Nagyjából egy évvel ezelőtt felhívott Szomolai Tibor, hogy mond három nevet, mondjam meg, melyik tetszik. Hozzátette, felhív néhány embert, hogy szavazzunk, mi legyen az új regénye főszereplőjének neve. Illetve azt mondta, azzal kezdődik majd a könyv, szereti a nőket. Nem így kezdődik, de benne van a regényben az alapgondolat.
A telefonhívás után nem sokkal összefutottunk Rimaszombat főterén, amikor az egyik Csemadok rendezvényre érkeztem munkatársammal, leültünk kávézni, de Tibor nem sok újat akart elárulni a regényről. Amin kicsit csodálkoztam is. Csak annyit mondott, amiről később nyilatkozott is, itt – ott olvastam, hallottam a vele készült interjúkat, hogy egy hatvanéves férfi társkeresési kálváriáját írja meg. Ez lett @ Párkereső.
Januárban egy barátommal csevegtem telefonon, mikor letettem, akkor láttam, hogy Tibor keresett, visszahívtam, megbeszéltük, elküldi a regényt elektronikusan, hogy el tudjam olvasni. Kíváncsian kezdtem hozzá @ Párkeresőhöz. Bevallom, nem voltak komoly elvárásaim, hiszen nem sok romantikus regényt olvastam eddig, és nem tudtam pontosan, mit is várjak egy ilyen cím láttán.
A regény egy baráti beszélgetéssel kezdődik, a férfitársaság tagjai bizony kibeszélik a nőket is. Nem olyan tinisen, hiszen hatvan körüli férfiakról van szó, nem pedig tizenévesekről. Az egyikük elpanaszolja, hogy komoly kapcsolatra vágyik, de ennyi évesen már nehezebb a társkeresés. Ő lesz a könyv főszereplője. Ez után következik a nosztalgiázás, a visszaemlékezés. A kellemes emlékek felidézése mellett időnként előkerülnek a hibák is, hiszen egy kétszer elvált férfi életéről van szó. Szóba kerülnek az iskolás évek, a pozsonyi évek, a munka, a barátok, a szülőfalu, a barátnők, a feleségek, a szerelmek, még a betegségek is.
Az olvasónak akaratlanul is az jut eszébe, ez talán egy számvetés, vagy egy idősödő férfi kapuzárási pánikba esésének története, aki őszintén vall. Időnként túl őszintén is.
Szomolai Tibor eddigi regényeiben is megváltoztatta élete igazi szereplőinek nevét, így a könyvben álnévvel szerepelnek életének fontos személyiségei. Az írói fantázia is működik, a történetek időnként érdekes színt kapnak, vagy talán olyan ez, mint az emlékiratok, időnként kicsit szépít, időnként kicsit borúlátóbb az ember. Hiszen utólag értékelve az eseményeket az író már nem mindig úgy látja, nem mindig úgy emlékszik rá, mint ahogy az ténylegesen megesett. Utólag sokszor már azon is nevetünk, amin az adott időben, helyzetben sírtunk volna. De így van ez jól.
Ez a könyv nyíltabb betekintés egy férfi életébe, mint amit sokan vállalnánk, hiszen sok ember úgy érzi, ha a múltat néhol titokzatos fátyol lengi körül, azzal érdekesebbé válhatunk, vagy jobb, ha a múlt elnyel néhány történetet. Őszinte kitárulkozás ez a regény, erre mindenki készüljön fel.
(Neszméri Tünde)
