Ma az Egyház a Boldogságos Szűz Mária mennybemenetelét ünnepli, amit a magyar népnyelv egyszerűen csak Nagyboldogasszonynak nevez. Azt a hitigazságot, dogmát ünnepli ma az Egyház, hogy a Boldogságos Szűz Mária halála után nem úgy halt meg, mint akárki közülünk.
Az ő testét nem érte romlás, hanem a mennyei dicsőségbe testestől-lelkestől felvétetett, s a mindenható Isten a mindenség királynéjává tette. A rózsafüzér titkai közül a dicsőséges ezen két titkát ünnepli az Egyház: ki téged Szent Szűz a mennybe fölvett; s a másik: Ki téged Szent Szűz a mennyben megkoronázott.
Ezt a hitigazságot dogmaként vallja az Egyház, vagyis olyan hitigazságként, ami biztos hitigazság a kinyilatkoztatásban. Abban a tanításban, amit nekünk az Isten megmondott, amit minden katolikus kereszténynek vallania kell, ha katolikusnak tartja magát. Ezért fontos, hogy minél jobban megértsük ezt a dogmát, mely tulajdonképpen az utolsó az eddig kihirdetett dogmák sorában: XII. Piusz pápa hirdette ki 1950-ben, s azóta nem hirdettek ki új dogmát.
A Nagyboldogasszony hittitkának jobb megértéséhez adja kezünkbe az Egyház a mai napon azaz imént hallott evangéliumi szakaszt, amely Mária Erzsébetnél tett látogatásáról szól. Azon túl, amit a Szentírás olvasásakor ebből a szakaszból megismerünk, még számtalan más jelentés húzódik meg. Mert a Szentírásban szinte semmi sincs véletlenül leírva, főleg az Újszövetségben nem, ami már az Ószövetségre épít. Tehát az evangéliumi szöveg egy elsődleges jelentésen túl hordoz magában egy mélyebb, másodlagos jelentést is.
Erzsébet így köszönti Máriát: „Hogyan lehet, hogy uramnak anyja látogat el hozzám?” Ehhez hasonló felkiáltás már hangzott el az Ószövetségben. Akkor, amikor Dávid Jeruzsálembe akarta vitetni a frigyládát, mely a szövetség tábláit tartalmazta, s egy zsidó számára az Isten jelenlétének mindennél elevenebb jelképe volt. Mielőtt a frigyláda Dávid Jeruzsálembe vitette volna, megrendült e titok előtt, s így szólt: „Hogyan jöhet hozzám az Úr ládája?” Íme, ezen ószövetségi előkép alapján az egyházatyák már a kereszténység első századaiban Máriát az Úr frigyládájának nevezték. Mária az Isten jelenlétének frigyládája, a szíve alatt megtestesült Ige által.
Az ószövetségi frigyláda nagy tiszteletben részesült. Nem érinthette akárki, s amikor a már kőből épült Templomban volt nem láthatta akárki. Oly magasztos és szent dolog volt, hogy amikor a frigyládát Jeruzsálembe vitték, s egy ember méltatlanul megérintette azt, azon nyomban meghalt. Amikor pedig Krisztus idejében már nem volt a Templomban a frigyláda – mert a történelem viharaiban nyoma veszett – akkor még annak helyét is úgy tisztelték a Templom Szentek Szentjének nevezett legbelső termében, hogy oda csak egyszer egy évben léphetett be a főpap.
Az Isten jelenlétének ez a hordozója – a frigyláda ilyen magasztos és szent volt. Hát akkor mennyire volt szent Mária, aki az Isten valódi jelenlétét hordozta, aki Isten valódi jelenlétét hordozta szíve alatt! De micsoda alázatosság ez Isten és Mária részéről: most már nemcsak a kiváltságosok láthatják, közeledhetnek hozzá, s nem kell szörnyethalnia annak, aki megérinti ezt a frigyládát. S az igazi frigyláda nem csak Erzsébethez megy el, hanem hozzánk is eljön, s elhozza legszentebb magzatát.
De ahogyan az ószövetségi frigyláda is csak hordozója volt a benne lévő szövetségi tábláknak, úgy Mária is hordozója az Isten Fiának. Nem az ő érdeme az, hogy ez így történt, hanem egyedül Isten kegyemének köszönheti mindezt. De ez nem kisebbíti Mária érdemeit sem, mert ahogyan megénekelte a Magnificatban Mária: „Ezentúl boldognak hirdet minden nemzedék.” Valóban boldog vagy Mária, ó áldott frigyládája az Úrnak! Mert meghallottad az Isten szavát és hittél is annak. Nemcsak anyja voltál Jézus Krisztusnak, hanem tanítványa is – mégpedig a leghűségesebb tanítványa.
De nem csak Mária teste volt ilyen magasztos – amely hordozta az örök Igét, s amely ezért testestől-lelkestől fölvétetett a mennybe -, mert a mi testünk sem alábbvalóbb. Mi is egyfajta frigyládái vagyunk az Úr jelenlétének. Azért, mert minden ember Isten képére és hasonlatosságára lett teremtve. Amikor a szentáldozásban magát az Úr Krisztust vesszük magunkhoz, mi is az örök Ige hordozóivá leszünk. Azért is vagyunk az Úr frigyládái, mert minden megkeresztelt, megbérmált ember a Szentlélek temploma, ahogy Szent Pál apostol mondja. Láthatjátok tehát, hogy az egész szentháromságos Isten jelen van testünkben: az Atya megteremti testünket, a Fiú lakást vesz benne a szentáldozásban, a Szentlélek pedig templomot.
Nagy titok ez, és sajnos az emberek többségének már nem sokat jelent ez. Igazából mi sem tudnánk mit kezdeni vele, ha nem volna olyan példaképünk, ha nem volna olyan példaképünk, mint Mária, aki már eljutott a megdicsőülés állapotába. Nemcsak lelke, hanem teste is megdicsőült Jézus Krisztus után, aki feltámadásával elsőként dicsőítette meg az emberi testet, s felvitte a Szentháromság szeretetközösségébe.
Mária tehát példaképünk abban, hogy hogyan viszonyuljunk testünkhöz, s abban, hogy mi fog történni ezzel a testtel Krisztus második dicsőséges eljövetelekor, a feltámadáskor. De ami fontosabb: nem csak testünk sorsát mutatja meg Mária, hanem azt is, hogy hogyan kell élnünk, hogy erre a megdicsőülésre eljussunk. Hiszen, mint mondottam, nem csak anyja, hanem leghűségesebb tanítványa is volt Jézusnak Mária. Emlékezzetek arra, hogy pünkösdkor ott találjuk az apostolok között, amint együtt imádkozik velük. Az Egyház tanítása vallja, hogy Mária azóta is imádkozik velünk és értünk Istennél a dicsőségben: az Egyház anyja lett, különleges közbenjárónk Istennél.
Mária hite, szeretete és Krisztussal való tökéletes egysége legyen példakép számotokra. Ahogyan ő hordozta Krisztus, s volt Isten engedelmes szolgálóleánya, s ahogyan ő volt a leghűségesebb tanítvány, úgy nekünk is példát véve róla Krisztus hordozókká és hűséges tanítványokká kell lennünk. Mert ez a hiteles kereszténység, ez példaértékű a környezetünk számára, amely távol kerül Istentől: ez a csendes példaadás.
Íme, ez a mai ünnep üzenete, erre tanít bennünket a ma ünnepelt hittitok. Ezért imádkozzunk, hogy méltók legyünk erre a nagy ajándékra és példaképre, Máriára. Hogy mi is krisztushordozókká váljunk és hűséges tanítványok maradjunk az élet minden vihara közepette is.
Ócsai József, Virtuális Plébánia
