Magyar Valentin nevével először egy Hungaroton lemezbemutatóval kapcsolatban találkoztam. Rachmaninov Sentimental Moments című albumát mutatta be a Magyar Zene Háza Koncerttermében. Természetesen telt házas volt a hangverseny, a művész nagy sikert aratott, s aki még nem ismerte nevét, az is megjegyezte egy életre.
Magam is írtam a jeles eseményről, az akkori szavaimat idézem: „A művész játékát lehet szeretni. Visszafogott, leheletfinom billentések mellett megmutatta oroszlánkörmeit, kivételes technikáját a g-mol prelűd határozott játékában (talán ez a darab a már említett cisz-mol mellett a legismertebb). Nagyobb gesztusok nélkül játszott, s nem szégyellte érzelmeit sem kifejezni.”
Ez a tulajdonság nem mindenkinek adatik meg, számos alkalommal a művész tudását széles gesztusokkal „turbózza fel”, s pantomimet rendez interpretációja ürügyén.
A művész ezúttal a Régi Zeneakadémia koncerttermében mutatkozott be egy délelőtti hangversenyen. A helyszín ideálisnak bizonyult, míg vártunk a bebocsátásra, megcsodálhattuk az 1867-ben, a kiegyezés évében készült hangszert, Liszt csodálatos Chickering zongoráját, s egyéb relikviáit.
A terem ezúttal is megtelt, s mivel a nyugdíjasok kedvezményesen vehettek részt a bemutatón, így javarészt az idősebb korosztály várta izgatottan a kezdést, de számos, a világ minden tájáról összesereglett fiatalt is érdekelt az előadás. „Bemelegítésként” Schubert Moments Musicaux ciklusát tűzte műsorra a művész. A zeneköltő egyik legismertebb műve, hat tétele terjedelmében kicsit túlmutat a címében szereplő pillanatokon, de mindegyike igazi karakterdarab. Az első két tétel (Moderato, Andantino) ismét a művész – már említett – leheletfinom játékára irányította a figyelmet. A harmadik Allegro moderato tétel számos feldolgozásban ismert, s az egyik kedvencem. Egyszer el is határoztam, hogy megtanulom, s a kottát is beszereztem, de a mostani előadást hallgatva jól tettem, hogy a partitúrát a szekrény aljára rejtettem. Az ötödik, Allegro vivace tétel talán a másik legismertebb, számos zeneműből „köszön vissza”, s a művésznek alkalmat adott, hogy a következő darabra hangoljon.
Liszt zongorája (Fotó: Csermák Zoltán/Felvidék.ma)
Kis szünet után Liszt h-moll szonátája következett. A zeneköltő talán legérettebb művének előadása különleges technikát és főleg „lelket” kíván. Nem kisebb művész, mint Hans Guido von Bülow mutatta be egykor.
Kíváncsian vártam, hogy egy életmű megkoronázását jelentő darab mit jelent egy ifjú művész számára.
Úgy tűnik sokat, Magyar Valentin mindkét kritériumnak kiválóan megfelelt: váltásai, hangszínei, virtuozitása sokáig emlékezetesek maradnak. Érdemes volt megjegyezni a nevét!
Csermák Zoltán/Felvidék.ma
