A Nemzeti Művelődési Intézet (NMI) tavaly decemberben „Egyszer volt, hol nem volt” címmel a magyar népmesékhez kapcsolódva alkotópályázatot hirdetett a szakköri közösségek számára.
Pályázni olyan, a szakkörön készített alkotással lehetett, amelyet a magyar népmesék világa, szimbolikája, történetei, mesefigurái ihlettek. A zsűri több mint 100 pályázatból választotta ki a legszebbeket. A legjobbnak ítélt alkotásokat a NMI lakiteleki székházában állították ki márciusban. A kiállításra felvidéki csoportok munkái is bekerültek.
Jelenleg a Felvidéken 74 szakkörben alkotnak közösen heti-kétheti rendszerességgel a kézműves tevékenységek szerelmesei.
Az NMI alkotópályázatára 11 felvidéki csoport is beküldte alkotását, a zsűri pedig három csoport munkáját jutalmazta. A díjazott és a zsűri által legszebbnek talált alkotásokból március 12-én nyílt kiállítás Lakiteleken, az ünnepélyes megnyitón valamennyi kiállító részt vehetett.
Felvidékről díjazott lett a taksonyfalvai papírfonás és tojásfestés szakkör Az égig érő fa és A kiskakas gyémánt félkrajcárja meséket idéző alkotása és a kaposkelecsényi vesszőfonás szakkör János vitéze.
![](https://felvidek.ma/wp-content/uploads/2024/03/kep-3-700x956.jpg)
Kovács Anita kaposkelecsényi szakkörszervező János vitézükkel (Fotó: a Nemzeti Művelődési Intézet Fb-oldala)
Ugyancsak a kiállítók között szerepelt a csicseri makramé szakkör tagjainak alkotása, akik különféle csomózási technikákkal készítették el A három kismalac és a farkas történetét.
A kiállítást Novák Irén, a Nemzeti Művelődési Intézet ügyvezetője nyitotta meg, majd ezt követően átadták a díjazottak számára az elismerő okleveleket, díjakat.
A díjátadón Berecz András Kossuth-díjas mesemondó, népmesegyűjtő, folklórkutató is mesélt a közönségnek, akik a rendezvény zárásaként megtekinthették a program és az NMI lakiteleki székházát.
- A csicseri makramézók közös alkotása (Fotó: a Nemzeti Művelődési Intézet Fb-oldala)
- A taksonyfalvai papírfonás szakkör alkotása (Fotó: a Nemzeti Művelődési Intézet Fb-oldala)
A SZAKKÖR program a Felvidéken is hatékonyan valósítja meg célkitűzését: közösségeket kovácsol egy-egy kézműves foglalkozás mentén és újrateremti elődeink szokásait, a közös alkotás szeretetét.
Ennek ékes bizonyítéka, hogy a program alkotópályázataiba évről évre egyre több alkotó kisközösség kapcsolódik be kreatív és igényes alkotásokkal.
![](https://felvidek.ma/wp-content/uploads/2024/03/kep-6-700x467.jpg)
Az Egyszer volt… alkotópályázat kiállítói és díjazottjai (Fotó: a Nemzeti Művelődési Intézet Fb-oldala)
Az idei díjazottaknak gratulálunk az elért eredményekhez és további szakköri sikereket kívánunk valamennyi felvidéki szakkörtagnak!
(Vályi Edit/Felvidék.ma)