A felvidéki magyar sajtóban elsőként adtunk hírt a Sajón zajló természeti katasztrófáról, és azóta is folyamatosan követjük a fejleményeket. Az ilyen cikkek megírásához számos háttérinformációra van szükség, amelyek nem feltétlenül kerülnek bele a közölt anyagba, de ahhoz, hogy átfogó képet kapjon az újságíró, óhatatlanul szükségesek ezek a háttérbeszélgetések a helyiekkel, az aktivistákkal, a téma szekértőivel.
Emlékszem, az elsők között Lőrincz Árpád bányamérnökkel beszéltem, hogy egyáltalán megértsem, mi zajlik a közel 400 méter mély bánya mélyén, amiből a szennyezett víz kifolyik és kipusztítja a Sajó élővilágát, amely nem mellesleg, egy európai jelentőségű védett területen folyik. Tehát Az elfelejtett bánya szerzőjétől tudom, hogy több mint százéves az a bánya, amiből megállíthatatlanul folyik a jellemzően vas-oxiddal, szulfátokkal és egyéb, a környezetre, a folyó élővilágára káros anyagokkal szennyezett bányavíz. Ezt a bányát gróf Andrássy Manó, közismertebb nevén a Vasgróf, feleségéről, Pálffy Gabriella grófnőről nevezte el.
Lőrincz Árpád érdekességként említette meg, hogy a helyiek megfigyelése szerint Gabriella névnapján kezdett el ömleni a bányavíz.
Bár teljesen mellékes szál a Sajó folyó történetében, mégis megragadott a grófnő személye, aki most „hullatja könnyeit”. Gróf Andrássy Manóné életében „részt vett minden emberbaráti mozgalomban és melegszívű gyámolítója volt a szegényeknek – emlékezik meg róla a korabeli sajtó halála után. Temetése igazi szenzációnak számított, a Vasárnapi Ujság még fényképeket is közölt róla. A dúsgazdag mecénás, Pálffy János nővére Bécsben, a Burg közelében lévő Wallner strasse-i palotában hunyta le örökre szemét 1914. március 22-én „milliókat érő műkincsek” között – számolt be a halálhírről a Világ című lap, amely fontosnak tartotta megemlíteni, hogy a palotában Bismarck herceg is lakott néhány napig egy családi esemény alkalmával.
A grófnő halálát követő események és a temetése jól lekövethető a korabeli újságoknak köszönhetően. A budapesti Hírlap 72. számában azt írták, a „grófnő halála alkalmából a király meleghangú részvétiratot” küldött fiának, Andrássy Géza grófnak. Kondoleált a trónörökös, Ferenc Ferdinánd királyi herceg is. Holttestét március 25-én délután szentelték be Bécsben „nagy egyházi pompával, mely szertartáson az udvar is képviselte magát”. Ezt követően holttestét Budapesten át Rozsnyóra szállították.
fotó: Balogh Rudolf (Forrás: keptar.oszk.hu)
Március 26-án kora reggel a vasútállomásról gyászkocsi vitte a koporsót, melyet fáklyásmenet kísért a krasznahorkai várba, ahol az Andrássyak sírboltjába, közvetlenül Serédy Zsófia mellé helyezték.
Temetésén részt vettek a Lichtenstein, Windischgrätz, Esterházy és Odescalchy hercegi, a Pálffy, Haugvitz, Széchenyi, Hoyos és Andrássy grófi családok tagjai. Küldöttség érkezett Gömör, Zemplén, Pozsony és Nyitra vármegyékből és számos egyházi és világi méltóság megjelent, akik „koszorúkkal hódoltak a nagyasszony emlékének”.
A korabeli híradások úgy emlékeznek meg, hogy azon a reggelen esett az eső. A fáklyás menet gyalogosan kísérte a koporsót Rozsnyóról az „1200 méter magasan fekvő ősrégi krasznahorkai várba”. Délelőtt tíz óra körül a Mária vártemplomban a rozsnyói püspök beszentelte, majd az „uradalmi tisztek a vállaikra vették a hármas alpacca-koporsót” és a sírboltba vitték. Déli fél tizenkettő volt, mire a gyászolók elhagyták a várat azon a szomorkás csütörtöki napon.
Mióta először hallottam Gabriella könnyeiről, azóta azon töröm a fejem, hogyan lehetne megállítani…
Szalai Erika/Felvidék.ma
(Forrás: Arcanum, oszk.hu)
