Domine Calvinus, Kálvin Uram, korábbi beszélgetésünkben azt kérte, ne uramozzam, maradjak meg a Frère Jean, János testvér megszólításnál. Így hát a testvéri nagyrabecsülés és a lelki közvetlenség szavával köszöntöm Önt, a ma már közel 500 millió hívőt számláló világreformátusság szolgáló tagjaként, meg a magyarhoni és Kárpát-medencei 500 éves kálvinizmus ma – remélem – Önre is gondoló szolgálattevői között. Áldott az Isten, hogy Neki átadott lángoló szívével, a keresztyén vallás rendszerét szellemkatedrálissá kiépítő hívő logikájával jobban él talán a posztmodern kor reformátusainak szívében, mint saját korában.
Születése napján igyekszem – bármily nehéz is több, mint öt évtized Kálvin-ismeretével – rövidre fogni soraimat, mert tudom, mások is ott sorakoznak hajdani genfi otthona és a régi-mai St Piérre temploma, meg Akadémiája előtt, hogy kifejezzék tiszteletadásukat. Mivel jeltelen sírja csak ezt teszi lehetővé. Ezt a szellemi tiszteletadást, az hommage spirituel à Jean Calvin-t.
Először is azért vagyok hálás Istennek, hogy ezen a napon tapsolva röppenhet fantáziám a Párizstól 100 km-re fekvő Noyon felé, szülővárosába. A Szentlélek csodálatos egyidejűvé szinkronizáló jelenléte és munkálkodása révén átélhetem, hogy nincs többé Istenben múlt, jelen, jövő, vagyis pontosabban: a múlt is és a jövő is jelenvalóvá válik. Kegyelmi pillanatokban az idő széltében-hosszában is kitágul, afféle mérhetetlen égi folyammá. Nem csak egykedvűen folyik az évek, századok medrében, hanem a minden irányban, dimenzióban kitáguló idő folyamában feltűnnek városkörvonalak, arcélek, események, kontinensek.
Notre-Dame-székesegyház (Noyon). (Fotó: wikipedia.com)
Látom, amint 1509. július 10-én édesapja dómkáptalani szolgálati lakásának tisztaszobájában felsír Jean Cauvin, a későbbi Kálvin János. Aztán Párizs, a Sorbonne tűnik elő, jogi és irodalmi tanulmányainak színhelye. Költői verspróbálgatásokkal. Röpiratokkal. S a viharfelhők tornyosulásával. Majd az első menekülés hite és meggyőződése miatt, 1533-ban, amikor névtelenül írt vitairata tömeghatása miatt futnia kellett Bázelbe, ahol francia hugenotta testvéreiért dolgozik, a többi menekültért. Mert a tétlenség és az időmúlatás nem kenyere.
Látom, amint éjszakákon át ég a gyertya olvasólámpájában, s a pislákoló fényben evangéliumi hittel és Istenhez emelt intellektussal rója az Institutio első változatának tanait, hogy olvashatóvá, vitaképessé formálja a protestánsok bibliai hitigazságait. 1536-ot írnak, ki is nyomtatják Bázelben, ahol később, századokkal Ön után földije, de német utóda, Barth Károly református sziklatömb teológus megírja 12 kötetes egyházi tanítását, talán csak terjedelemben szárnyalva túl Önt. Ott, ahol sok magyar diák is elsajátította az evangéliumi hit cizellált tanításait, az eszmei nüanszok, a scientia sacra (Hamvas Béla) gyönyörűségeit.
Kálvin hatalmas műve, az Institutio Christianae religionis
Látom Önt Genfben először megfordulni, ahová Guillaume Farel lelkész hívta meg, de szomorúságát is átérzi valamiképpen a lelkem, mivel csakhamar el kellett hagynia Genfet. Hisz’ a világi hatalom, a városi tanács tagjai kiutasítják. Nem tudták akkor még elfogadni, hogy a világi hatalomnak ne legyen befolyása az egyházi önigazgatásra, a presbitériumra, s hogy a konzisztórium nem magisztrátus, a világi nem egyházi hatalom és viszont. A presbitérium az egyház földi szükségleteivel törődik, de mennyei javai fölött is őrködik (tiszta evangéliumi tanítás).
Strassburg megadta Önnek a teológiai elismerést, hiszen ott taníthatott a Teológiai Főiskolán, megfogalmazhatta nagy rendszerének bővített változatát, és Isten ott adott nyolc évre feledhetetlen, mindenben igazi segítőtársat Ön mellé Idelette de Bure személyében, akivel 1540-ben kötött házasságot. Bár gyermekük és élete jobbik felének korai halála csaknem végzetes csapást jelentett Önnek, de mérhetetlenül felgyorsuló, Isten ügyéért égő szellemiséggel és alkotóerővel, közel 2500 prédikációval, sok ezer levelével, bibliamagyarázataival, gyorsírással jegyzett előadásaival, lelki izzásával, Európa akkori uralkodóihoz, vezető gondolkodóihoz fordulva, nemcsak áldást jelentett ezreknek, százezreknek, a Biblia nemzeti fordítású ügyének (lengyelül is szorgalmazta, Barbara Radziwill hercegnő még a fiait is elküldte Önhöz új hitet tanulni), hanem egyben sokszoros intenzitással égette el mennyei energiáit. Nem csoda, hogy 59 év alatt kimerült a földi útravaló. Amit viszont Önben kapott a világ, az máig munkál, működik, ezért kedves szófordulatával élve csak ennyit mondhatok: SDG! Soli Deo Gloria! Egyedül Istené a dicsőség Önért, Frère Jean Calvin, s az Önben felgyúlt evangéliumi világosságért!
A reformáció genfi emlékműve
Mindehhez hadd tegyek még hozzá pár mondatot és fontos tényt Önről, amiként az utókor értékeli kontinensméretű és időtlen életművét. Ön itt van velem is, kéznyújtásnyira és szívdobbanásnyira. Kézikönyvtáramban a bibliák különféle nyelvű fordításai mellett itt van az Institutio, a Keresztyén Vallás Rendszerének kétkötetes, korszerű mai magyar kiadása, mellette két kötetben az eredeti francia (L’Institution Chrétienne) és a német kiadás (Institutio Christianae Religionis). És két kötetben németül fantasztikus levezése, a sok ezerből közel 1500. Élvezettel olvasgatom sorait, amint az angol és a lengyel, a francia és az olasz uralkodókat ösztönzi a Biblia iskolai oktatására, a keresztyén hit nemzet- és erkölcsformáló erejére. Jómagam is állandóan visszatérek Önhöz. Nem csak Genfbe, szószékéhez és hajdanvolt házához, hanem szellemiségéhez.
Ötödéves teológus voltam, amikor díjnyertes pályázatot írtam az Ön Szentlélek-tanáról. Aztán heidelbergi doktori előkészítő tanulmányaim idején több művet olvastam teológiája elemzéséről, különféle nemzetiségű kutatóktól. Cselekvő tiszteletből magam is írtam 21 tanulmányt fontos és aktuális tanításairól. (Képzelje, egy római katolikus többségű keresztyéndemokrata párt, a KDNP Protestáns Műhelye és a Barankovics Alapítvány adta ki ezeket. Hogy fordul az idő kereke!) A magyar református presbiterek használatára lefordítottam azt a német munkát, ami az Ön életével és teológiájával foglalkozik hat levélben. (Ezt meg a Magyar Református Presbiteri Szövetség és a Barankovics Alapítvány közösen adta ki. Ugyancsak meglepődne!) És számos vetített képes előadással is követtem és mutattam be Önt földi-égi útjain magyar presbiterek ezreinek a Kárpát-medencében.
Frère Jean Calvin, Kálvin János testvérem, néhány feledhetetlen mondatát idézem fel most másoknak és Önnek is, melyeken keresztül felbolydult, önmaga végzete beteljesítésén – tudatosan vagy meggondolatlanul – mesterkedő korunkban nagyon aktuális, ütős gondolataival idők feletti, s mégis időszerű jelenlétét kívánom érzékeltetni. Mennyivel másként nézne ki klímaválságtól csaknem agyonsújtott korunk, ha idejekorán komolyan veszik a népek a teremtett világ szépségét, épségének, óvásának parancsát, s nem hitetlenül, hanem teremtés-társként hittel bánnak a millió színű, csodákkal teli Léttel, a creatióval.
Oly’ gyönyörűen írta: „A madarak énekelnek Istennek (kommentem: az emberek mozgalmi, győzedelmi énekeket énekeltek a természet megváltoztatásáról), az állatok segítségül hívják Őt (kommentem: az embereknek ez sok esetben eszükbe sem jut), az anyagi elemek reszketnek Előtte (kommentem: az elemeket századokon át kizsákmányolta az emberi haszonlesés és profitéhség, s a földből kifacsart citrom lett), a folyók és a vízforrások szégyenlős tekintetet vetnek Őreá (kommentem: már alig vannak élő, nem fertőzött vízforrások, hovatovább háborúk folynak a fogyasztható vízért)….Mindent Isten bennük lakozó ereje hordoz és tart fenn (kommentem: az emberiség felélte az erőidet, Uram!).
Ökodráma folyik napjainkban, mert az ember úr, mi több, „isten” akar lenni Isten lelke-alkotásán, s rablóvá lett. Kedves Frère Jean, hányszor intett prédikációiban arra, főként a teremtéstörténetről szólókban, hogy „mértékletes és szerény használattal elégedjünk meg” a föld javaival, legyünk felelős sáfárai, és takarékosak. Mindhiába. Ebben is megbuktunk. De hogy az Ön által is üdvösségre hívó egyházról, annak helyes-helytelen működéséről is szóljak valamit. Genfben bevezette a kollegiális szupervíziót, a testvéri tanácsadást a lelkészek között, a lelkészek és a presbiterek kölcsönös lelkigondozását, tiszteletépítő és ápoló szolgálatát.
De jó is lenne, ha jobban, hatékonyabban, testvéribb szívvel gyakorolnák ezt mai gyülekezeteink. Kevesebb lelkészi és hívő élet siklana félre, hullana alá a kárhozatos sötétségbe! S amit feltétlenül meg szeretnék még köszönni Önnek, azok az etikai tanításai, genfi gazdaságetikai szabályai. A Biblia kamattilalmának érvényesítése, a 6%-ra leszorított kamat, a szegények megalázásának anyagi kikerülése, s főként az életkezdési támogatás, amivel szabályozottan kimentett sok ezer francia hitsorsost és családot az egzisztenciális megsemmisülés veszedelméből. Köszönöm, hogy bizonyította: két évtized alatt Genfben, s valószínűleg bárhol a világon az evangéliumi erkölcs meggyökerezteti az emberi méltóság fogalmát. A genfi munkaadókat kérte, hogy bánjanak emberségesen alkalmazottjaikkal. Nagyszerű prédikációt mondott többször erről: „Amikor valakinek szolgálatára van a másik ember, meg kell kérdeznie önmagától: ha én lennék az ő helyében és helyzetében, mit várnék el másoktól, hogyan bánjanak velem?” A kölcsönösségnek, a viszonosságnak a gyakorlati szeretetelve ma is alapvető igény a munka és az emberi együttélés világában, még a digitális eszközök és a mesterséges intelligencia korában is.
Kedves Kálvin testvérünk! Még sok mindent kellene sorra venni. A szociális védőháló kezdeteit, az oktatást és a viselkedéskultúra alapjait. Most hadd köszöntsem Önt leírhatatlan, valójában oly sok köszönetünk helyett egy magyar költő szavaival. E szavak velünk vannak ma is, ahogyan Ön is, bár tartok attól, hogy sokan ezt a világprotestantizmus születése számára is jelentős személyes születésnapot jócskán feledik: „Hiszed, hogy volna olyan-amilyen/magyarság,/ha nincs – Kálvin?/ Nem hiszem”. Illyés Gyula költői szava formálta ezt a nemzeti méretű hatást kifejező elismerést, amikor magába szívta századok és a reformáció genfi emlékműve előtt sétálgatva az Ön szellemiségét is. Magyarság és Kálvin nemzet- és életformáló összetartozásának igazságával köszöntöm Önt: Domine Calvinus, Frère Jean Calvin, maradjon velünk szellemi alkotása, a genfi református aktivizmus nemzedékről nemzedékre…
Jézus Krisztusnak híve, Önnek odaadó követője: Dominus Reverens Filius Pacis Hungaricus
(Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma)
