2021 nyarán felkérést kaptam a Gömöri Kézművesek Társaságától, hogy a hagyományos nemzetközi XV. Gömöri Kézműves Vásár várhosszúréti rendezvénye keretében tartsak előadást Gömör hagyományos tánckultúrájáról.
Az előadás vázlatának felhasználásával próbálom folytatásos írásban összefoglalni a Gömör tájegységben végzett néptáncgyűjtéseimet, illetve a jelenlétemben végzett gyűjtéseket. Az előadás bevezetőjében elmondott fontos tényt itt is, és minden folytatás elején közölni szándékozom, hogy „az elődeinktől a XX. század első felével bezárólag semmilyen írásbeli hagyaték nem maradt ránk a gömöri tánckutatást illetően, legalábbis kutatásaim alkalmával én nem találkoztam vele”.
X X X
A Tánckörvezetők és koreográfusok sorozatban megvalósított 2-3 éves távoktatások a néptánc, népdal, szokásanyag, stb. kutatása és felgyűjtése területén is jelentős eredményt hozott. A színpadi táncalkotók, koreográfusok és a táncegyüttesek vezetői tudatosították, hogy a hagyomány megismeréséhez a néprajzi gyűjtőmunkába való bekapcsolódásuk a legeredményesebb út.
A gömöri tájegységben dolgozó koreográfusok és csoportvezetők is bekapcsolódtak. Az eredményt pedig a saját gyűjtésük felhasználásával készült alkotások képezték.
A Rimaszombatban élő Kamarás Imre, aki pedagógiai főiskolás korában (1958–59) tagja volt a Pozsonyban működő Ifjú Szívek Magyar Dal-és Táncegyüttesnek, Rimaszombatban a Csemadok Gömör Népi Együttesnek és másik táncegyüttesének, a Gömörhorkán működött Celulozárnak, több koreográfiát is saját gyűjtéséből készített.
A másik volt Ifjú Szívek-tag, Lőrincz Géza a tornaljai magyar mezőgazdasági középiskolában, ahol tanárként dolgozott, ugyancsak elvégezte a koreográfusképző hároméves tanfolyamot az iskolában alakított táncegyüttese részére saját gyűjtése anyagából alkotta meg a szlovákiai országos versenyen I. díjat nyert Pásztortánc koreográfiáját.
A gömöriek közül Tóbisz Ferenc, a gortvai magyar alapiskola Barkóca tánccsoportjának vezetője gömöri gyerekjátékokat gyűjtött és álmodott színpadra. Strausz Gizella a pelsőci alapiskola tánccsoportjának tanított gömöri táncanyagot, Csunyocska Ildikó a rozsnyói Búzavirág Táncegyüttesnek és a rozsnyói AKI gyerekcsoportjainak. Ádám Lajos, a rimaszombati Gömör Népi Együttes vezetője szorgalmas tanulója volt a tanfolyamoknak. Ő a felsőgömöri bányászok hagyományait és táncait gyűjtötte és dolgozta fel, az ONF-en országos díjat nyert vele. Aztán hivatásos táncmester lett és járta a „Gömörország” iskoláit, Csemadok-szervezeteit, sőt, a nyolcvanas években eljutott nyugatabbra, a Csallóközbe is, s a tanfolyamokon megtanította a gömöri csárdást is. Ezzel azt akartam illusztrálni, hogy
sikerült megértetni a csoportok vezetőivel, a táncot színpadra állító koreográfusokkal azt az alapgondolatot, hogy igazi értéket akkor lehet alkotni, ha a hagyományos kultúrát ismerve, azt tekintik meghatározónak, kiindulási alapnak.
A felgyűjtött hagyományos értékek – nagyon kevés kivétellel – nem váltak közkincset jelentő dokumentumokká. Most, hogy már alakulnak a dokumentumok megőrzését is vállaló intézményeink, gondolok a Somorján hasznos munkát kifejtő Fórum Intézetre, a Dunaszerdahelyen létrehozott Magyar Művelődési Intézetre, a Füleken nagy aktivitást kifejtő Hagyományok Házára, a Nagyidán gyökeret eresztett, munkájában megerősödött, és a többi jelentős néptáncműhelyre. Ezek a jelentős oktatói, feldogozói, kutatói munkát is felvállaló és végző táncos központok, alkotó, kutató személyek kereshetnék fel a régebbi mestereket, illetve az örökösöket és legalább másolatkészítésre kérhetnék kölcsön a fiókokban porosodó felgyűjtött táncokat, dalokat, zenéket, valamint jegyzeteket, videó- film- és fotófelvételeket – különben ezek az értékek idővel elkallódnak.
Hol vannak az 1983-ig feltárt táncokról a Csemadok levéltárában elhelyezett filmek? Erre Quittner János, a Csemadok KB Szőttes Kamara Néptáncegyüttese volt vezető mindenese tud választ adni, mert archiválási és tanulmányozási célból 1982-től nála voltak kikölcsönözve a teljes film- és videófelvételek, és a 16 mm vetítőgép is. Állításom bizonyítására idézem Quittner János volt munkatársunk A mozgás mestersége című, 2011-ben megjelent könyvében közölt visszaemlékezését. (Quittner János 1983 tavaszán hagyta el az országot családostól és 1989-ben tért vissza.)
A könyvben a következőket írja… „Mikor kimentünk, otthon még a fűtést sem zártuk el. Volt otthon a szekrényben 26.000 méter filmem, ebből a Csemadoké volt 10.000, az enyém 16 ezer. Eltűnt az összes. Mire sikerült beküldenem a házba valakit, akkora már valaki „rendet” csinált. De azt nem vitte el olyan ember, aki ehhez nem ért, vagy, hogy nem tudja mi az. Ki a fenének kéne a budi előtt ugrabugráló valaki, és ráadásul néma a film. (Kiskövesden Az Ifjú Szívek 1958-as nyári turnéja alkalmával néptáncgyűjtést is végeztünk a tánckar bevonásával és a vár alatti pincebejárat előtti placcon táncoltattuk az adatközlőket. T.A.) Szóval, azzal gyanúsítottak, hogy én vittem magammal a filmeket is. Ja, hova vittem volna, kinek van szüksége arra a filmre? Ha én száz százalékra tudtam volna, hogy disszidálok, akkor a filmeket elvittem volna a Magyar Tudományos Akadémiára, mert a filmjeimnek a hetvenöt százaléka megvan ott is. Sajnálom. Azt nem lehet megismételni.” No comment!
Igen a filmek elvesztek, de az a hagyományanyag, amit a különböző néprajzi gyűjtések alkalmával sikerült filmre, videóra rögzíteni, talán még megvan, csak újra fel kell kutatni, lefilmezni, stb. Azért is írom le az egyes filmes gyűjtések időpontjait, az adatközlők névsorát, és azt, hogy milyen táncok kerültek filmre.
(Folytatjuk)
(Takács András/Felvidék.ma)