A kassai Kaszárnya/Kultúrpark Charlie nevű épületében pénteken, szeptember 2-án ünnepélyes keretek között nyitottak meg két kiállítást. Az egyik 1945-től kíséri végig a látogatót az 50-es évek közepéig, a másik pedig dicső forradalmunk két boldog hetét mutatja be.
Elsőként a tizenötéves gálszécsi származású Terézia Popaďáková kápráztatta el a résztvevőket hegedűjátékával. Majd Kolár Péter, a Csemadok Városi Választmányának elnöke köszöntötte a vendégeket, többek között Bitay Levente konzult, Papp Ferencet, Miskolc megyei jogú város kulturális főtanácsosát, Somorjai Lehelt, a Magyar Nemzeti Levéltár BAZ Megyei Levéltárának igazgatóját és Köteles Lászlót, a Csemadok Országos Választmányának általános alelnökét.
Kolár bevezetőben visszautalt Georg Telemann Fantáziájának elhangzott két tételére, melyek egyike szomorú, a másik vidám. Így vagyunk 1956-tal is. Szomorú események zajlottak akkor, de vidámak is lehetünk, mert komoly eredményeket hoztak.
Bitay emlékeztetett rá, hogy 1956-tal kapcsolatban több rendezvény is zajlik majd Kassán. Ez az első. A két kiállítás átfogó képet nyújt Magyarország 1945 és 1956 közötti történetéről. ’56 nélkül a magyar történelem másképpen alakult volna, és az akkori eseményekben a határon túli magyarok is részt vettek.
Kolár Péter (Fotó: Balassa Zoltán/Felvidék.ma)
Akit a fejére állítanak, annak a fejébe szökik a vér…!
Somorjai megnyitójában elmondta, minden ember életében akadnak tragikus pillanatok, percek, hónapok és évek. Ez a közösségek vonatkozásában is igaz. De egész kontinenseket hosszú évtizedekre csak a kommunizmus rákfenéje volt képes tragikus helyzetbe juttatni. 1945-ben ez a „málenkij robottal” kezdődött, majd Rákosiék nyomorba döntötték az országot. Tönkretették a parasztságot, a kis- és nagyipart, az úri osztályt el kívánták törölni. Tehát feje tetejére állították a társadalmat.
De akit a fejére állítanak, annak a fejébe szökik a vér! Sztálin halála után mindenki változást várt, ám az igazából nem következett be. Az igazi változást 1956 októbere hozta el, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy elég volt ebből a rendszerből, mely pillanatok alatt összeomlott. November 4-e nem a véget jelentette, hanem megmutatta, ez a rendszer nem maradhat fenn. A Kádár-rendszer idejében pislákolt egy lángocska, mely 1989-hez vezetett.
Somorjai Lehel (Fotó: Balassa Zoltán/Felvidék.ma)
A kiállítás arra szolgál, hogy emlékeztessen a hősökre és segítse elő, soha többé ne legyen egy nemzetnek sem tragikus pillanata, perce, hónapja és éve – fejezte be szavait a levéltárigazgató.
Köteles elmondta, a másik kiállítás arról szól, mi készítette elő a forradalmat. A Gulag, melynek fogalmát Szolzsenyicin honosította meg, százezreknek és millióknak tette tönkre az életét. Ezek munka- és büntetőtáborok, meg börtönök voltak. Egész népcsoportokat, osztályokat deportáltak.
1944. november 13-án Iván Petrov tábornok, a 4. Ukrán Front parancsnoka Munkácson rendeletet bocsátott ki, melynek alapján összegyűjtötték a magyarokat és a németeket. Eleinte jelentkezniük kellett az embereknek, majd három napra való élelmet kellett vinniük magukkal, mert „kis munkára” kell menniük. Ez nagyobb vérveszteséget jelentett, mint a háború. Csak egy adatot említett. Kisgéresből 162 embert hurcoltak el, akik közül 101 nem tért haza. Ezért nevezték Feketefalunak. Elsősorban Kárpátalján folytak elhurcolások, de a határok nem jelentettek akadályt. Egészen a Szoroskőig gyűjtötték az embereket, kizárólag németeket és magyarokat. A férfiakat 13 és 60 év között, a nőket 16 és 50 év között. Az első napon azután mindenki rádöbbent a valóságra. Verések, éheztetés, gyalogmenet… Kassán a szédria épületében gyűjtötték össze a magyarokat. Ebben a városban ne Petrov szobra emlékeztessen erre, hanem az áldozatok kapjanak méltó emlékművet!
Köteles László (Fotó: Balassa Zoltán/Felvidék.ma)
Köteles örömét fejezte ki, hogy szép számban jelentek meg pedagógusok a kiállításon, remélve, hogy a fiatalokkal megismertethetik ezt a múltat. Ezek földijeink, elődeink voltak, akiknek kijár a tisztelet! Végezetül Kolár közölte, hogy a kiállítások szeptember 15-ig tekinthetők meg 11 és 18 óra között.
Az ’56-os kiállítás 15 tablóját övezi a világháborút követő 10 év története
Járjuk körbe most a két tárlatot! Az első tárlat tablóin feltárul az a tragédia, mely a magyarságot érte a háború végén és utána. Egy panel a hadifogságba jutottak sorsát ismerteti 1944-ig, majd a „málenkij robotra” elhurcoltak kálváriája következik, s a harc, mely kiszabadításukat szorgalmazta. Szó esik a kárpátaljai elhurcoltakról is, ugyanúgy, mint a magyarokéról és németekéről Romániából. Helyet kap a magyarországi németek elhurcolása, köztük olyanoké is, akik egy szót sem tudtak németül, csak éppen német nevet viseltek. Megismerjük a kényszermunkát, a politikai elítéltek tragédiáját, és a hazatért hadifoglyok, elítéltek és internáltak sorsát. A „hazatérés” gyakorta internálással folytatódott. A Szovjetunióba elhurcoltak számát 451-491 ezerre becsülik. Térképen láthatjuk, hol mindenütt voltak magyar hadifoglyok.
A forradalom eseményeit ismertető tárlat alcíme: Két hét szabadság. Bemutatják a pesti srácokat, hogyan látták gyermekfejjel a forradalmat. Egy tabló a kiváltó okokat szedi csokorba, egy másik október 23-át ismerteti. Jönnek a harcok és a győzelem, majd megkezdődik a háború Magyarország ellen. Számba veszik a budapesti fegyveres csoportokat, a hősöket és halottakat, de a felelősök galériája is ott látható. Bántóan sokan vannak. Egy korabeli felirat foglalja össze a lényeget: Ruszkik haza! Az utolsó tabló a világméretű visszhangot veszi számba. A szabad világ polgárai a forradalom oldalán álltak, csak éppen kormányaik és politikusaik elárulták az általuk hirdetett elveket… Nincs új a nap alatt.
