Prof. Dr. Adriányi Gábor, nemzetközi hírű egyháztörténész egy éve, augusztus 10-én, a szentségek által megerősítve, rövid betegség után a zalaegerszegi kórházban visszatért Teremtőjéhez.
Az MTA külső tagja (2016), a Bonni Egyetem egyháztörténeti tanszékének emeritus professzora, az ELTE magánelőadója, a toulouse-i egyetem vendégprofesszora, a varsói Wyszynski Kardinális Egyetem tiszteletbeli doktora, a Magyar Érdemkereszt kitüntetettje és felsőőri prépost 2012 óta ismét otthon dolgozott.
Nyugdíjazása után 40 doktori és PhD-dolgozatot irányított Magyarországon. Doktoranduszai a világ minden tájáról érkeztek, így Szlovákiából is.
Egyrészt azért illendő fejet hajtanunk emléke előtt, mert a Magyar Királyság középkori egyháztörténetének egyik legjobb ismerője volt.
A magyar és egyetemes egyháztörténet különböző kérdéseivel elmélyülten foglalkozott. Monográfiák, forráskiadványok és tanulmányok hosszú sora került ki keze alól. Másrészt azért, mert családja a Szepességből származott. Halálával az európai történetírás, és különösen az egyháztörténet pótolhatatlan veszteséget szenvedett.
1935. március 31-én született Nagykanizsán, 1958-ig a Vit nevet használta, majd anyja vezetéknevét, az Adriányit vette fel. Az esztergomi ferences gimnáziumban tanult, Budapesten kitüntetéssel érettségizett. Teológushallgató lett, de a Papnevelő Központi Intézetben a
tanulmányait meg kellett szakítania, mert nem volt hajlandó részt venni a papi békemozgalomban.
1960. április 2-án Zadravecz István püspök mégis titokban felszentelte. Budapesten, hivatalos püspöki engedélyt kapott, hogy az egyház szolgálatába álljon. Lelkészi munkáját titokban, mégis állandó hivatalos felügyelet alatt végezte.
1961-ben sikerült csodával határos módon elkerülnie a letartóztatást, és Nyugat-Berlinen keresztül Rómába távozott, ahol a Pápai Magyar Intézet hallgatója lett, és a Pápai Szent Tamás Akadémián teológiai doktorátust szerzett (1963).
Doktori értekezését az 1855-ös osztrák konkordátum magyar vonatkozásairól írta. 1971-ben a bonni Rheinische Friedrich-Wilhelms-Universität katolikus teológiai karán habilitált Magyarország és az első vatikáni zsinat című értekezésével, majd 1972-ben egyetemi tanárrá nevezték ki. 1976-ban a Közép- és Újkori Egyháztörténeti Tanszék magántanára lett, valamint az Egyháztörténeti Intézet igazgatója. Ezt a tisztséget 2000-ben történt nyugdíjba vonulásáig viselte. 1996 és 2011 között évente egyháztörténeti előadásokat tartott az ELTE Bölcsészettudományi Kara Újabb és Legújabb Magyar Történelem Tanszékén.
Adriányi a 19. és 20. századi magyar katolikus egyház történetére szakosodott. Munkássága túlmutat a szűkebb értelemben vett egyháztörténeten, mivel politikai és társadalmi kérdéseket is taglalt.
Kiemelkedő kutatásokat folytatott a magyar katolikus egyház történetével és a Vatikán keleti politikájával kapcsolatosan.
16 önálló könyvet – ebből nyolcat német nyelven – és több mint 300 tudományos cikket tett közzé, köztük a Magyarország katolikus egyháza (2004) és a A Vatikán keleti politikája 1958-1978 Magyarország felé (2003) című műveket, valamint egy alapvető kézikönyvet. Aki a külföldi szakirodalomban akar tájékozódni, magyarul egyedül az Adriányi Gábor összeállította, és először 1975-ben megjelent Az egyháztörténetírás kézikönyve c. kötetet tudja haszonnal forgatni.
Az Ungarn-Jahrbuch c. német nyelvű folyóirat szerkesztőbizottságának tagjaként több magyar szerző munkájának külföldi megjelenését tette lehetővé. Az általa alapított és szerkesztett egyháztörténeti sorozatban (Dissertationes Hungaricae ex historia Ecclesiae) olyan művek jelenhettek meg, amelyek odahaza nem kaphattak nyomdafestéket. Számos idegen nyelvű recenziója jelentősen hozzájárult a magyar egyháztörténeti művek külföldi ismertetéséhez.
Kiválóan ismerte a Szepesség múltját. Többször írt e terület kulturális és gazdasági történetéről.
Édesanyja Szepesszombatból származott. Ebben a városkában, mely ma Poprád része, született Majunke Gedeon (1854-1921) a Tátra építésze, Johann Brokoff (1652-1718) barokk szobrász és Székely Tibor (1912-1988) eszperantista, világutazó, hogy most csak néhányukat említsük. A települést 1474-ben Mátyás király is meglátogatta, amiről emléktábla tanúskodik.
Adriányi jelentősen hozzájárult – e sorok írójával együtt – hogy a XIII-XIV. századi gömöri templomok ma a Világörökség részét képezik.
Solymosi László akadémikus a következő sorokkal búcsúzott tőle az MTA nevében. „Adriányi Gábor munkásságában a következő jelmondatot követte: »A történelmi igazság elfogulatlan feltárása minden egyháztörténész legszentebb kötelessége.« Ezt a jelmondatát egészíti ki a szakmai hitvallását tükröző másik gondolata: »Nem az teszi az egyháznak a jó szolgálatot, aki annak történetét elhallgatja, hanem aki annak valóságát őszintén feltárja.«”
Prof. Dr. Makoviczky József/Felvidék.ma
