Amikor a Csemadok Életmű-díját átvette, megbeszéltük, hogy beszélgetünk egyet. Nemcsak a díjról és nemcsak az életműről, hanem mindenről, amit eszébe jut. Így került sor arra, hogy január végén a karácsonyi szokásokról is szót ejtettünk. Mondtam is neki: Ilonka néni, én ezt karácsonyra megírom. Nevetett és annyit mondott: ha érdekes, rendben. És bizony, érdekes.
Holec Ilona számos díj tulajdonosa, igazi hagyományőrző, így a karácsonyi szokásokat is megtartotta, és megpróbálja továbbadni azokat a fiatalabb korosztálynak is.
A zoboralji Alsóbodokon él, azon a vidéken, ahol megmaradtak az archaikus népdalok és szokások is.
Erről mesélt nekem január végén.
Ilonka néni érkezésemkor természetesen megkínált nagyon finom túrós kaláccsal, amit ilyen finomra csak a Zoboralján tudnak megsütni. Pedig biztosan mindenki egy kicsit másként csinálja, hiszen itt is igaz a mondás, hogy ahány ház, annyi szokás. Amikor megdicsérem, akkor kezd a karácsonyi ünnepekről mesélni, hiszen ez a kalács ünnepi eledel. „Kalácsot sütöttek karácsonyra is, nem voltak sütemények, mint most, hanem túrós kalács volt, s én most is megsütöm minden karácsonyra.”
Aztán arra emlékezik, hogy ahogy a Jézus szíve búcsúra, úgy karácsonyra, az éjféli misére is Pogrányba jártak misére, gyalog.
„Bármilyen idő is volt, el kellett menni. Egy a plébánia, ezért mi az egyházi énekeket is egyformán énekeljük a pogrányiakkal és a geszteiekkel, a többi faluban egy kicsit másként. A Jézus szíve búcsú is a három falu búcsúja volt, azelőtt csak gyalog mentünk, útközben is énekeltünk és imádkoztunk.”
Rákérdezek, azelőtt mi volt a karácsonyi menü, hiszen az is nagyon fontos volt, ugyanis minden étel jelképezett valamit. „A menü pupácska (guba) volt, mákos vagy diós, ki hogy szerette. Meg lencselé. Ezek mind az egészséget, gazdagságot hozták el a néphiedelem szerint a családnak. Volt ostya is, ezt ettük mézzel, köménnyel, fokhagymával, ha szerettük, ha nem, meg kellett enni. Adtunk az állatoknak is ostyát, hogy ők se szenvedjenek hiányt.”
Holec Ilonka, a népművészet mestere, Csemadok Életmű-díjas hagyományőrző (Fotó: Neszméri Tünde/Felvidék.ma)
Ilonka néni még most is tartja a szokásokat, tavaly karácsonykor is parázsolt, persze arra gondolok, nyilván idén is fog.
Mi a parázsolás – kérdezek rá.
Megtudom, hogy Alsóbodokon így hívják a karácsonyi és az újévi köszöntést. Ennek meghatározott szövege és menete van.
Ilonka néni ezt is elárulta. „Boldogult anyám – mivel sajnos nem volt férfi a családban, mikor gyerek voltam, mert ez a családfő dolga lenne – bekopogott az ajtón, hóna alatt a széna be volt kötve, gyertya volt a kezében, jött és beköszöntött: dicsértessék az úr Jézus Krisztus, boldog karácsonyi ünnepeket kívánok, több jóval, kevesebb búval, mulathassunk Krisztus Urunk születése napján. Adjon az Isten a gazdának bort, búzát bőven, gazdasszonynak tyúkot, ludat, a legénynek és a leánynak egy szép mátkát, országunkba békességet, holtunk után örök üdvösséget! Dicsértessék az Új Jézus Krisztus! Ekkor szét kell dobálni a szoba sarkaiba a négy diót, majd ostyát ettünk, arra mézet, fokhagymát, köménymagot tettünk, nem szerettem, de meg kellett enni.” Ez hozta az egészséget a következő évre – vetem közbe és ő helyesel.
„A parázsolás karácsonyi köszöntés volt, de volt újévre is. Annak kicsit más volt a szövege. Egyszer Méry Margitnak írtam képeslapot, arra ráírtam a köszöntés szövegét, nagyon tetszett neki: Keljetek fel emberek, itt az újév reggele, tekintsetek égre, minden büszkeségre, Betlehemnek táján, hogyha csillag támad, gyerünk csak utána, nem lesz többé bánat, elmúlt egy esztendő, tovább, mint örökre, örömünk-bánatunk el van már temetve” – árulta el Ilona néni csillogó szemmel.
Mit is kívánhatnánk az olvasóknak? Azt, amit Ilonka néni szövegeiből megtudtunk, és persze azt is, hogy ezeket a köszöntéseket a Zoboralján minél tovább használják, minél tovább kívánják magyarul a több jót és a kevesebb bút.
Neszméri Tünde/Felvidék.ma
