A legkiválóbb magyar sportteljesítmények előtt tisztelgő M4 Sport – Az Év Sportolója Gálát idén január 13-án rendezik meg. A többszörösen az év sportolójának választott olimpiai bajnok tornász, Berki Krisztián a Család-barát vendégeként beszélt az elismerés jelentőségéről, míg Szöllősi György, a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöke a döntésben szerepet játszó szempontokat taglalta.
Immár 67. alkalommal rendezik meg az M4 Sport – Az Év Sportolója Gálát, a január 13-i eseménynek ezúttal is az impozáns Magyar Állami Operaház ad otthont. A gála kapcsán a Duna Család-barát című műsorának vendégeként a többször is az Év sportolójának választott Berki Krisztián kifejtette, az olimpiai bajnoki címek elnyerése után hazaérkezve döbben rá egy versenyző, hogy itthon mennyien szeretik, szurkoltak neki – és a gála is ezt mutatja meg.
„A teljesítményt jelző sportági győzelmek mellett a címek, kitüntetések nagy jelentőséggel bírnak a sportoló és a sportág számára is. Olimpiai bajnokok, aranyérmesek között dől el az Év sportolója cím is. Magyarországon a legnagyobb presztízzsel bíró díj, ha téged választanak a legjobbak közül a legjobbnak”
– mondta a Család-barát stúdiójában az olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornász, a Magyar Tornaszövetség sportigazgatója.
A gála ezúttal is a legkiválóbb magyar sportteljesítmények előtt tiszteleg. Szöllősi György, a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöke, a Nemzeti Sport főszerkesztője a Család-barát vendégeként úgy fogalmazott: a díjakért a legnagyobb bajnokok versenyeznek, hiszen évtizedekre visszamenőleg megállapítható, hogy az egyéni kategóriákban a beugró az olimpia bajnoki cím.
Idén sincs másként, hiszen az Év férfi sportolója díjért három olimpiai bajnok úszó, Milák Kristóf, Kós Hubert és Rasovszky Kristóf, míg a női kategóriában két olimpiai győztes – Gulyás Michelle (öttusa) és Márton Viviana (tekvandó) – mellett a friss Eb-bronzérmes női kézilabda-válogatott vezére, Klujber Katrin verseng.
„A győztesekről a sportújságírók döntenek, több mint 500 kolléga adta le a voksát, amelyből meggyőződésem, hogy igazságos eredmény születik majd. A döntés szubjektív, még akkor is, ha a sport rendelkezik leginkább objektíven mérhető eredményekkel azon területek közül, ahol díjakat szoktak adni. Nagyszerű teljesítményeket kell összehasonlítani. A mérlegelésnél szerepet kaphat, hogy mindez milyen hatást gyakorolt az emberekre, a nemzet tagjaira, és az új nemzedékre, a gyerekekre, akik ennek hatására választanak egy sportot” – fogalmazott Szöllősi György a díj odaítélésének szempontjairól.
Az M4 Sport – Az Év Sportolója Gálát január 13-án rendezik a Magyar Állami Operaházban, az eseményt a vörös szőnyeges bevonulástól élőben közvetíti az M4 Sport és az m4sport.hu. Hétfőn 19:30-tól tizenegy kategóriában adnak át elismerést, köztük egy életműdíjat. A rendezvény helyszíni műsorvezetője Csisztu Zsuzsa és Molnár Mátyás lesz. A gáláról online és print felületein is beszámol a Nemzeti Sport, valamint a Nemzeti Sportrádió is tudósít.
A Család-barát teljes beszélgetés újranézhető a műsor Médiaklikk-oldalán. Család-barát – hétköznaponként 9:35-től és 11:10-től a Dunán.
M4 Sport – az Év Sportolója Gála hétfő, 19:30 M4 Sport.
MTVA/Felvidék.ma