Az, hogy a történelmet egy ideológia szempontjából, megrendelésre megírt tankönyvből tanítják, az csak az 1989-et megelőző időszakra volt jellemző. Akkor ezen senki sem lepődött meg. Ki gondolta volna, hogy húsz év múltán ez újra visszatér.
Mert másképp nem lehet értékelni Ján Mikolaj iskolaügyi miniszter cselekedetét, mint a kommunista rendszer munkamódszerének visszatérését, aki a magyar tanulók fejébe egy kis szlovák nemzeti múlttudatot kíván önteni.
Vagy ismét történelem-átdolgozás történik megrendelésre?
A miniszter igyekezetét nem vonnánk kétségbe, ha az volna a szándéka, hogy a szlovák iskolák színvonalán tudják a magyar tanulók a szlovák nyelv mellett a szlovák történelmet is. (Nincs illúzióm a felől, hogy ez nem így van, ismerjük milyen a mai szlovák ifjúság viszonya népük, a szlovákok történelméhez és nyelvéhez,- enyhén szólva, igencsak sokféle.)
Az iskolaügyi miniszter lépései teljesen más szándékról árulkodnak. A minisztériumnak nem tetszik az eddig jóváhagyott tankönyvek tartalma, amelyek ugyan tárgyalják a szlovák történelmet, de Nagy-Magyarország történelmét is. Ezek helyett azt szeretné a minisztérium, hogy a magyar gyerekek az iskolában a nemzeti-szlovákanyácska (Matica Slovenská) történészeinek tollával kicifrázott, és szlovák nemzeti tudattal átitatott történelmet tanuljanak.
Ez mind abban a légkörben zajlik, amikor késhegyre menő vitát folytat egymással a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) és a Néppárt – Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (ĽS-HZDS) vezetői az iskolatörvényként elhíresült, a parlamentben jóváhagyott törvény alkotmányossági felülvizsgálata körül. Ez a törvény „legalizálja” a tankönyvekben használatos kétnyelvű helységnevek írásának gyakorlatát, a nemzetiség illetve, zárójelben a hivatalos szlovák nevén. Tehát, akkor történik, amikor az iskola törvény életbelépése kérdéses. A két visszavont magyar történelemkönyvről úgy beszélnek, hogy ezek kicserélése csak egy-két hónap kérdése.
Az oktatásügyi reform több ezer diákban és tanárban veti fel a kérdést, végül is miből fogunk tanulni, tanítani? Hasonló a bizonytalanság minden iskolában, legyen szó szlovák, ukrán, vagy magyar tannyelvű intézményről. Lehet, hogy azt gondolja Mikolaj és párttársai, hogy a reform eredménye választóik gyönyörére fog szolgálni, látva, hogy a magyar gyerekek most többszörös erővel, és „szeretettel törik” magukat Štúrral, mint a szlovák gyerekek. Vagy azt hiszik, ha meglendítik a nádpálcát, mint valamikor a szlovák gyerekek fölött a 19. század végén illetve a 20. elején, akkor úgy fogják magolni a szlovák történelmet, mint a szlovák gyerekek akkor a magyar szavakat?
Lehet, hogy ez tetszik néhány szlovák választópolgárnak. De nehezen hiszem, hogy tetszik a tanítónak, diákoknak és a szüleiknek, hogy az oktatási reform elsietett és magán viseli a szlovák nacionalista párt bélyegét!
Felvidék Ma, Pravda – MK, -ddg-