedék, amelynek nincs szüksége prófétára, költőre, íróra, bölcs gondolkodóra, az igazság kimondójára, biztos lehet abban, hogy közel van a pusztulása.
Vajúdó korszakot élünk; őrült, szó szerint megőrült igény van a prófétákra, illetve mindenre, ami hasonlít hozzá, vagy akárcsak távolról is emlékeztet rá. Ez ugyan jó jel, jóllehet ma is sokkal több a hamis próféta, mint az igaz. Minden nemzedékben élnek ugyanis álpróféták: álkeresztények, hazugok, farizeusok, bűneikkel szakítani nem tudók, de vannak igazi szentek és próféták is. (Barsi Balázs)
Ha az Egyház mélységeit figyeljük, s nem csupán a felszínét, előbb-utóbb rájövünk, hogy nem a hamis prófétákat kell keresnünk, hanem azokat, akik a korábbi nemzedék Illéseihez hasonlóan, találkozva az új nemzedék Elizeusaival, készek átadni az igazi lelki, szellemi és anyagi értékeket. Ez az új szemlélet hálát eredményez áldott elöljáróinkért, papjainkért, atyáinkért és nagyatyáinkért, akik mielőtt elragadtattak volna körünkből, ránk hagyták palástjukat: az „igen”-t, és a „nem”-et mondó szívüket, beszédjük tisztaságát, nagylelkű odaadásukat, állhatatos hitüket…
Mindnyájan korunk prófétajelöltjei vagyunk – a papok erre külön is felkenve, Illés palástját viselve, hogy küldetésünk során átmenve Beerseba pusztájának tisztítótüzén, Hóreb hegyén megízleljük Isten csöndjének magasztosságát és ott elrebegjük:
Urunk Jézus, szítsd fel papjaid szívében a prófétaság Lelkét, hogy rohanó világunkban bátran és megalkuvás nélkül tanúskodjanak Isten országáról, s Rólad, aki életeddel és haláloddal kinyilatkoztattad annak igazságát. Tisztítsd meg beszédüket, hogy szavuk legyen igen, igen, nem, nem, világosan megkülönböztetve Isten igazságát e világ hamisságától. Add nekik különös kegyelmedet, hogy életük – kortársaik számára – prófétai igehirdetéssé váljon.
Ámen.
