Sajó Sándor születésének évfordulóján, mely egyben a magyar nyelv napja is, újra megszervezték Ipolyságon a Magyarnak lenni: nagy s szent akarat címmel a magyarságvers-seregszemlét. November 13-án az Ipolysági Városi Könyvtár termében a tágabb környék tanintézményeinek szavalói mérettek meg a magyarságunkat erősítő kettős ünnepen.
Mint Pleva Beáta, az Ipolysági Városi Könyvtár vezetője köszöntőjében kiemelte, a mai napon emlékezünk Sajó Sándor születésének 157. évfordulójára.
„A verseny a magyar vers ünnepe, tisztelgés mindazok előtt, akik szívükön viselik anyanyelvünket és kultúránkat”
– húzta alá köszöntőjében.
Jelezte, a Palóc Társaság által életre hívott versünnep immár több mint két évtizedes múltra tekint vissza. A nagy hagyományokra visszatekintő eseményt évtizedekig Z. Urbán Aladár szervezte, aki sokrétű tevékenységével hozzájárul a magyar kultúra ápolásához.
Ipolyságon különleges rendezvénnyel ünnepeljük a magyar nyelv napját – ezt már Nagy Tímea, a város alpolgármestere fogalmazta meg a megnyitón. A nagy múltú eseményfolyam hozzájárul a város gazdag kulturális életéhez, s egy igazi ünnepnap a versbarátoknak – tette hozzá.
A versünnepre Ipolynyékről, Ipolybalogról, Palástról, Csatáról, valamint Balassagyarmatról érkeztek szavalók az ipolysági magyar alap- és középiskolák versmondói mellett. Idén összesen 35 szavaló tisztelgett Sajó Sándor emléke előtt. Minden versenyző egy verset adott elő a könyvtár termében.
A szavalóverseny értékelését neves anyaországi szakemberek vállalták. A bírálóbizottság elnöke Csábi István, a balassagyarmati Rózsavölgyi Márk Művészeti Iskola nyugalmazott igazgatója, Madách-díjas előadóművész volt. Munkáját Csallóné Majoros Erzsébet pedagógus és versmondó, valamint Hegedűsné Jusztin Gizella művelődésszervező segítette.
A zsűri külön értékelte az alapiskolásokat, illetve a középiskolásokat. Az értékelés alapján az alapiskolások közül első helyen végzett Tóth Roland; a második helyet Szabó Barna Csaba szerezte meg; a harmadik Póczik Gábor lett.
A középiskolásoknál első lett Pálffy Zsuzsanna; a második helyet szerezte meg Macha Jeremiás; a harmadik helyen végzett Fehérváry Flóra.
Emellett különdíjak átadására is sor került. Az alapiskolásoknál Guenaouri Amira, a középiskolásoknál Kuzma Noé kapott különdíjat. Ipolyság Polgármesterének Díjat szerezte meg az alapiskolások közül Gaučík Bíborka, Križan Viktória és Szalai Michaela. A középiskolások közül Gazdag Réka és Jekkel Linda érdemelte ki a polgármester díját.
Az Ipolysági Városi Könyvtár különdíját Gálik Dorka alapiskolás és Baráth Viktória gimnazista szavaló kapta meg.
A magyarságvers-szavalók versenyének eredményhirdetése után Sajó Sándor katolikus templom előtti téren található mellszobránál folytatódott az esemény.
Hrubík Béla, a Csemadok közép-szlovákiai regionális alelnöke szónoklatában röviden ismertette Sajó Sándor életének főbb mozzanatait, költészetének alappilléreit.
„Verseiben a végtelen hazaszeretet, a szülőföldhöz és a hazához kötődő szenvedély itat át minden gondolatot”
– húzta alá beszédében.
Hálásan megköszönte Sajó eszméjének felkutatóit, ápolóit és továbbadóit. Mint megjegyezte: mai modern világunkban erkölcsi támaszt nyújtanak Sajó Sándor költeményei.
A mellszobornál Belágyi Gyula daltulajdonos megzenésített Sajó Sándor-verset adott elő, majd a Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola énekkara közreműködésével a Himnuszt énekelte el az emlékező közösség.
A versseregszemlét a Palóc Társaság és az Ipolysági Városi Könyvtár közösen szervezte.
- Hrubík Béla volt az ünnepség szónoka (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)
- Megemlékezés a templom előtti téren (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)
- A tisztelet ksozorúi az Oláh Szilveszter alkotta mellszobor előtt (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)
Pásztor Péter/Felvidék.ma











