Királyhelmecen február 23-án került bemutatásra a Lacza Tihamér által szerkesztett, Nyitnikék Prága című kötet. A kötetet rövid filmbemutatóval egybekötve Kozsár Miklós, az egykori Nyitnikék népi együttes alapítója, a kötet ötletgazdája és létrejöttének mozgatórugója mutatta be egy baráti hangulatú rendezvény keretében.
A hangulatot megalapozta, hogy többen jelen voltak és megszólaltak az egykori „nyitnikékesek” közül. A bemutatónak a Bodrogközi és Ung-vidéki Közművelődési Intézet Mailáth József Regionális Múzeuma adott otthont, és az intézmény, valamint a város társszervezésében valósult meg.
A 2017. április 28-án Prágában megtartott első, és a Felvidéken immár sokadik könyvbemutató után, a történetet nagyvonalakban már ismerve, a néptáncmozgalom egyik gyöngyszemének számító közösség által átadni kívánt üzenetre is érdemes odafigyelni. A kötetnek ugyanis, Lacza Tihamér szerkesztő szavait idézve: „ fontos üzenete is van a mai és a jövőbeni felvidéki magyarok számára.”
A Nyitnikék néptáncegyüttes a felvidéki magyar néptáncmozgalomban egyedülálló jelenség volt. A Nyitnikék Prága című könyv táncba szőtt történeteken, feljegyzéseken és visszaemlékezéseken keresztül az együttes létrejöttének és működésének krónikája az 1974-1980-as időszakot felölelve. Az előszó szavai szerint „olyan reményt adó történések krónikája, amit nemzeti életerőnek, életképességnek, nemzeti karakternek és/vagy önazonosság-tudatnak, no meg emberi tartásnak nevezünk.” A 184 oldalas kiadványban 59 ember szólal meg, akinek táncosként, zenészként vagy bármilyen más formában köze volt az együtteshez. A szereplők túlnyomórészt olyan felvidéki magyarok, akik a múlt század hetvenes-nyolcvanas éveiben diákoskodtak az akkori csehszlovák fővárosban, Prágában.
A könyvbemutató közönsége, az első sorban egykori nyitnikékesek (Fotó: Tökölyi Angéla/Felvidék.ma)
A Nyitnikék népi együttes megalakulása (1974-75) a prágai magyar egytemisták első csoportosulásának, az Ady Endre Diákkörnek a tevékenységét is egy új minőségi szintre emelte. A Nyitnikék népi együttes mindig megújuló tagsággal, de máig működő, életerős közösség. 2017-ben megélték a régmúlt és a jelen találkozását az egykori és a jelenlegi együttes közös fellépése által. Az egykori „nyitnikékesek” szerint a Kozsár Miklós által kezdeményezett és a főváros egyetemein tanuló felvidéki magyar diákok által alapított együttes egy olyan többletet adott a tagjainak, amely mással aligha lett volna pótolható. Elkötelezettséggel, hittel és odaadással, megingathatatlan magyar öntudattal és a kisebbségi magyarság sorsa iránti elkötelezettséggel felvértezve vágtak bele az akkori tagok a nagy „kalandba”. Minden siker ellenére is elgondolkodtató, hogy mi az az erő, amely még annyi év elteltével is összetartja az együttes egykori tagjait? A könyv szerkesztője, Lacza Tihamér utószavából szemezgetve az előbbi sorokat, és a könyvbemutató hangulatát szem előtt tartva helyénvaló a kérdés, hogy mi is az a többlet, ami nélkül a Nyitnikék tagjai sokkal szegényebbek lettek volna? Talán éppen az az üzenet ad választ a kérdésre, amelyet a mai és a jövőbeni felvidéki magyarok számára közvetíteni kíván.
Már az alkotócsoport által írt kötet előszavából is kiolvasható a válasz: „ …A Nyitnikék megalapításának ötletét úgy tekintik, hogy váratlan lehetőség került az útjukba: az embert megtartó gyökerek erősítésének lehetősége a magyar kultúra ápolásának formájában. ….tudatosították, hogy aki csak megmaradni akar, biztosan elpusztul: gyarapodni kell, mert ebben rejlik a jövő. A minden területen bomlasztó, pusztító és züllesztő erkölcsi válság ellenére és ellenében is képesek voltak közösséggé szerveződni és azt megtartani a mai napig. Tudatosan vállalták kultúrájukat, magyarságukat, és ezzel kivívták más népek megbecsülését. Ez az alapja annak, hogy tartást adjunk az embereknek.” Kozsár Miklós a közösségépítés fontosságára hívta fel a figyelmet. Elmondta, hogy a közösségekbe sokszor véletlenül csöppenünk bele, de főleg az ifjú nemzedék tagjait inti arra, hogy egyetemi éveik alatt, de azt követően is tudatosan válasszanak értékközösségeket, mert ott olyan mély kapcsolatok, kötődések alakulnak ki, amelyek sok éven keresztül tartósak maradnak. Így történt ez a Nyitnikék esetében is, ahogyan Mihályi Molnár László a kötet elején szereplő versében írja: „…körös körül körbe körbe, együtt járjuk mindörökre….csizma kender ostor lánc, halálig tart ez a tánc”.
Érdemes belelapozni a kötetbe, mert a krónikának mondott jellege mellett egy picit a múlt század hatvanas, hetvenes és nyolcvanas éveinek kortörténete is elénk tárul, és a gondolatok tartalma mögé nézve előbukkannak azok az üzenetfoszlányok, amelyek ma is közösségeink hasznára válhatnak.
