Nemcsak a pozitív bizonyságok fellege vesz körül minket a Biblia szerint, hittapasztalatok formájában, egyháztörténelmi históriákban, igaz bizonyságtételekben, de a veszedelmes egyoldalúságok fellege is itt van körülöttünk. Az egyoldalúságok harcos képviselete a mély oka az egyházszakadásoknak, meg a részigazság kiragadása és abszolutizálása.
Vallásháborúk, máglyák sora a drámai és könnyes-véres igazolása az egyoldalúság örvénylő mélységeinek. A veszélyes egyoldalúság nemcsak az egyházat fenyegeti, hanem a nemzeteket, más vallásokat, kultúrákat is. Az egyéni és kollektív önbálványozás sok dráma kiváltója. Egy ilyen cikk a kiváltó okok elemzésére nem elég, de a veszély tudatosítására talán igen. Alarm, vészcsengő, figyelmeztető tábla e néhány sor.
Apropója a mögöttünk lévő héten megrendezésre került Evangéliumi Allianz Világimahét és fő témája: a sabbat – az élet Isten ritmusa szerint. A sabbat, ami összeköti a zsidó és a keresztyén gondolkodást. A szombat és vasárnap, amin keresztül Isten az időnek és a földi létnek ritmust adott, a teremtett világnak méltóságot.
A Teremtő Atya szombatja és a Feltámadott, új életre vezető Jézus vasárnapja olyan történelmi esély, életvédelmi modell, aminek kibetűzgetése, felfejtése, mélyebb megértése e két ritmusadó, hétzáró és hétkezdő napot szinte az élet megszentelése sakramentumává emeli.
A sabbat-vasárnap egységes szemlélete a Biblia alapján az a lehetőség, ami a dolgokat, az életet, benne a mi sorsunkat kiemeli a nyers és ugyancsak egyoldalú szemléletek, magatartás- és életviteli rutinok, megszokások szürkeségéből. Abból a léleknyomorító egysíkúságból, ami az elterjedt, lapidáris és lapos okoskodás szerint csak hasznosságuk, használati értékük szerint hajlandó az embereket, dolgokat tekinteni, értékelni, leértékelni!
A szombat-vasárnap igazi megértése pedig segít túlemelkedni, felülemelkedni a szűk haszonértéken túli dimenziókba, a valós és maradandó értékdimenziókba. Mert LÉTÉRTÉKE, TEREMTÉSI ÉRTÉKE szerint tanít meg látni, élni, értékelni, eligazodni minket az Isten teremtette világban, ami a 21. századi digitalizált valóságában is több, mint amit virtuális valóságlátásunkban érzékelünk, tudatosítunk belőle.
Isten és az idő éltető ritmusa
A Biblia első teremtéstörténete így fejeződik be: „És látta Isten, hogy ez jó” (1Móz 1,31). Majd egy fejezettel később: „A hetedik napra elkészült Isten a maga alkotó munkájával, és megpihent a hetedik napon egész alkotó munkája után” (1Móz 2,2). Megpihent, mert neki is szüksége van az Általa alkotott ritmusra: a nyugalom napjára. Nem úgy, miként Madách jellemezte: „Be van fejezve a nagy mű, igen. A gép forog, az alkotó pihen. Év-milliókig eljár tengelyén…”.
Fotó: Pixabay
Súlyos szemléleti egyoldalúság lenne azt hinni, hogy Isten elvégezte munkáját, s aztán nyugdíjba ment. Ő azért pihent meg, hogy legyen ereje a folytatáshoz. Hogy az Isten-ember, Isten-világ történetet tovább folytassa és a jövendőben végcéljához kormányozza. A 2Móz 31,17-ben az áll: „Az Úr a hetedik napon megnyugodott és megpihent” – más nyelvű fordítások szerint „fellélegzett az Úr”. Lélegzetvételnyi szünetet tartott. Felkészült egy másfajta teremtéstörténetre: a megváltás új történelmére. Az új embert formáló üdvtörténetre. Szüksége volt arra, hogy „három lépés távolságot” vegyen fel saját alkotásával szemben, és kívülről szemlélje meg, amit alkotott. Ez „produktív nyugalom, áldott nyugtalanság” (Heschel).
Hiszen a nyugalomban, a megpihenésben rejlik az új erő (Goethe). Isten megszemléli teremtett világát, s önmagában nyugvó Isten-létét megkülönbözteti a teremtett Léttől, de ugyanakkor nyilvánvalóvá teszi, hogy a maga Isten-létével együttlétezésben marad alkotásával.
Nem hagyja magára keze munkáját, hanem szemmel tartja, beavatkozásra készen, ha a „gép forgásába valamilyen hiba csúszna”. És becsúszott. Ez az emberi bűn, ami az egyoldalúságok világtörténelmét, az egyensúlyvesztés lejtmenetét zúdította a világra Ádám és Éva óta.
Különleges Isten-dialektika rajzolódik ki szemeink előtt a Bibliában: a kezdetben teremtő Isten a végén megnyugszik. Benne lévén tart pihenést. Jelenlétével. Ezért Isten megáldotta a hetedik napot, és megszentelte azt. Amit Isten megáld, azt meg is erősíti. Áldása erőt ad. Áldásával, jelenlétével a földi élet emberszolgáló rendjét modellezi és valósítja meg. De a hetedik napon valami egészen különös dolog történik: Isten megáldja az időt, a hetedik napot, a teremtés hetedik napját, az emberi időt.
Fotó: Pixabay
(6+1):(1+6) – égi-földi metronóm
Áldott idő, időáldás Isten munkálkodása, amit így számszerűsíthetünk: 6+1 – hat napon át munkálkodott, de a hetediken, a páratlanul egyedin, megáldotta az időt: az időt az ember javára fordította. Ami Isten nélkül ellenünkre ketyeg, múlik, azt javunkra áldotta meg. Azóta telik, megtelik az idő Isten ajándékaival, nyugalommal, erejével. A megáldott időt úgy fordítja javunkra, hogy ekkor nem az isteni vagy emberi akciózás, tevékenység a fontos, hanem a megpihenés, az erőt adó ottlét. Velünk lét. Együttlét. A Lét létezésélményének, páratlan értékének élménye. Annak szakrális, Isten jelenlétében történő élvezete, öröme, hogy itt van Isten köztünk, jertek őt imádni…
Az idő megáldása azt jelenti, Ő teljesen javunkra fordítja azt. Minden óra Őhozzá visz közelebb, minden szombat, minden vasárnap Őhozzá segít. S az égi metronóm csendben és halkan koppantja az újszövetségi áldott időt is, amit szintén számszerűsíthetünk: 1+6 módon. Jézus népének metronómján az első nap a vasárnap. A nyugalommal, örömmel áldott idő mérhető tartománya. A Feltámadott Úr Jézus napja, az Úr napja ez. Mily ámulatba ejtő arányosság, harmónia!
Az ószövetségi 6+1 és az újszövetségi 1+6 gyönyörű arányossága minden egyoldalúságtól, félreértéstől, zsidó vagy keresztyénellenességtől végleg feloldó áldás. Kitárult titka: szombatra az Atya elvégezte munkáját, Őt ünnepelheti az Ószövetség népe, de az Újszövetség népe is mint Teremtőt, az idő megáldóját.
Ő az időbe rejtett, öltözött áldás is. Ezért kiváló teológusok így fogalmazhatnak: a szombat a zsidó katedrális. A vasárnap szintén a páratlanság napja. Az Egyetlen Fiú támadt fel ekkor. Rá következik az alkotás hete minden keresztyén számára. A vasárnap a Messiás feltámadásának ünnepnapja. Szombat és vasárnap így a Teremtő Atya és a Megváltó Fiú páratlan idői közösségének és közelségének, egységének életritmust szabályozó, munkát és pihenést ritmusban tartó ünnepi alkalma. Ha ezt a Teremtő-Fiú-Lélek egységet és közelséget mélyebben átlátta volna Európa, talán sok vérfürdőtől, pusztító genocídiumtól, Soáhtól és Gulágtól kímélhette volna meg önmagát.
Ünnep-Királynő és Ünnep-Király
Ha a szombat az idő királynője és katedrálisa az Ószövetség népének, akkor a vasárnap az idő királya és szentélye minden templomban, minden felekezetben az Újszövetség népének. A mennyei-földi arányosítás, harmónia, titokölelő hit révén így írhatjuk le ezt: (6+1):(1+6). Abban az Egyben, ami/aki Három, s az aránypárban a legközelebb van egymáshoz, azaz Istenben rejlik a teremtés csodájának és az emberi munkálkodásnak a titka. Az Isten-lét, a teremtett Lét és az emberi létezés értéktöbblete. Gondolkodjunk el e léttöbbleten. Így felértékelődik az életünk: áldott idővé, ami az emberek, az emberiség javára és üdvösségére telik. Ilyen, többletértéket kínáló szombatokat, vasárnapokat kívánok Isten ószövetségi és újszövetségi népének 2022-ben is!
(Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma)
