Felfoghatatlan, de sajnos igaz a hír: a kiváló felvidéki magyar színművész, Benkő Géza vasárnap délelőtt Szerencsen tragikus hirtelenséggel elhunyt. Végső búcsút november 23-án csütörtökön, 13 órakor vesznek tőle a komáromi római katolikus temetőben.
Nyughatatlan lélek volt, állandóan úton. Kiskövesdről indult, s hiába játszott Kassán és Komáromban is főszerepeket, sehol sem tudott letelepedni. Új és új lehetőségeket keresett, autóval vagy biciklivel, profi társulatban, barátokkal vagy egyedül a színpadon. Pár napja még Uppsalában egykori „jókais” színésztársával, Tóth Attilával, Tatival nyomta a Felvidéki kultúrsokkot, szerdára Rimaszombatba várták, pénteken Szerencsen a Sári bíró címszerepében mutatkozott volna be. Ma 10.32 órakor teljesen váratlanul, mindannyiunk megdöbbenésére ez az út végleg lezárult.
Kiskövesd és tágabb vidéke – színésztermő közeg, hisz innen indult a színpadi deszkákra Kövesdi Szabó Mária, Tóth Tibor, Kassai Csongor, Illés Oszkár, Tóbiás Szidi és Benkő Géza is. Én egy analfabéta vagyok – hirdette Tóth Attilával a nagy kedvence, Sándor György írásaiból összeállított estben. S azóta is előszeretettel játszotta, s írta is, hogy nem nagyon érti, mi is történik velünk itt, ezen a jobb sorsra érdemes Felvidéken. Versben, slamban, humoreszkben.
Pedig kevesen tudták nála pontosabban, hol is élünk valójában. Bodrogszerdahely és Királyhelmec után színpadtechnikusként ismerkedett Kassán és Komáromban a világot jelentő deszkákkal, majd elvégezte a pozsonyi színművészetit, s azon kevesek közé tartozott, akit a két magyar színház mellett szlovák társulatok, a film, sőt a szappanopera is megtalált. Beke Sándor még komáromi igazgatóskodása alatt rábízta Truffaldino szerepét egykori színháznyitó rendezését, a Két úr szolgája gömörhorkai rendezését leporolva.
De Benkő Géza mindenevő volt a színpadon, Neil Simon bulvárízű semmiségében (Pletykák) és Cooney vérmes bohózatában (Páratlan páros) ugyanúgy otthon volt, ahogy Örkény groteszkjében (az Őrnagy szerepét eljátszotta Nagyszombatban is) és O’Neill világvégi hangulatú utazásában is. Egy ideig társulatokban szárnyalt raboskodva, majd úgy döntött, szabadfoglalkozású lesz annak minden előnyével és hátrányával. Nos, nem kellett szerepekre várnia, hisz nem sok ennyire univerzális, mindent eljátszani tudó színésszel áldotta meg ezt a régiót a Sors. Talán csak Gál Tamás az tájainkon, akit ennyire nem lehet beskatulyázni, s kordában tartani.
De azért hadd említsem meg pár olyan szerepét, amelyet a szlovákiai magyar színháztörténet magával visz majd a halhatatlanság színpadára, mint Venticellót a Czajlik József rendezte, s Kisvárdán is fényes sikerrel bemutatott Amadeusban (a színpadi mozgásért is ő felelt), Luckyt a Godot-ra várva című Beckett-abszurdban, amelyért 1994-ben Kisvárdán a legjobb férfialakítás díját is megkapta. S ha már Kisvárda, ugyanezt az elismerést ítélte oda neki a szakmai zsűri idén a Bányavakság című közös kassai és komáromi előadás Florin szerepéért.
Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma
De ő volt a Tóth Miklós rendezte, a Kiss Péntek-féle korszak egyik első jelentős előadásaként színre vitt Csongor és Tünde címszereplője is Gubík Ági partnereként, ahogy Orgon a Tartuffe és Medvegyenko a Sirály című korszakos Telihay-rendezésekben. Ebben az időben az Amadeus mellett több előadás koreográfiájáért is ő volt a felelős, így a Fiatalság, bolondság vagy a Hamupipőke is az ő elképzelései mentén elevenedett meg. Zuboly volt ama korszak utolsó fontos előadásában, a Forgács Péter által színre vitt Szentivánéji álomban, s Bajkhállóy Richard kapitány Molnár Xénia mellett az Ibusárban.
2005 után állandóan úton volt, fontos szerepek találták meg Komáromban, Kassán, ahogy a szarvasi Corvinus Teátrumban és újabban a szerencsi Külhoni Magyar Színház is magához édesgette. A Sári bíróban gyakorlatilag a kassai Thália Színház egykori és mostanában mellékvágányra állított színészeivel próbált egy színpadon (Pólos Árpád, Kövesdi Szabó Mária, Varga Anikó, Bocsárszky Attila és Pál, Germán Lívia Zille) Megyeri Zoltán irányításával (aki annak idején szintén bizonyított a kassai deszkákon). Az utóbbi években több komáromi és kassai előadásban is fontos szerepet kapott, így a komáromi Barabbásban, a Háztűznézőben, a Primadonnákban, a Príma környékben és a III. Richárdban is, míg Kassán a már említett Páratlan párosban és Molière Mizantrópjában, ahol Oronte szerepét játszhatta el Czajlik rendezésében.
Azon kevés szlovákiai magyar színészeink közé tartozott, akit megtalált a film is, Martin Šulík két rendezésében (Gyöngédség, Vidék) foglalkoztatta, a komáromi Molnár Csaba filmjeiben is otthonosan mozgott, ahogy magyar és szlovák szappanoperák is számítottak a rutinjára. Sokan a Jóban Rosszban, míg a szlovák nézők a Panelákban (Panelház) találkozhattak vele. S ha még akadt szabad ideje, akkor önálló estjeivel is járta a vidéket (A pokol tornácán, Csak egy menet, A nagy (cseh)szlovákiai magyar csönd), de például nem hiányozhatott a Tompa Mihály Országos Szavalóverseny zsűrijéből sem, s még a slam poetry is megtalálta.
Ahogy Molière, Kaszás Attila, Timár József vagy Márkus László, Benkő Géza is a színpadon halt meg. Váratlanul, felfoghatatlanul. A napokban, születésnapja tájékán a közösségi oldalán mintha ezt az alig 48 évet foglalta volna össze, idézzük: „Itthon maradtam,//mer’ hű-de-magyar-vagyok,//Nem mentem el a fenébe.//Lassan fél évszázad terhe//Nyomja a vállam,//Egyenes a gerincem,//Mégis görbe a hátam.//Futok egy jobb jövő felé,//De lassan kifutok az időből,//Nem tudom, meddig futja még//Hanyatló erőmből”//.
Géza, mintha valamit nagyon megsejtettél volna. Deres már a határ, holnapra havat is mondanak. De azért majd üzend meg nekünk, itt maradt halandóknak, melyik lesz az első főszereped ott fenn, az égi társulatban.
