Robert Fico újabb álma teljesült. A parlament másodszor is megszavazta neki a vagyoneredet vizsgálatáról szóló törvényt, s majdnem megint ugyanabban a leosztásban: az egykori kormánykoalíciósokhoz és a Smerhez most a nemzetiek képviselőinek többsége is csatlakozott. 116 igent kapott a jogszabály, a hozzá szükséges alkotmánymódosítás 112-t.
Még a Dzurinda-kormány idején az akkor ellenzéki Fico javaslatára már született ilyen törvény, sokat segített benne az akkori igazságügyi miniszter, Daniel Lipšic, aki most is segített volna – mert alkotmányossági aggályok bőven akadnak a jogszabályban most is –, de Fico nem kért belőle. Így most a törvény olyan, amilyennek megálmodta. Igaz, sok hang szólt ellene a plénumban is, de végül az akadékoskodók többsége beadta a derekát. Elvégre: választási kampány van már, ha idejekorán is, és aki a szavazópolgár kegyeire vágyik, nem akar olyannak látszani, mintha takargatnivalója, netán becstelen úton szerzett vagyona lenne. 112, majd 116 becsületes, tiszta ember nyomta az igen gombot.
Egy valaki mennydörgött mindvégig a törvény ellen: Vladimír Mečiar. Persze rá lehet fogni a DSZM-Néppárt elnökére, hogy sáros (az Elektra villa, ugye), de az elvitathatatlan, hogy jogászembernek nem utolsó. Elvitathatatlanul fontos érve, hogy nem lehet úgy törvényessé tenni egy törvénysértő jogszabályt, hogy most már az alkotmányba is belegázolunk miatta. Eddig csak az egyszerű törvényeket szokták módosítani a kormányok, ha épp arra volt szükség, hogy betartásukat megszegjék. (Ilyen volt a héten elfogadott Lex Angyal, hogy a közbeszerzés őrzőangyala megbízatása lejártával is a helyén maradhasson. S ha Angyal 10-én jól dönt, meglehet a most meghatározatlan idejűvé tett elnökösködése nyugdíjas koráig fennmarad.) Most azonban alkotmánymódosítást szavazott meg a Tisztelt (?) Ház, hogy azt az alkotmánysértést megszüntesse a vagyoneredet-törvény cikkelyeiben, amelyre hivatkozva egyszer már érvénytelenítette a jogszabályt az alkotmánybíróság. Vladimír Mečiar szerint azonban továbbra is fennáll az alkotmánysértés, méghozzá alapjogban, tehát a vagyoneredet újra a taláros testület előtt köt ki, és a felejtés lesz a sorsa. Ez azonban nem érdekelte a parlament döntő többségét. A fő, hogy legyen mivel kampányolni, akkor is, ha rámegy a jogállamnak még a látszata is…
Lipšic is beismerte: talán nem kellett volna igent mondani rá. Túl sok benne a kiskapu, az igazi nagyhalak megússzák, legfeljebb a kisembereket zaklathatják vele, ha ötven-hatvan éves bizonylatokat követelnek tőlük egy élet munkájával szerzett vagyonkájukról. De most nem bátor időket élünk, hanem a politikai versenyét, ahol az ígéret, a látszat többet ér, mint az elvek és az értékek. Kifizetődőbb igent nyomni egy olyan törvényre, amely úgy sem fog soha hatályba lépni, s Robert Ficónak a legkifizetődőbb. Meglovagolhatja vele a kampányban a nép „dögöljön meg a szomszéd tehene is” lelkületét – ahelyett, hogy az igazságszolgáltatást tette volna rendbe. Hiszen az adóhivatalnak törvényi kötelessége már most vizsgálni a gyanús vagyonosodási ügyeket, az újgazdagok bevallott jövedelmeinél sok százszorosan nagyobb vagyonok eredetének igazolását kérni, s ha ez elmarad, indulhat a büntetőper, amelynek vagyonelkobzás is lehet a vége. De hát ehhez működő jogállam kellene, több kormányzati időszakon át végzett következetes munka, s az ugye fáradságos, kellemetlen, kényelmetlen. Sokkal egyszerűbb egy nagy üres gesztus.
Hát ezt mutatta be a vagyoneredt-törvénnyel a jónépnek most a parlament.
Felvidék Ma, Gyurkovits Róza
